• 2024. április 20., szombat

Sebek, vágások, horzsolások helyük se maradjon!


2016.03.02

Egy felmérés szerint a konyha a legveszélyesebb terep egy magyar háztartásban. A válaszadók több mint fele általában sütés-fzés közben sérül meg. Vigyázni kell az éles késekkel és a forró tepsikkel, de a konzervek is okozhatnak maradandó problémákat.



A megkérdezettek többsége feleslegesnek tartja, hogy minden apró baleset után orvoshoz szaladjon. Ez érthet is, hiszen sok esetben valóban elegend az otthoni sebkezelés, azonban fontos tudnunk néhány szabályt – mondta lapunknak dr. Csernus Krisztina brgyógyász. A test kültakaróján mechanikus okból keletkezett folytonossági hiány a seb. A sebeket tulajdonságaik alapján osztályozhatjuk: mélységük, elhelyezkedésük, keletkezésük oka, fertzöttségük foka szerint. Természetesen a seb jellegétl függen kell meghatározni a kezelés lépéseit, az alkalmazott módszereket és készítményeket. Másképp kell kezelni egy olyan sebet, ahol a br alsóbb rétegei sérülnek, tehát a fertzésveszély jelents, és másképp látnak el egy olyan sebet, amely nem járt a br nagymértékű sérülésével, így a fertzés veszélye elhanyagolható. Sérülés esetén azonnal beindul a szervezet öngyógyító mechanizmusa. A sebgyógyu-lás tulajdonképpen egy speciális gyulladásos folyamat, amely a szövethiány pótlásához, a kötszövet hegesedéséhez és a hámszövet regenerációjához vezet. A sebellátás feladata ezt az öngyógyító folyamatot segíteni, a gyulladásos reakciót lerövidíteni és az esetleges kóros következményeket minimalizálni. Ha vérzés is van, vagyis az erek is sérültek, akkor az önvédelmi mechanizmus az érben is fellép: a vérlemezkék „betapasztják” az érfal sérülését, majd az érfal regenerálódása után ez a kis záró érrög feloldódik. Közben az immunrendszer falósejtjei eltüntetik a szervezetbe került idegen testeket, a roncsolt, elhalt saját szövetdarabokat, és elkezddhet a sérült szövetek regenerációja is. Az érintett felületet – mely behatolási kaput jelent a kórokozóknak – vérzéscsillapítás után ferttleníteni kell. Legjobb, ha tiszta folyó vízzel mossuk le még a legbanálisabbnak tűn horzsolást is, de használhatunk fiziológiás sóoldatot is. Ragtapasz, ferttlenítszer, steril mull-lap, olló és gumikesztyű: ezek kellettek régen egy apró seb teljes ellátásához, mára viszont a steril sebkezelés jóval egyszerűbb. A sebferttlenít spray-k a legpraktikusabbak, mert könnyű ket kezelni és nincsenek adagolási problémák, ráadásul biztosan nem kerül piszok a ferttlenítszerbe. Egyszerűen fújjuk a sebre, és hagyjuk hatni! A brgyógyász szakorvos ugyanakkor nem javasolja a különböz hintporokat a felülfertzdés miatt. Ha a seb nem súlyos, akkor ezekkel a módszerekkel a br gyorsan regenerálódik. Fontos szem eltt tartani, hogy mély elváltozások, súlyos fagyási és égési sérülések, nagy területre kiterjed vagy gyakran kiújuló brbetegségek esetén a szakorvos által ajánlott gyógyszeres terápiát kell alkalmazni. Mindenképpen orvosi ellátásra van szükség, ha a sebben idegen anyag van (természetesen nem egy apró vagy nagyobb szálka), vagy ha különleges fertzés veszélynek van kitéve – például kutyaharapás vagy valamilyen piszkos tárgy okozta. Minden nyílt sebbe kerülhetnek kórokozók, a sebet okozó tárgyról, a levegbl vagy a légutakból, illetve a kézrl. A vérzés a szennyezdés egy részét kimossa, a kórokozókat pedig elpusztítják a szervezet fehérvérsejtjei. Fertzés gyanúja áll fenn, ha a fájdalom ersödik, duzzanat, brpír vagy láz jelentkezik, illetve a környéki nyirokcsomók megnnek – magyarázta Csernus Krisztina, aki arra is figyelmeztetett, hogy óvatosan bánjunk a különböz csodakencsökkel és kezeljük fenntartásokkal az úgynevezett házi praktikákat! Egy apró elváltozásnál is úgy érezzük, mintha egy örökkévalóságig tartana, míg meggyógyul, ráadásul hajlamosak vagyunk újra felszakítani a sebet egy figyelmetlen mozdulattal. Régen a sebkezelk nem tartalmaztak olyan összetevket, amik elsegítették a gyógyulást. Ma már ez a probléma is megoldódott, hiszen kaphatóak olyan speciális hatóanyagú sebferttlenítk, amelyek nyom nélkül eltüntetik a baleset emlékeit.

Dózsa-Kádár Dóra


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Nyári veszélyek Gyógyhír Magazin

Sebkezelés okosan Gyógyhír Magazin

Sebek – jelek Gyógyhír Magazin

Minden sebet kezelni kell! Gyógyhír Magazin

A sebeket nem szabad elhanyagolni! Gyógyhír Magazin

A véraláfutás otthoni kezelése Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter