• 2024. április 16., kedd

Új weboldal az ÁNTSZ-től a tévhitek eloszlatására


2014.10.30

A védőoltásoknak köszönhetjük, hogy mára hazánkban szinte teljes elfelejthettünk olyan súlyos fertőző megbetegedéseket, mint például a kanyaró vagy a járványos gyermekbénulás. Emiatt sajnos vannak olyanok is, akik megkérdőjelezik a védőoltások létjogosultságát. Pedig a feledésbe merült fertőző betegségek újra megjelenhetnek, ha az átoltottság egy bizonyos szint alá csökken. A különböző vakcinákkal kapcsolatos oltásellenes nézetek folyamatosan terjednek az internetes oldalakon, közösségi portálokon, de elektronikus levelekben is. A tévhitek eloszlatására az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat új internetes oldalt hozott létre, amit www.antsz.hu/oltasbiztonsag címen lehet elérni.



Miközben a védőoltások következtében sok fertőző betegség ritkává, szinte ismeretlenné vált, a szülőkben, sőt néha az egészségügyi dolgozókban is – tévesen – az a vélemény alakulhat ki, hogy a továbbiakban nincs szükség védőoltásokra. Az emberek már nem félnek azoktól a betegségektől, amelyeket nem látnak nap mint nap a közvetlen környezetükben, és amelyekkel kapcsolatban nincs személyes élményük.

Eközben pedig erőre kapnak azok a valóságtól elrugaszkodott összeesküvés-elméletek, amelyek kitalált tudósokra, vagy éppen minden tudományos alapot nélkülöző nemzetközi kutatásokra hivatkoznak. Az írásokban csúsztatások, tárgyi tévedések jelennek meg és előfordul az is, hogy valós tényeket tüntetnek fel hamis színben. Rendszeres, hogy az egyes fertőző betegségek súlyos egészségkárosító hatását bagatellizálják, így próbálják meg a közvéleményt befolyásolni.

Tavaly több tízezer gyermeket betegített meg Európa más országaiban például a rubeola és a kanyaró, melynek a legfőbb oka az oltásellenes nézetek terjedése. Magyarországon a következetesen végrehajtott Nemzeti Védőoltási Programnak köszönhetően sokkal jobb a helyzet, például 2002. óta nem fordult elő hazai eredetű kanyaró megbetegedés. 2013-ban összesen egy külföldről importált, laboratóriumi vizsgálattal is megerősített kanyaró megbetegedést diagnosztizáltak, a rubeola esetében pedig ez a szám nulla!

Az új, www.antsz.hu/oltasbiztonsag oldal közérthetően foglalja össze a védőoltások hatásmechanizmusát és kitér a várható mellékhatásokra, és azok gyakoriságára is. Hangsúlyozni kell, hogy a különböző oltásellenes írásokban sokszor emlegetett mellékhatások a legtöbbször mindössze múló, enyhe tüneteket jelentenek. Ilyen lehet az oltás helyén fellépő enyhe duzzanat, bőrpír, múló fájdalom, esetleg fejfájás, kisebb hőemelkedés. Az oltást követően esetlegesen jelentkező nemkívánatos esemény minden esetben bejelentendő és kivizsgálandó. Az oltást követő nem kívánatos események adatbázisa hazánkban mindenki számára hozzáférhető és nyilvános.

A rutinszerűen alkalmazott védőoltások révén megelőzhető fertőző betegségek járványügyi helyzete hazánkban kiváló. Ennek oka a magas átoltottság és a védőoltásokkal kapcsolatos járványügyi felügyeleti tevékenység. Nem szabad elfelejteni, hogy a védőoltással megelőzhető fertőző betegségek veszélyesek: a betegség súlyosságától függően a betegek akár kórházba is kerülhetnek, a gyógyulást követően maradandó egészségkárosodás is előfordulhat, és egyes esetekben akár halálos kimenetelű is lehet a fertőzés.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat fontosnak tartja leszögezni, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul, nagyságrendekkel kisebbek annál, mint amit a velük megelőzhető súlyos fertőző betegségek, a szövődmények jelenthetnek.

ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A megelőzés három alappillére Gyógyhír Magazin

Az ötkomponensű védőoltás hatása Gyógyhír Magazin

HPV: Netes rémhírek veszélyeztetik a sikert Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter