• 2024. március 29., péntek

A csoda néha idő előtt érkezik


2017.11.17

November 17-én minden lilába borul a Koraszülöttek Világnapja tiszteletére. Épületeket világítanak ki ezzel a színnel, lila szalagot tűznek ki és lila ruhát öltenek mindazok, akiket megérint az idő előtt világra jött babák sorsa. 



„Sejtettük, hogy nem lesz negyven hét a várandósság – ikreknél általában a 36-37. héten már várható a szülés –, de koraszülésre egyáltalán nem számítottunk. Semmi jel nem utalt ugyanis erre, mint ahogyan a korábbi három babavárás is problémamentes volt.” Öt évvel ezelőtt egy nyári napon a három fiút nevelő Patak Gyöngyvér és a férje megdöbbenve tapasztalta, hogy elfolyt a magzatvíz, hamarosan megszületnek az ikerbabák. Gyöngyvér hat hetet töltött a koraszülött kisfiúkkal a pécsi PIC-en (Perinatológiai Intenzív Centrum), az ott tapasztalt pozitív élményeiről könyvet írt, majd gyűjtést is szervezett a kórház koraszülött intenzív osztályának támogatására. A "PIC-i történet" a Nagycsaládosok Országos Egyesületének idei szépirodalmi pályázatán 2. díjat kapott. A kisfiúk ma már makkegészséges óvodások, és mindenben utolérték kortársaikat.

„A könyvet azzal a szándékkal írtam, hogy a hasonló, ismeretlen és félelmetes helyzetbe kerülő szülőknek kapaszkodót adjak: mire számíthatnak, milyen hullámvölgyeken, kríziseken mentünk keresztül testileg és lelkileg. Ha tudnák a szülők, mennyit számít a baba gyógyulásában, gyarapodásában az érintésük, a fáradságos munkával lefejt anyatej, de még a puszta jelenlétük is, biztosan nem fordulna elő, hogy a legtöbb apró korababát napokig nem látogatják, vagy ha igen, akkor is csak pár perc erejéig.”

Az orvosi meghatározás alapján koraszülött az a gyermek, aki a 37. terhességi hét előtt jön a világra. November 17. róluk szól, ez a nap a Koraszülöttek Világnapja. Minden újszülött számára fontos, hogy a születése utáni időszakban minél tovább felidézhesse az anyaméh nyújtotta biztonságot, melegséget, hatványozottan igaz ez azokra a babákra, akik a vártnál korábban érkeznek – mondja dr. Kocsis István, a budapesti Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának osztályvezető orvosa. Ez a klinika az ország egyik legnagyobb születésszámú intézménye, évente átlagosan 3600 újszülött jön itt a világra, akiknek csaknem 10 százaléka koraszülött, kb.5 százalékuk pedig intenzív ellátást igényel. Ezért is különösen fontos, hogy a Korányi-projekt támogatásával megújult, több mint százéves múltra visszatekintő klinikán a legjobb ellátási szintű, 23 ágyas PIC osztály működik. Itt fogadják és gondozzák az ország egész területéről érkező veszélyeztetett állapotú kismamákat és intenzív ellátást igénylő kisbabákat. Mint az osztályvezető elmondta, a klinika elsők között hozott létre Magyarországon Baba-Mama szobákat, ahol a kissúlyú, 1300-1400 grammos, légzéstámogatást már nem igénylő koraszülött mellett a nap 24 órájában jelen lehet az édesanya, aki a közös bent tartózkodás alatt megtanulja ellátni, gondozni, etetni gyermekét. Hatalmas szemléletbeli változás az is, hogy az életképesség határán sem csak az a cél, hogy a kicsik életben maradjanak, hanem hogy minőségi életet is élhessenek. A koraszülött testsúlya mellett többek között a szülés időpontjában elért terhességi kor az, ami nagymértékben befolyásolja az életben maradás valószínűségét. A Semmelweis Egyetem II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán a 24. héten 50%, a 25-26. héten 80% a koraszülöttek túlélési aránya, míg a 27-28. héten már 90% a minőségi túlélés esélye.

A világon minden 10. terhesség koraszüléssel végződik, hazánkban 8-9% között mozog ez az arány, mely évente 8000-9000 koraszülött világrajövetelét jelenti. Magyarországon jelenleg 21 újszülött-intenzív osztály (Perinatológiai és Intenzív Centrum – PIC) működik, a fővárosban öt kórházban. A koraszülött kisbabáknál előforduló leggyakoribb szövődmény a tüdő éretlensége, a szervezet védekező rendszerének gyengesége. Ennek ellenére is nagyon fontos, hogy az anya kapcsolatban legyen gyermekével, és lehetőség szerint anyatejjel táplálja. Figyelmeztető jelek lehetnek a terhesség alatt a hasfal feszülése, keményedése, a méh rendszeres összehúzódása. Hüvelyből származó vízszerű folyás, hüvelyi vérzés esetén azonnal orvoshoz kell fordulni. Mivel a hüvelyi folyás gyulladásra utalhat, és oka lehet a koraszülésnek, ezért itt is szakorvosi ellátásra van szükség. Ha valamilyen betegségben (magas vérnyomás, cukorbetegség stb.) szenved a várandós nő, akkor a megfelelő, folyamatos ellenőrzésre és kezelésre különösen fontos figyelni.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Így teheti vírusmentessé a tanévkezdést Gyógyhír Magazin

„Már megint a neten lógsz!?” Gyógyhír Magazin

Veszteség és gyász: így élik meg gyerekeink a koronavírus-járványt Gyógyhír Magazin

Tenyérnyi gyermekek Gyógyhír Magazin

Otthon maradni a babával… vagy inkább ne? Gyógyhír Magazin

Vigyázzunk a gyermekeinkre! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter