• 2024. április 18., csütörtök

Forduljunk empátiával a pszoriázisos betegek felé!


2015.10.29

Világszerte 125 millió, Magyarországon 200 ezer (vagyis Miskolc lakosságával megegyező) embertársunk él pszoriázisos betegként. Nekik nemcsak magával a betegséggel együtt járó, égő, viszkető, hámló, vörös, vérző foltokkal kell napról napra együtt élniük, hanem annak súlyos lelki tényezőivel is. Számos nemzetközi és hazai kutatás alátámasztja a szomorú tényt: az elszigetelődés, kirekesztettség, társadalmi megbélyegzés érzése sokszor nehezebben elviselhető számukra, mint maga a betegség. A megfelelő orvosi kezelés mellet ezért legalább ugyanannyira fontos a társadalom empátiája, odafigyelése, így csökkentve a betegek társadalmi kirekesztettségét.



Október 29-e a pszoriázis világnapja. Ezen a napon a pszoriázisban szenvedő betegekre irányul a figyelem. A pikkelysömörös betegek támogatására létrehozott, Magyarországon már két éve sikeresen működő QualityCare™ weboldal csapata 2015-ben komplex, több lépcsőből álló, minden érintett réteget (betegeket, bőrgyógyászokat, társadalom tagjait) megmozgató kampányt indított a szolidaritás növelése érdekében.

A három elemből álló kampány első lépésenként „Kényeztető nap”-ot szerveztünk az érintetteknek október 17-én, Budapesten. A meghívott betegek öltözködésről, az egészséges étkezésről, gyógyító mozgásról, gyógytornáról, sminkelésről kaptak tanácsokat. A praktikus információk, hasznos tanácsok célja, hogy megkönnyítsék a mindennapi együttélést ezzel a nem fertőző, de jelenleg még gyógyíthatatlan bőrbetegséggel. A pozitív visszajelzések alapján elmondhatjuk, hogy a rendezvény maximálisan elérte a célját, a pikkelysömörös résztvevőket segítette abban, hogy jobban érezzék magukat a bőrükben.

Mivel fontos, hogy a társadalom tagjai még nagyobb figyelemmel, toleranciával forduljanak a pikkelysömörrel élők felé, ennek előmozdítása érdekében a „Kényeztető nap”-on az érintettekről portréfotókat készítettünk. A fotókat a Nézz rám! A pikkelysömör nem fertőz. Elnevezésű kiállításon tárjuk a nagyközönség elé a Mammut I. bevásárló és szórakoztató központban 2015. október 29-től. Az egy hétig látogatható tárlaton mindenki szembesülhet az egyszerű igazsággal: a pikkelysömörrel élők pont olyanok, mint mindenki. Átlagemberek, akik a betegségük miatt nehezebben élik meg a mindennapokat, de alapvetőn ugyanazok a félelmeik, örömeik, bánataik, mind bármelyikünknek.

A kampány harmadik eleme a bőrgyógyászokat megszólító kezdeményezés, melynek lényege, hogy az orvosok mutassák meg szolidaritásukat, vállaljanak sorsközösséget a betegeikkel.
Ennek demonstrálásaként bőrre ragasztható, pikkelysömör tünetet ábrázoló tetoválást juttattunk el minden magyar bőrgyógyásznak, arra kérve őket, hogy viseljék azt október 29-én a pszoriázis világnapon,, majd küldjék el az erről készült fotót számunkra. Így az orvosok – ha csak néhány órára is – belehelyezkednek egy beteg helyzetébe, mindennapi életszituációiba.
Az beérkezett fotók nagy száma egyértelmű bizonyítéka az egészségügyben dolgozók nyitottságának. Nagy örömünkre szolgál, hogy a bőrgyógyászok döntő hányada egy emberként, lelkesen csatlakozott a kezdeményezésünkhöz

A kezdeményezés részeként két, önként vállalkozó bőrgyógyászt kértünk fel, hogy kameránkkal követhessük őket, amint pikkelysömörös tüneteket megjelenítő sminkben intézik mindennapi teendőiket. Bevásárlás, ügyintézés, közlekedés közben figyeltük az utca emberének és bőrgyógyászaink reakcióit is. A nap zárásaként az orvosok őszintén beszéltek a nap folyamán tapasztalt pozitív és negatív élményeikről.

A QualityCare™ pikkelysömörrel élő személyeket támogató weboldal csapata bízik abban, hogy a pszoriázis világnapjához kapcsolódó aktivitásaival a betegek mindennapi problémáira irányítja a figyelmet, segíti őket ezek megoldásában, illetve elősegíti a társadalom szolidaritásának növekedését.

A PIKKELYSÖMÖR NEM FERTŐZ!
 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Napfürdő, de csak okosan! Gyógyhír Magazin

Melanoma: egy ismeretlen ellenség Gyógyhír Magazin

Bőrápolás és napvédelem Gyógyhír Magazin

Öt tévhit a ráncokról Gyógyhír Magazin

Késleltessük a szarkalábak megjelenését! Gyógyhír Magazin

Mit tehetünk a téli ekcémafellángolások ellen? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter