• 2024. április 18., csütörtök

Három generációs gyógyítók


2018.03.07

Doleviczényi Péter fül-orr-gégész és fej-, nyak-, valamint plasztikai sebész. Fia, Zoltán szintén ezen a területen dolgozik, unokája, Levente pedig másodéves az orvosi egyetemen.



– Feltételezem, hogy az Ön felmenői is orvosok.
– Édesapám közgazdász doktor, édesanyám könyvelő volt.
–  Akkor honnan jött az ötlet, hogy gyógyítson?
–  Hamar rájöttem: másra nem vagyok alkalmas. A családban sok kémikus volt, először az akartam lenni, de a középiskolában kiderült, hogy nem ez lesz az utam. Egyik barátommal – a később professzorrá lett Kiss Jánossal együtt – kezdtünk el foglalkozni a biológiával, Fritz Kahntól Az emberi test csodáját olvastuk, elintéztük, hogy boncolásokon is részt vehessünk. Jártunk a József Attila Szabadegyetem előadásaira.  
–  A középiskola után tehát egyenes út vezetett az egyetemre…
–  Éppen, hogy nem. A rendszerváltozás utáni első magyar miniszterelnök, Antall József volt az osztályfőnökünk. Érettségi után mindannyiunkat elutasítottak mondvacsinált ürüggyel. Nem estünk kétségbe, egy évre műtőssegédnek szegődtünk, aztán lassan felvettek valamennyiünket az egyetemre.
–   Milyen osztályfőnök volt Antall József?
–  1957 tavaszán fiatal tanárként került a Toldy Ferenc Gimnáziumba. Hamar kiderült róla, hogy rendkívüli műveltségű, nagyszerű tanár. Történelmet és művészettörténetet tanított, de „nem középiskolás fokon”. Azt mondta, hogy ami a könyvben van, tanuljuk meg, de az órák sokkal érdekesebbek voltak. Ugyanúgy kellett nála felelni, dolgozatot írni, mint máshol, de olyan is volt, hogy lehetőséget adott arra, hogy valaki év végén az egész anyagból számoljon be. Ha az jól ment, megadta az ötöst, nem érdekelte, hogy év közben az illető egyeseket is kapott. Orvosként kezeltem őt, Kiss János professzor barátommal – aki sajnos már szintén nincs közöttünk – mi diagnosztizáltuk a betegségét. Sokat küzdött, és nem kímélte magát: az orvosi tanács ellenére is bejárt dolgozni a Parlamentbe.
–  A történetben ott tartottunk, hogy mégiscsak felvették Önt az egyetemre.
–  Az a bizonyos egy év kihagyás, és a munka a műtőben meggyőzött arról, hogy az orvosi hivatás manuális szakterülete érdekel. Az egyetem alatt is végig a Tétényi úti kórházba jártunk, az összes műtétet végig segédkeztük dr. Lippan Imre osztályvezető mellett, aki pártolta a fiatalokat. Akkor még gyerekcipőben járt az aneszteziológia, a gépi altatás. Megtanultuk. Mire a szigorló időszak következett, több száz altatás volt mögöttünk. Úgy volt, hogy diploma után azonnal lesz állásom, mert az egyik segédorvost függetlenítik, de ez csúszott, így én sem kerülhettem a helyére. Egerben kezdtem dolgozni, ahol nagy hasznát vettem a sebészeti múltamnak. Asszisztáltam, de a második műtétet már megkaptam: mandula-, utána orrsövényműtét következett. A negyediktől pedig rendesen beosztottak. Aztán szájsebészeti és szemészeti ügyeletet is el kellett látnom, és a baleseti sebészeten is kellett segíteni, alkartörést is helyre tudtam tenni – nagy hasznomat vették.
–  Ott ismerkedett meg a feleségével is…
–  Igen, 48 éve vagyunk együtt. Egerben nem volt lakásom, orvosszálláson laktam, így amikor megkaptam a nagymamám lakását Budapesten, visszajöttünk. A Tétényiben folytattam, majd 1971 őszén hívott a Péterfybe Nákó András professzor, ott voltam 20 évig. 1991-ben a BM kórház igazgatója lettem. A 2007-es évet fájdalmasan éltük meg: valódi indok nélkül zárták be a kórházat. A remek szakember gárda szétszéledt: egy történelmi stresszt éltünk át.
–  Bár egyáltalán nem látszik, de tény, hogy 77 éves, és úgy tudom, még mindig dolgozik.
–  Igen, több helyen is. Például minden hónapban egy hétvégét Szekszárdon ügyelek, Budapesten a Péterfy Sándor Utcai Kórházban és magánrendeléseken. Érdekes foglalatosság, amikor a MÜPA Filharmonikusok énekkarának, művészeinek gégészeti szakrendelést tartok.
–  Nem unalmas napirend! Nem érzi megterhelőnek?
–   Nyugdíj után „szabadabb” az ember, mindig megkérnek, menjek kisegíteni, ahol szakemberhiány van, aztán itt-ott bizony ott ragadok. Szeretem, amit csinálok, és arra nagyon büszke vagyok, hogy a fiam és az Levente unokám a rábeszélésem nélkül az én szakterületeimet választották.
–  Nem unatkozik. Szabadideje akkor nincs is?
–  Három gyermekemtől kilenc unokám van, a legkisebb 6 hónapos, a legnagyobb 24 éves. Van egy kis szőlőnk a Balaton mellett, olykor kevéske bor is  készül. Ha a seregélyek leeszik a nagy részét, akkor nem sok a munka vele. De a szőlő nekem a játék, a teljes kikapcsolódás.

Vincze Kinga


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Létay Dóra: Szeretném behívni a nagy lehetőséget Gyógyhír Magazin

Kubik Anna: Advent a Hargitán Gyógyhír Magazin

Brüll Zsófia: Egy mese mindfelett Gyógyhír Magazin

Gegely Róbert: „Unalmas pasi vagyok, nincs káros szenvedélyem” Gyógyhír Magazin

Juhász Anna: Egy varázslat részese voltam Gyógyhír Magazin

Garami Gábor: Almafüggő vagyok és 30 éve agglegény Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter