• 2024. április 16., kedd

Véget ért a Magyar Lovasterápia Szövetség Versenye


2014.09.30

Komoly sportteljesítmények és hangos gyerekzsivaj jellemezte a fóti Lovasterápiás Központot szeptember utolsó hétvégéjén. Az idei nemzeti és nemzetközi díjlovas versenyszámokra 10 ország 39 lovasa 69 lóval nevezett, a fogyatékkal élő gyerekek lovasterápiás versenyén pedig minden eddiginél több, összesen 167 látás- és mozgássérült, hiperaktív, tanulásban vagy értelmileg akadályozott gyerek képviselte az ország különböző városaiban működő 17 egyesületet, alapítványt.



A háromnapos versenyen számtalan versenyszámban egymás mellett, sőt egy játékos és látványos versenyszám erejéig egymással is versenyeztek a fogyatékkal élő gyerekek és az egészséges lovasok. Az egyes versenyszámok házigazdai feladatait mindkét versenyben idén is a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagjai vállalták, többek között Lévai Anikó, Gubás Gabi, Sólyom László, Kövér László, Harrach Péter, Bánki Erik és Kuncze Gábor segítették a verseny lebonyolítását. A kitartás és a szorgalom diadala – így jellemezték a házigazdák köszöntőbeszédeikben a lovasterápiás versenyszámokat, és valóban felemelő volt látni azt az elszántságot, amivel a versenyben résztvevő, lovasterápiában fejlődő gyerekek a számukra kitűzött feladatokat teljesítették. A versenyek mellett számos családi és kulturális program színesítette a három napos eseményt, de a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat az elmaradhatatlan fogorvosi és nőgyógyászati szűrőkamionját is a sportolók és családtagjaik szolgálatába állította a rendezvény teljes ideje alatt az egészségmegőrzés és prevenció jegyében. Az esemény kiemelt támogatója az OTP Bank, valamint főtámogatója, a Mercedes Benz programokkal, és a gyerekek számára összeállított ajándékcsomagokkal is hozzájárult a versenyhétvégéhez. „Díjlovas versenyünket azzal a szándékkal szervezzük együtt a Lovasterápiás versennyel, hogy ezzel is megmutassuk: sportolók és segítséggel élők tudnak együtt sportolni, együtt versengeni, együtt ünnepelni. Azonban a X. Díjlovas és Lovasterápiás Verseny idén is több, mint csupán egy sportesemény: társadalmi szerepvállalás és kulturális esemény is, egy rendezvény, ahol Magyarország és a világ legnagyobb cégei is bemutatják társadalmi érzékenységüket, szerepvállalásukat - hangsúlyozta Dr. Edvi Péter, a rendezvény védnökségét vállaló Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat elnöke. Versenyszámok és győztesek A 7400 EUR összedíjazású Díjlovas verseny versenyszámai és győztesei: Nemzeti Díjlovas Verseny FEI Junior Csapat: Nébel Viktória, Show Hit nevű lovával Díjlovagló parasport versenyszám, Magyar Bajnokság: Lépős kategóriában: Gazder Pál, Humbi nevű lovával Barnabás Tamás, Freule van Coudenburgh/ Csárdás M. nevű lovával Balogh Erzsébet, Narancs nevű lovával Ügetős kategóriában: Gazder Pál, Humbi nevű lovával Barnabás Tamás, Freule van Coudenburgh/ Csárdás M. nevű lovával Rák Edina, Sába nevű lovával Könyűosztályú L7 Yom-Tov Jazmin, Go Fast SHS nevű lovával Szent György díj Dallos Zsófia, Central Casino Cantor nevű lovával Könnyűosztályú L8 Radnai Bernadett, Laron-M nevű lovával Intermediate I. Dallos Zsófia, Central Casino Cantor nevű lovával FEI Junior Egyéni Nébel Viktória, Quite Right nevű lovával L9 Dallos Zsófia, Duke of Rabenstein nevű lovával FEI Junior Kűr Kristóf Réka, Josephine nevű lovával Intermediate I. Kűr Dallos Zsófia, Central Casino Cantor nevű lovával Nemzetközi Díjlovas Verseny FEI Junior Csapat Valeriya Belozerskikh, Oroszország, Handiness nevű lovával FEI Póni Csapat Esther Neel, Magyarország, Antares nevű lovával Szent György díj Ulrike Prunthaller, Ausztria, Bartlguts Duccio nevű lovával ELMŰ Intermediate II. Tomasz Kowalski, Lengyelország, Ragtime nevű lovával FEI Junior Egyéni Gémes Barnabás, Magyarország, Ballentino nevű lovával FEI Póni Egyéni Pachl Benedek, Magyarország, Macciato nevű lovával FEI Fiatal Lovas Egyéni CDIY Valeriya Belozerskikh, Oroszország, Handiness nevű lovával Intermediate I. Ulrike Prunthaller, Ausztria, Bartlguts Duccio nevű lovával OTP Nagydíj Tomasz Kowalski, Lengyelország, Ragtime nevű lovával FEI Junior Kűr Valeriya Belozerskikh, Oroszország, Handiness nevű lovával Mercedes-Benz Nagydíj Speciál Ulrike Prunthaller, Ausztria, Bartlguts Limotas nevű lovával FEI Póni Kűr CDIP Esther Neel, Magyarország Antares nevű lovával FEI Fiatal Lovas Kűr CDIY Gémes Barnabás, Magyarország, Ballentino nevű lovával Intermediate I. Kűr Ulrike Prunthaller, Ausztria, Bartlguts Duccio nevű lovával Mercedes-Benz Nagydíj Kűr Alexanra Slanec, Ausztria, Lord of Dream nevű lovával Lovasterápiás Verseny Díjlovaglás vágtában 1.Roncsek Alexandra 2.Szabó ZIta Ügyességi feladatok vezetett lovon/látássérült gyerekek, A4/L 1.Mák Bence 2.Berend Lili 3.Görög Szófia Díjlovaglás ügetésben, A2/Ü 1.Kondri Nóra 2.Gelencsér Bence 3.Frindt Fruzsina Gyógypedagógiai voltizsálás / látássérült gyerekek, BL 1.Mák Bence 2.Görög Szófia Gyógypedagógiai voltizsálás / értelmileg akadályozott gyerekek, BÉ/1 1.Szűrszabó Alexandra 2.Józsa Krisztina 3.Nagy Réka Gyógypedagógiai voltizsálás / tanulásban akadályozott gyerekek, BT/1 1.Szegedi Réka 2.Révy Dorka Díjlovaglás lépésben: 1.Nusser Lotti 2.Vizi Egon 3.Urbán Eszter Gyógypedagógiai voltizsálás / hiperaktív gyerekek számára: 1.Huszár Erzsébet 2.Rekiczki Máriusz 3.Farkas Dávid Gyógypedagógiai voltizsálás / értelmileg akadályozott gyerekek számára: 1.Mag Fruzsina Katalin 2.Bőr Márton 3.Samu Márk Önálló lovaglás ügyességi pályán A1H kategória: 1.Huszár Erzsébet 2.Rédey Ádám 3.Huszár Miklós Ügyességi feladat lépésben vezetett lovon 3-6 évesnek A5 kategória: 1.Hadházi Bálint 2.Hardi Gergő 3.Szabó Dorottya Önálló lovaglás látássérült gyerekeknek A1L kategória: 1.Strenner Hajnal Csillag 2.Papp Alfonz 3.Lux Levente A hippoterápiás versenyben nem volt külön helyezés, mind a hét versenyző oklevelet kapott a szereplésért. Jámbor Vilmos Emlékverseny:: Kezdő: 1.Daniló SE 2.Jánossomorjai Körzeti Általános Iskola 3.Vándor és Vackor Lovasterápiás Közhasznú Alapítvány Középhaladó: 1.Nóniló Csapat 2.Jó Úton – Lóhátion Alapítvány 3.Capitol SE Haladó: 1.Aranyossy Ágoston Általános Iskola Alapítvány 2.Korona Póni Klub 3.Károlyi István Gyermekközpont Gyógypedagógiai voltizsálás / tanulásban akadályozott gyerekek, BT/2 1.Faragó Dorina 2.Urbán Eszter 3.Eszéki István Gyógypedagógiai voltizsálás / tanulásban akadályozott gyerekek, BT/3 1.Szabó Andrea 2.Horváth Zsolt 3.Benedek Antal Önálló lovaglás ügyességi pályán / mozgássérült gyerekek, A1/M 1.Drobnitsch Vilmos 2.Selyem Róbert 3.Deák Réka Gyógypedagógiai voltizsálás / értelmileg akadályozott gyerekek, BÉ/3 1.Fazekas Krisztián 2.Zsótér Dávid 3. író Krisztián Gyógypedagógiai voltizsálás / látássérült gyerekek, BH/1 1.Strenner Hajnal Csillag 2.Lux Levente 3.Papp Alfonz Önálló lovaglás ügyességi pályán / értelmileg akadályozott gyerekek, A1/É 1.Buzsáki Dániel 2.Major Máté 3.Fazekas Krisztián Gyógypedagógiai voltizsálás / hiperaktív gyerekek, BH/1 1.Karádi Hargitai Zsombor 2.Imre Dalma 3.Jakab Bence Gyógypedagógiai voltizsálás / hiperaktív gyerekek, BH/2 1.Márton Karolina 2.Farkas Levente 3.Siteri Péter Önálló lovaglás ügyességi pályán / tanulásban akadályozott gyerekek, A1/T 1.Fodor Domonkos 2.Horváth Zsolt 3.Dombi Dani, Nagy Adrienn Közös díjlovas és lovasterápiás verseny nyertes csapata, melynek csapatkapitánya Peter Holzmüller, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat tagja, a Klinikverbund Südwest Terápiás Központjának igazgatója volt: A díjlovas csapat tagjai: Yom-Tov Jazmin Neel Juliette Pachl Áron László Viktória A lovasterápiás csapat tagjai: Lázár Lajos Farkas Dávid Farkas Levente Nagy Adrien Mádl Ferenc Emlékverseny, A6: A Korona Póni Klub és a Motivál-ló közös csapata nyerte A Lovasterápiás Verseny csapat összesítője és győztesei: 1.A Magyar Lovasterápia Szövetség (MLTSZ) Alapítványának a csapata 2.Korona Póni Klub csapata 3.Aranyossi Ágoston Általános Iskola Alapítványának csapat Jövő szeptemberben, szeptember 27-29-én ismét Fóton találkoznak az egészéges és fogyatékkal élő lovasok. Az idei, a jövő évi versenyről és a hazai lovasterápiás munka egészéről minden információt megtalálnak a Magyar Lovasterápia Szövetség honlapján: www.lovasterapia.hu

 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az „Év gyógyszerésze 2021” és a „Kedvenc Patikám pályázat 2021” győztesei Gyógyhír Magazin

A Recyclomed-nyereményjáték nyertesei Gyógyhír Magazin

Szükség van a véradásra és a gyógyultak plazmaadására! Gyógyhír Magazin

Ezek voltak a 2021-es év legnagyobb egészségügyi kihívásai Gyógyhír Magazin

Megéri beszélni róla! Ne legyen tabutéma az aranyér! Gyógyhír Magazin

Az erek védelmében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter