• 2024. március 28., csütörtök

A járóbeteg-ellátás anomáliái


2017.01.23

A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség mély csalódottságát fejezi ki az év végi OEP-kasszamaradvány elosztásával és általában a járóbeteg szakellátás helyzetével kapcsolatban.  A kórházaktól független járóbeteg szakellátók a 2015. évi összeg kevesebb mint ötödéhez, mindösszesen 263 millió forintnyi forráshoz jutottak a 2016. karácsonyán a rendelkezésre álló több mint 8 milliárd forintból.



Mindez annak ellenére történt, hogy a szövetség a döntéshozóktól, az érdekképviseleti egyeztetések és megbeszélések során ígértet kapott, hogy hasonló mértékű többlet finanszírozás áll majd rendelkezésre, hasonló elvek mentén, mint előző évben. Ezért – bár 2016-ban a szakrendelők kimaradtak a kórházi konszolidációs többletforrások elosztásából –, a járóbeteg ellátó intézmények remélhették, hogy anyagi és szakmai helyzetüket legalább fenn tudják majd tartani az év végi kasszamaradvány megfelelő arányú részesedésével.

Sajnos nem így lett, miközben a médiát rendszeres időnként meg-megrázza a járóbeteg szakellátásban a betegek ütemezett ellátását szolgáló betegfogadási listák hossza („várólisták”), és az ellátások hozzáférhetőségének problémája („miért csak heti egyszer van szemészeti szakrendelés?”). Számos felmérés és a gyakorlati tapasztalat is igazolja, hogy az egészségügyi ellátórendszerrel kapcsolatban adódó legszélesebb körű elégedetlenséget a rendelőintézeti időpontokra történő előjegyzés hossza, illetve az ellátások helyén történő további várakozás okozza.  A szövetség álláspontja hogy az anyagi források csökkenése nem hogy javulást, de a jelenlegi helyzet további romlását hozhatja magával.

A szövetség aggályosnak tartja, hogy vissza-visszatérően szembesülni kell azzal, hogy a járóbeteg szakellátás csak a szólamok szintjén fontos, a források elosztásakor immár sokadszorra sorolódott hátra. A 2015. évivel közel megegyező nagyságrendű kasszamaradványból a független járóbeteg szakellátóknak a 2015. évi összeg kevesebb, mint az ötöde jutott, így összességében az eredeti költségvetésen túli, csaknem 69 milliárd forintnyi forrás csupán 0,38%-a jutott a szakrendelőknek! Az elosztás egyenlőtlenségét mutatja, hogy van olyan egyetem, amely önmagában több mint négyszer annyi forráshoz jutott kasszamaradványként, mint az ország összes rendelőintézete együttesen! (Emlékeztetőül: átlagosan évente minden magyar állampolgár hétszer veszi igénybe a járóbeteg szakellátást!)

A 2017-2018-as esztendőre vonatkozó stratégiai teendőket tárgyaló kormányhatározat nagy része az alapellátáshoz és a járóbeteg szakellátáshoz kötődik. A Magyar Járóbeteg Szakellátási Szövetség álláspontja szerint egy stratégia komolyan vehetőségének és végig vitelének valós szándékát leginkább a források hozzárendelése és a költségvetés képezi le, így a kormány által megfogalmazottak értelmében kezdeményezte a 2016. és 2015. évek közötti kasszamaradvány különbségek biztosítását céltámogatás vagy más formában.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Nálunk is teret nyer a telemedicina Gyógyhír Magazin

A pandémia sem ingatta meg a magyar gyógyszeripart Gyógyhír Magazin

A Recyclomed év végi nyereményjátéka Gyógyhír Magazin

Gyógyhír Magazin

Ingyenes szűrések Budapesten Gyógyhír Magazin

Magyar fejlesztésű antipszichotikum lett Az Év Gyógyszere Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter