Gyógyhír Magazin 2017-09-15

Biciklivel a limfómás betegekért


Szeptember 15 a Limfóma Világnapja, ennek alkalmából a Magyar Rákellenes Liga kerékpáros felvonulással hívja fel a figyelmet a betegségben érintettekre. A limfóma az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés, Magyarországon évente körülbelül 2000 új beteget regisztrálnak.



A limfóma a nyirokrendszer sejtjeit, a fehérvérsejteket, más néven limfocitákat, érintő betegség, azaz a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedéseiről van szó. A limfóma az ötödik leggyakoribb daganatos megbetegedés az emlő, tüdő, emésztőszervi, és a prosztata illetve petefészek rák után.

A limfómás megbetegedések alapvetően két nagy csoportra oszthatóak: a Hodgkin-kórra és a non-Hodgkin limfómákra, ami több mint 60 féle, egymástól akár nagyon eltérő altípust foglal magába. A Hodking-kór egy ritka betegség, leginkább fiatal korban fordul elő, jellemzően 15-34 év között, esetleg 55 év fölött jelentkezik. A non-Hodgkin limfómák előfordulása sokkal gyakoribb, ezek inkább az idősebb korosztályt érintik (a betegek átlagéletkora 65 év), valamint a férfiak gyakrabban betegszenek meg ebben, mint a nők. A kétfajta betegséget az alapján különböztetik meg egymástól, hogy a szövettani mintában jelen vannak-e az úgynevezett Reed-Sternberg sejtek, amik sokkal nagyobbak, mint a normális limfociták.

Az Országos Onkológiai Intézet 2014-es adatai alapján az új betegek száma abban az évben a Hodgkin-kór esetén mintegy 299, a non-Hodgkinnál összesen 2158 – a follikuláris (tüszős) fajtánál 391, a diffúz (nagysejtes) formában pedig 513. Az egy adott időpontban élő összes beteg száma Hodgkin-kórnál kb. 4000, a többiről viszont nincs egészen pontos adat.

A limfómák kialakulásának okai jelenleg még pontosan nem ismertek, csak annyi tudható, hogy nem öröklődő betegség. Bár vannak kockázati tényezők, de ezek is csak az esetek kisebb számában tehetők felelőssé a betegség kialakulásáért. A legfontosabb kockázati tényezőket bizonyos fertőzések, illetve az immunrendszert gyengítő betegségek és gyógyszerek jelentik. Akinek védekező rendszere legyengült, nagyobb valószínűséggel betegszik meg limfómában.

A limfóma legáltalánosabb tünete a nyirokcsomók fájdalmatlan megnagyobbodása a nyak, a hónaljak és  a lágyékhajlatok területén, illetve a mellkasban vagy a hasban. Tünete lehet még a tartós, vagy visszatérő megmagyarázhatatlan magas láz, éjszakai izzadás, fáradékonyság, illetve a jelentős fogyás is lehet figyelmeztető jel, ha fél év alatt az alap testsúlynak több mint 10-20%-át elveszíti az illető, és ennek nincs más oka.

A két típus között jelentős az eltérés, például a betegség jellemző lefolyási formáiban, az érintettek korában, de leginkább az alkalmazandó kezelési módszerekben. A Hodgkin-kór egy jól kezelhető daganatos betegség, ma már a magyarországi centrumokban is 80-90%-os a betegek gyógyulási aránya.

A non-Hodgkin limfómáknál a választandó kezelési formákat alapvetően az határozza meg, hogy indolens, azaz lassú lefolyású, vagy mérsékelten rosszindulatú, esetleg agresszív vagy kifejezetten agresszív limfómáról van szó.

A betegek kezelése minden esetben egyénre szabott, hiszen nincs két egyforma limfómás beteg. Még az azonos típusú vagy stádiumú betegségben szenvedők sem ugyanazt a kezelést kapják és a betegségük várható lefolyása sem egyforma. A limfóma kezelése legtöbbször gyógyszeres kezelést – kemoterápiát, gyakran kombináltat – alkalmaznak, de egyre gyakrabban használt korszerű lehetőség a célzott kezelés, például a monoklonális antitest terápia, ami egyfajta immunterápia. Sok esetben az őssejt átültetés szóba jöhet, és ritkán sugárterápiát is alkalmazható, de csak abban az esetben, ha a betegség a testnek mindössze egy-két területére terjed ki.

Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően, a kezelési módszerekben is jelentős előrelépés történt, amit jól jelez, hogy az 5-éves túlélés aránya az 1960-as években csak mindössze 20% körüli volt, ami mára 80-90%-ra növekedett. Természetesen ehhez a megfelelő terápiák elérhetősége is szükséges.


Cikkajánló


Trükkös vírust szabadítottak a rákos sejtekre Gyógyhír Magazin
A gyógyulás egyik kulcsa Gyógyhír Magazin
Nagy lépés a mellrák megismerése felé Gyógyhír Magazin
Kómába küldenék a rákos sejteket Gyógyhír Magazin
Zöldségek a daganatos megbetegedések ellen Gyógyhír Magazin
Az allergia és a rák Gyógyhír Magazin

Rovatok

A Gyógyhír Magazin megkérdezte Állatgyógyászat Allergia Alternatív terápiák Alvászavar Betegellátás, kórházak Betegjogok Betegségek tünetei Bőrvédelem, a bőr tünetei Cukorbetegség Daganatos betegségek Egészség - gazdaság Egészség-Tudomány Egészséges életmód, egészséges táplálkozás Egyéb Emésztőszervi betegségek Epebetegségek Étrendkiegészítők Étrendkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok Fájdalom, fájdalomcsillapítás Fejfájás Felsőlégúti megbetegedések, influenza Férfiak egészségügyi problémái Fertőző betegségek, járványok Fogyókúra Fül-orr-gégészet Genetika Gyermekellátás - gyermekgyógyászat Gyermekvállalás, gyermeknevelés Gyógyfürdők, strandok Gyógykonyha receptek Gyógynövények a gyógyításban Haj-bajok Hatósági hírek, figyelmeztetések Hormonális megbetegedések Ideggyógyászati megbetegedések Idősothonok Interjú Intim higiénia Kullancsok Lelki problémák, pszichiátriai betegségek Logopédia Magánegészségügy Magas vérnyomás Májbetegségek Meddőség Mobilapplikációk Mozgásszervi betegségek Nemibetegségek Neurológiai betegségek Nők egészségügyi problémái Nyaki- és gerincproblémák Olvasóink receptjei Önsegélyező- és egészségpénztárak PR cikkek Pszichiátria Pszichológia Sebkezelés, sérülések Száj- és fogászati megbetegedések Szemészet Szex, szerelem, család Szív- és érrendszeri betegségek Táplálkozási tanácsok Tesztek Tüdő- és légúti betegségek Tudomány Változó kor Védőoltások Vérszegénység, vashiány Vese- és húgyúti betegségek Visszérproblémák


adatvédelmi nyilatkozat   |   jognyilatkozat   |   elérhetőségeink   |   médiumajánlat

Weboldal üzemletetés: Iwebs


6304379 látogatónk volt eddig