• 2024. március 29., péntek

Hamarosan kiderül, melyik Magyarország legfinomabb csapvize


2014.12.20

A Csapra fel! kampány félidejéhez érkezett és eddig több mint kétezren kóstolták meg az öt állami regionális víziközmű-szolgáltató csapvízét, és adták le szavazatukat az általuk legjobb ízűnek tartott folyadékra. A Magyarország kedvencének választott csapvíz palackjára pedig olyan címke kerül, amit országos pályázat keretében középiskolás diákok tervezhetnek majd. A Csapra fel! kampány december 2.-án indult és célja a tudatos vízfogyasztással összefüggő szemléletformálás. A verseny december 22-ig tart.



A Csapra Fel! nevet viselő kampány része az I. Országos Csapvíz-kóstoló Verseny, amelynek keretében a budapesti Árkád Bevásárlóközpontban működő Aquabárban az öt állami regionális víziközmű-szolgáltató (Dunántúli Regionális Vízmű Zrt., Duna Menti Regionális Vízmű Zrt., Északdunántúli Vízmű Zrt., Északmagyarországi Regionális Vízművek ZRt., Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt.) vízbázisaiból kiválasztott 15 féle vizet kóstolhatjuk meg. Az Árkád Bevásárlóközpontban már több mint 2000-en kóstolták meg az öt állami regionális víziközmű-szolgáltató vizeit és a szervezők még mindig várják az érdeklődőket.

A verseny 2014. december 22-ig tart, mikor is kiderül, melyik Magyarország legfinomabb csapvize. Az esemény kiemelt célcsoportját képező diákok pedig egy országos pályázat keretében tervezhetik meg a nyertes víz palackjának címkéjét, amit a www.csaprafel.hu weboldalon tölthetnek fel a pályázók.

Miért fontos télen is a vízfogyasztás?

Mi magyarok abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a napi folyadékbevitelt bárhol tudjuk biztosítani, hiszen a friss, tiszta és egészséges csapvíz az ország minden részén rendelkezésre áll. Bár egyre elterjedtebb az egészséges életmód fontossága és a tudatosságra törekvés, mégis mintha sokszor elfelejtenénk, hogy az egyik legegészségesebb folyadék mindennap elérhető mindannyiunk számára. Ez pedig nem más, mint a csapvíz.

Nem szabad elfeledkezni a megfelelő folyadékpótlásról a téli időszakban sem. Egy átlagos felnőtt napi ajánlott folyadékbevitele 2-2,5 liter, mely az egyén környezete és aktivitása függvényében változhat. Aki megfelelő mennyiségű vizet fogyaszt, energikusabbá válik és jelentősen megnő a koncentrációs képessége is. Az ivóvíz a folyadékpótlás legtisztább forrása, ezt tudja legoptimálisabban és leggyorsabban hasznosítani a szervezet. Nincs felesleges kalóriatartalma, nem tartalmaz hozzáadott anyagokat és cukrokat.

Az Árkád Bevásárlóközpontban már több mint 2000-en kóstolták meg az Aquabárban található vizeket.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az „Év gyógyszerésze 2021” és a „Kedvenc Patikám pályázat 2021” győztesei Gyógyhír Magazin

A Recyclomed-nyereményjáték nyertesei Gyógyhír Magazin

Szükség van a véradásra és a gyógyultak plazmaadására! Gyógyhír Magazin

Ezek voltak a 2021-es év legnagyobb egészségügyi kihívásai Gyógyhír Magazin

Megéri beszélni róla! Ne legyen tabutéma az aranyér! Gyógyhír Magazin

Az erek védelmében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter