Gyógyhír Magazin 2013-08-21

Nagyító alatt a stroke – Figyeljünk a tünetekre!


A stroke, vagy ismertebb nevén a szélütés napjainkban egyre több áldozatot szed, világszerte pedig a harmadik leggyakoribb halálokként tartják számon. Időben való felismerése és a korán megkezdett rehabilitáció életeket menthet! De mégis mik a jelei, és mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?



A vészjelző tünetekről és a kezelési lehetőségekről Dr. Révész Edit doktornő mesélt.
A stroke, vagyis agyi érkatasztrófa leggyakrabban akkor következik be, ha a szükségesnél kevesebb vér jut az agyba. „Attól függően, hogy milyen típusú,(un. ischemiás, vagy vérzéses srtoke), illetve milyen területet érint, a következmények nagyon változatosak lehetnek. Súlyosságtól függően, előfordul, hogy csak rövidebb- hosszabb ideig tartó szédülés, zsibbadás, beszédzavar, vagy csak a felső végtagra vagy csak alsó végtagra korlátozódó, adott területnek megfelelő mozgászavarral, érzészavarral járhat. De akár féloldali teljes bénulás is lehet a kimenetele, éppen ezért komolyan kell venni”- mondta Dr. Révész Edit, a Power Plate orvos szakértője.

Ezek a legfontosabb kockázati tényezők!

Legyen bármennyi is a korunk, a stroke kockázata sosem nulla, nem egyik napról a másikra alakul ki. Az alattomos gyilkosként emlegetett betegség hátterében az egészségtelen életmód komoly szerepet játszik. „Az életmódbeli tényezők nagymértékben növelik a stroke kockázatát, legyen szó akár a dohányzásról, akár elhízásról, magas vérnyomásról, vagy cukorbetegségről. Emellett sajnos az életkor előrehaladtával egyre nagyobb mértékben vagyunk veszélyeztetettek. A férfiaknál gyakoribb sajnos a stroke kialakulása, de szerepet játszik az öröklött hajlam is, melyet nem tudunk kivédeni. A kiváltó okok között van a vérnyomás ingadozás is, ha valaki tudja, hogy magas vérnyomása van, de nem kezeli, az bizony előbb-utóbb a stroke áldozatául eshet.”

Figyelj a tünetekre!

Bár a betegség hirtelen csap le, a doktornő szerint vannak bizonyos tünet együttesek, melyeknek ilyenkor érdemes kiemelt figyelmet szentelni. „A tünet együttes hivatalos neve TIA, mely látásvesztéssel, szédüléssel, vagy csak pillanatnyi bizonytalanságérzéssel, beszédzavarral, vérnyomáskiugrással, vagy más idegrendszeri tünetekkel járhat. Ezek mind nagyon gyakran előrejelzik a stroke bekövetkeztét. Emellett ha családtagjainkon, barátainkon olyan tüneteket tapasztalunk, mint a pillanatnyi légzészavar, emlékezetkiesés, vagy szótalálási nehézség, pillanatnyi leblokkolás vagy pedig mozgászavar, arcfél torzulása, szájzúg félrehúzódása, stb. mindenképpen érdemes azonnal orvoshoz fordulni, mentőt hívni. Amíg meg nem érkezik a segítség, fontos, hogy a szélütéses betegnek nyugalmat, ha szükséges, stabil oldalfekvést biztosítsunk, illetve ha tehetjük, mérjük meg a vérnyomást, hogy információt szerezzünk a beteg állapotát illetően.”

Mozgásterápiával a stroke ellen

A stroke megelőzésében is, és a stroke utáni felépülésben is a mozgásterápiának kiemelt szerepe van, érdemes éppen ezért mihamarabb elkezdeni. Habár az agyban történik a károsodás, de ez a károsodás a mozgástevékenységet a későbbiekben maximálisan befolyásolhatja. „Az izomingerlés, az izomnak a működtetése, mihamarabbi rehabilitációja befolyásolhatja a betegnek a további életkilátásait. A Power Plate kifejezetten hatékony eszköz erre a célra, hiszen nagyon sok esetben csupán csak a rossz vagy gyengült végtagot ráhelyezésével is biztosítani tudjuk, akár az idegi folyamatoknak a felépülését, akár pedig az izomnak az ingerlését. Alacsony behatású terhelésről van szó, ezért minden korosztálynak, bármilyen fizikumú embernek ajánlott (még kerekesszékben ülőknek is). Már egy alkalom edzés után műszeres vizsgálattal is kimutathatóan növekszik a teljes test vibráció hatására a stroke által érintett testfél izometriás és excentrikus ereje. A módszert Európa-szerte alkalmazzák neurológiai rehabilitációra és a tapasztalat az, hogy segít a sceloris multiplexes (SM), a gerincvelő sérüléses, stroke-os, és a traumás eredetű paralízises betegeknél. Ha valakinek beszűkült a mozgástartománya, a Power Plate segítségével képes lesz olyan testpozíciókat felvenni, melyekre normális esetben, a hagyományos konvencionális erősítő edzés keretében képtelen lenne. Azoknál a személyeknél, akik valamilyen egészségügyi problémával küzdenek, például keringési vagy idegrendszeri elváltozásban szenvednek, jellemzően azonnal tapasztalni fogjuk a változást. Emellett a módszer későbbi stroke-ok megakadályozásában is jelentős szerepet játszik, hiszen segítségével javítható a keringés, csökkenthető az elhízás mértéke. Az edzés mindenki számára, így a stroke-on átesettek számára is biztonságos, mert ebben jártas személyi edző felügyelete alatt zajlik”- árulta el Révész doktornő.


Cikkajánló


A test beszél Gyógyhír Magazin
Felépülne a stroke-ból? Kártyázzon! Gyógyhír Magazin
Gyermek neuropathia centrum Miskolcon Gyógyhír Magazin
Nem csak az időseket sújtja a gyengülő memória Gyógyhír Magazin
Be van oltva elbutulás ellen? Gyógyhír Magazin
Utazás az agy középpontjába Gyógyhír Magazin

Rovatok

A Gyógyhír Magazin megkérdezte Állatgyógyászat Allergia Alternatív terápiák Alvászavar Betegellátás, kórházak Betegjogok Betegségek tünetei Bőrvédelem, a bőr tünetei Cukorbetegség Daganatos betegségek Egészség - gazdaság Egészség-Tudomány Egészséges életmód, egészséges táplálkozás Egyéb Emésztőszervi betegségek Epebetegségek Étrendkiegészítők Étrendkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok Fájdalom, fájdalomcsillapítás Fejfájás Felsőlégúti megbetegedések, influenza Férfiak egészségügyi problémái Fertőző betegségek, járványok Fogyókúra Fül-orr-gégészet Genetika Gyermekellátás - gyermekgyógyászat Gyermekvállalás, gyermeknevelés Gyógyfürdők, strandok Gyógykonyha receptek Gyógynövények a gyógyításban Haj-bajok Hatósági hírek, figyelmeztetések Hormonális megbetegedések Ideggyógyászati megbetegedések Idősothonok Interjú Intim higiénia Kullancsok Lelki problémák, pszichiátriai betegségek Logopédia Magánegészségügy Magas vérnyomás Májbetegségek Meddőség Mobilapplikációk Mozgásszervi betegségek Nemibetegségek Neurológiai betegségek Nők egészségügyi problémái Nyaki- és gerincproblémák Olvasóink receptjei Önsegélyező- és egészségpénztárak PR cikkek Pszichiátria Pszichológia Sebkezelés, sérülések Száj- és fogászati megbetegedések Szemészet Szex, szerelem, család Szív- és érrendszeri betegségek Táplálkozási tanácsok Tesztek Tüdő- és légúti betegségek Tudomány Változó kor Védőoltások Vérszegénység, vashiány Vese- és húgyúti betegségek Visszérproblémák


adatvédelmi nyilatkozat   |   jognyilatkozat   |   elérhetőségeink   |   médiumajánlat

Weboldal üzemletetés: Iwebs


6542467 látogatónk volt eddig