• 2024. március 28., csütörtök

Így szeret a magyar!


2016.10.20

Mennyi idő után csiszolódik össze két ember az ágyban? Mikor hajlunk az összeköltözésre? Kinek a dolga a fogamzásgátlás? Mikorra tervezzük a családalapítást? A több mint 6.000 embert megmozgató felmérés egyik megállapítása szerint szeretjük megbeszélni a konfliktusokat.



„Ragaszkodom, hisz a szívemet adtam neki.”

A 6.227 fő részvételével készült Nagy párkapcsolati kutatás eredményei szerint a válaszadók többsége stabilnak érzi párkapcsolatát. Leginkább azok a 18-33 év közötti fiatal felnőttek biztosak szerelmükben, akik 1-5 éve vannak együtt. A megkérdezettek 54 százaléka ún.látogatói partnerkapcsolatot tart fent. A nem újkeletű, ám a 2000-es években zajló felmérések alapján nemzetközileg is egyre jellemzőbb kapcsolati forma fő ismertetőjegye, hogy különböző okok miatt nem költöznek össze, külön háztartásban élnek az alapvetően monogám kapcsolatban levő felek.  Az összeköltözés gondolata a felmérés alapján a minimum 1-2 éve együtt levő pároknál jellemző.

 

„Mert támogat és inspirál.”

A kutatás szerint a 30 év alatti fiatalok túlnyomó többsége még a harmadik x betöltése előtt tartaná kívánatosnak a családalapítást. A kérdőívet kitöltő 18-22 éves korosztály döntő többsége most úgy érzi, 3-5 éven belül vágna bele a nagy feladatba, a 23-33 évesek közel fele pedig 1-3 éven belül érzi erre elérkezettnek az időt. A jelenlegi gyakorlat azonban ettől eltérő képet mutat, ugyanis egyre jobban kitolódik a gyermekvállalás: a KSH statisztikái szerint 2010-től a 30-34 éves nők vállalkoztak legnagyobb arányban az anyaságra, tavaly pedig a 35 évesnél idősebbek járultak leginkább hozzá a születések számának növekedéséhez. A Ragaszkodj hozzá! felmérése is megerősíti azt, hogy a 34-40 éveseknél mutatkozik a legnagyobb igény a 12 hónapon belüli gyermekvállalásra.

 

„…A komoly dolgokat akár órákig tartó beszélgetéssel igyekszünk megoldani…”

Ahhoz, hogy egy pár életében akkor következzen bea gyermekáldás, amikor igazán felkészültnek érzik rá magukat a felek, fontos, hogy őszintén tudjanak beszélgetni a családtervezésről, beleértve a fogamzásgátlás kérdését is. Szinte valamennyi kitöltő (98 százalék)nyíltan beszél párjával erről. Pozitívumként értelmezhető, hogy megdőlni látszik az a vélekedés, hogy a nők szerint a férfiak, a férfiak szerint pedig a nők feladata a fogamzásgátlás: a válaszadók többsége (84 százalék) vallja azt,hogy ez bizonya párok közös felelőssége. A kutatásból egyébként az is kiderült, hogy a magyarok szeretik megbeszélni problémáikat. A kérdőívet kitöltők 76 százaléka jelölte meg ugyanis első helyen a beszélgetést mint legfőbb konfliktuskezelési módszert, a békítő szexet és a közös programokat megelőzve.

 

„Úgy szeretem, ahogy van, nagyon sok közös vonással, érdeklődési körrel rendelkezünk és isteni vele a szex.”

Egy tartós párkapcsolatban a megfelelő kommunikáció mellett éppen olyan fontos a harmonikus szexuális élet is. Ami ezt a kérdéskört illeti, a megkérdezett magyar párok közel fele, 46 százaléka véli úgy, hogy 3 hónap szükséges ahhoz, hogy két ember azonos hullámhosszra kerüljön a hálószobában.

Morpho


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Nagy terhesvitamin-dilemma: Mit, mikor és miért? Gyógyhír Magazin

Hinni önmagunkban, a vágyainkban – ez az örök nőiesség titka Gyógyhír Magazin

Több házimunka, kevesebb szex? Gyógyhír Magazin

A házasság egészséges Gyógyhír Magazin

Férfibajok: vélekedés és valóság Gyógyhír Magazin

Férfimeddőség – rajtunk is múlhat Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter