Az „engem szeretnek” élménye vagy a szeretetlenség traumája egy életen át elkísér, és meghatározza a teljesítményhez fűződő viszonyt is. A gyermek a környezettel fenntartott kapcsolata során fejlődik, új és új feladatokkal szembesül, és ezek sikeres megoldása révén tud továbblépni a következő fejlődési fázisba. Ha kisebb korában nem éli meg, hogy a világban jó lenni és bízhat az emberekben, hogy kezdeményezhet, lehet saját akarata, szándékai, akkor lelki értelemben nem tud továbblépni a teljesítmény felé. Mindig bizonytalanul mozog majd a világban, túlzottan figyel a lehetséges veszélyekre, keresi és kéri mások megerősítését, és emiatt nehéz lesz számára, hogy saját célokat tűzzön ki, és ki is tartson a megvalósítás felé vezető úton. A valódi teljesítmény-igény belső igény, ám az sem mindegy, hogy ez a belső igény másoktól, vagy magunkból indul. Ha a gyerek azt érzi, hogy önmaga nem elég, nem méltó a szeretetre és bizalomra, akkor – éppen azért, hogy szeressék – a magáévá, tehát „belsővé” teheti a külvilág (a szülő, a tanár, az edző) igényeit azért, hogy így elfogadják. Ha nem is igazán őt, de legalább őt a tettein, a teljesítményén keresztül. Ha ez a helyzet, amit tesz, kifejezheti ugyan tehetségét és képességeit, de nem a saját vágyaira, akaratára alapozódik. Mindig lesz ezekben a tevékenységekben valami idegen, és bizonytalan lesz abban is, hogy valójában mi az, amit igazán csinálni szeretne. Nem tud igazán gondolkodni azon, hogy ő vajon mit akar. Nem tanult meg akarni, mert nem engedték meg neki. A teljesítményhez szükséges belső elszántság legtöbbször csak ideig-óráig van jelen, emiatt nehéz kitartani. A jó teljesítményt nem kíséri a büszkeség érzése, ami pedig szükséges lenne ahhoz, hogy a jövőbeni nehézségeket vállalni tudja. Ráadásul a sikereknek ebben az esetben nem lesz igazi értéke, csak akkor, ha szeretet is párosul hozzá – rajongás, vagy nyílt, kifejezett elismerés újra meg újra. A gyermek (és később a felnőtt) nem tudja megélni magának a tevékenységnek az örömét, és a siker elveszti a fényét, ha nem mondja rá valaki más: „Jól csináltad, szuper vagy”. Ha a teljesítményhez a megalázottság és bántalmazás traumája fűződik (gondoljunk csak a hírekre az élsportoló gyerekek bántalmazásáról), akkor – mivel ezeket a testi és lelki fájdalomélményeket hajlamosak vagyunk elfojtani – nehéz emlékezni még a sikerekre is, arra, hogy mi is a jó ebben az egészben, hogy miért is csináljuk (és csinálnánk meg újra és újra).

A szeretet védőhálója

Hinni kell a gyerekben, és időt kell adni neki arra, hogy megtalálja azt, ami valóban érdekli. Meg kell mutatnunk, hogy nem a teljesítményéért szeretjük – nem kell „valamilyenné” válnia ahhoz, hogy elnyerje szeretetünket és megbecsülésünket. Szeretjük akkor is, ha hibázik, ha kudarcot vall – a szeretetünk védőhálója van alatta. 

Gyógyhír Magazin