Gyógyhír Magazin 2017-10-31

A remény színe zöld


A világon 90 percenként hangzik el a következő mondat: „Az ön betegsége limfóma”. Ennek ellenére a limfómás betegek csaknem kétharmada arról számolt be, hogy a diagnózist megelőzően nem hallott erről a nyirokrendszer sejtjeiből kiinduló daganatos megbetegedésről.



A limfóma sokféle lehet és hétköznapi tünetei miatt nehezen felismerhető. Erre a betegségre is igaz viszont, hogy a beteg gyógyulási esélyei sokkal jobbak, ha korán fedezik fel a problémát, habár szűrésről a szó klasszikus értelmében nem beszélhetünk – magyarázta lapunknak dr. Bödör Csaba, az I.sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet kutatója. A szakember vezeti a Magyar Tudományos Akadémia és a Semmelweis Egyetem Lendület munkacsoportját, amely az ún. onkohematológiai megbetegedések genetikai hátterének vizsgálatával foglalkozik.
Az egyes altípusoknak más és más a kimenetele és a gyógyítási lehetősége, de összességében elmondható, hogy a folyamatosan megjelenő új terápiákkal a kezelési lehetőségek fejlődnek. A limfómák a legsikeresebben gyógyítható rosszindulatú betegségek közé tartoznak, azonban nagyon fontos, hogy a betegek minél előbb eljussanak az ország valamelyik hematológiai centrumába – mondta a szakember. Az  ötéves akadémiai kutatási program eredményei olyan diagnosztikus eljárások kidolgozásához is hozzájárulhatnak, amelyek lehetővé teszik, hogy a betegek a genetikai profiljuk alapján kapjanak megfelelő kezelést, ez az úgynevezett személyre szabott terápia.
A limfómák egyik fajtája a ritka, de bármely életkorban előforduló Hodgkin-kór. Manapság a modern terápiás módszerek alkalmazásának köszönhetően a frissen diagnosztizált Hodgkin-kóros betegek túlnyomó része gyógyítható. A jóval gyakoribb, úgynevezett non-Hodgkin limfómának (NHL) több mint harminc típusa ismert. Egy részük lassan fejlődik ki és jó ideig rejtve maradhat, felfedezésük sok esetben a véletlenen múlik. Más részük gyakrabban és korán okoz tüneteket, ezeket rendszerint azonnal kezelni kell, de ezek az „agresszív” limfómák igen jól reagálnak a kezelésre. Ha makacsul tartja magát egy nyirokcsomó-duzzanat, vagy túl sokáig jelentkeznek panaszok, tanácsos orvoshoz menni. Az időben felismert betegség jól kezelhető kemoterápiával, immunterápiával, sugárkezeléssel vagy őssejtátültetéssel.

D.-K. D.


Cikkajánló


Trükkös vírust szabadítottak a rákos sejtekre Gyógyhír Magazin
A gyógyulás egyik kulcsa Gyógyhír Magazin
Nagy lépés a mellrák megismerése felé Gyógyhír Magazin
Kómába küldenék a rákos sejteket Gyógyhír Magazin
Zöldségek a daganatos megbetegedések ellen Gyógyhír Magazin
Az allergia és a rák Gyógyhír Magazin

Rovatok

A Gyógyhír Magazin megkérdezte Állatgyógyászat Allergia Alternatív terápiák Alvászavar Betegellátás, kórházak Betegjogok Betegségek tünetei Bőrvédelem, a bőr tünetei Cukorbetegség Daganatos betegségek Egészség - gazdaság Egészség-Tudomány Egészséges életmód, egészséges táplálkozás Egyéb Emésztőszervi betegségek Epebetegségek Étrendkiegészítők Étrendkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok Fájdalom, fájdalomcsillapítás Fejfájás Felsőlégúti megbetegedések, influenza Férfiak egészségügyi problémái Fertőző betegségek, járványok Fogyókúra Fül-orr-gégészet Genetika Gyermekellátás - gyermekgyógyászat Gyermekvállalás, gyermeknevelés Gyógyfürdők, strandok Gyógykonyha receptek Gyógynövények a gyógyításban Haj-bajok Hatósági hírek, figyelmeztetések Hormonális megbetegedések Ideggyógyászati megbetegedések Idősothonok Interjú Intim higiénia Kullancsok Lelki problémák, pszichiátriai betegségek Logopédia Magánegészségügy Magas vérnyomás Májbetegségek Meddőség Mobilapplikációk Mozgásszervi betegségek Nemibetegségek Neurológiai betegségek Nők egészségügyi problémái Nyaki- és gerincproblémák Olvasóink receptjei Önsegélyező- és egészségpénztárak PR cikkek Pszichiátria Pszichológia Sebkezelés, sérülések Száj- és fogászati megbetegedések Szemészet Szex, szerelem, család Szív- és érrendszeri betegségek Táplálkozási tanácsok Tesztek Tüdő- és légúti betegségek Tudomány Változó kor Védőoltások Vérszegénység, vashiány Vese- és húgyúti betegségek Visszérproblémák


adatvédelmi nyilatkozat   |   jognyilatkozat   |   elérhetőségeink   |   médiumajánlat

Weboldal üzemletetés: Iwebs


6355059 látogatónk volt eddig