• 2024. március 29., péntek

A fiatalabb orvosok kitettek leginkább a betegek agressziójának


2014.10.22

Az orvosok 13%-a szerint kifejezetten gyakori, hogy a mindennapi tevékenység során a betegek jogi szempontból támadóan, fenyegetőzően lépnek fel a szakemberekkel szemben. A többség (71%) viszonylag ritkábban tapasztalja ezt a jelenséget, de csupán 16% nem találkozik egyáltalán ezzel – derül ki a Szinapszis Kft. kutatásából, amelyet a WEBBeteg egészségportál kezdeményezett az orvos-betegjog témakörének vizsgálata céljából.



A jogi szempontból fenyegetőző fellépés valamivel gyakoribb a szakorvosok (17%) körében, mint a háziorvosok esetében (10%), és az életkor emelkedésével is jelentősen csökken azon orvosok aránya, akik ilyen jellegű tapasztalatokról számolnak be. (Míg az 1976 előtt végzett orvosok 26%-át soha nem érte atrocitás ebből a szempontból, addig a legfiatalabb, 1995 után végzett korosztály mindössze 7%-a mondhatja el magáról ugyanezt.)
Az orvosok 12%-a említette, hogy bántalmazta már őt fizikailag is betege, és összességében további közel 30%-uk hallott ilyen esetről saját környezetében. Elsősorban a férfiak, szakterület alapján pedig a szakorvosok körében jóval gyakoribb a tettlegesség előfordulása, míg az életkor emelkedésével jelentősen csökken az inzultusról beszámoló doktorok aránya.

Véleménykülönbségek az orvos-betegjog témakörében
A témával kapcsolatban vizsgált attitűd állításokból kiderül, több ponton is jelentős véleménykülönbség mérhető a lakosság és az orvosok között. A doktorok 86%-a érzi úgy, jogi értelemben az orvosok helyzete teljesen kiszolgáltatott, míg ezzel a laikusok mindössze 35%-a értet egyet. Hasonlóan másképpen látják a helyzetet abban is, hogy a jogi következményektől való félelem mennyire árnyékolja be egy orvos szakmai munkáját: a praktizálók 69%-a szerint ugyanis ez valóban így van, míg a lakosság csupán 38%-a osztja ezt a véleményt.
Döntően a szakma érzi magáénak azt az állítást, miszerint a bíróságok elfogultak az orvosokkal szemben, a betegek irányában, másik oldalról pedig főként a lakosság állítja: az orvosi hiba tabunak számít a szakma körében.
Jellemzően a doktorok, de magas arányban a laikusok is egyet értenek azzal, hogy az egészségügyben a jogi kérdések szerepe biztosan fel fog értékelődni a jövőben, illetve az orvosi hibák kezelésének, kommunikációjának nincs kultúrája Magyarországon.

A kutatásról
A felmérések online kérdőíves módszerrel készültek 2013 augusztusában, az orvosok esetében 596, a lakosság körében pedig 889 kitöltővel. A minták demográfiai és egyéb szempontok szerinti összetétele vegyes, nem reprezentálják az orvostársadalmat illetve a felnőtt lakosságot, ugyanakkor a minták mérete kellően nagy ahhoz, hogy a témával kapcsolatos attitűdökről, véleményekről általános képet kapjunk.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az „Év gyógyszerésze 2021” és a „Kedvenc Patikám pályázat 2021” győztesei Gyógyhír Magazin

A Recyclomed-nyereményjáték nyertesei Gyógyhír Magazin

Szükség van a véradásra és a gyógyultak plazmaadására! Gyógyhír Magazin

Ezek voltak a 2021-es év legnagyobb egészségügyi kihívásai Gyógyhír Magazin

Megéri beszélni róla! Ne legyen tabutéma az aranyér! Gyógyhír Magazin

Az erek védelmében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter