• 2024. március 28., csütörtök

A kis dolog is nagy dolog!


2018.04.12

A téli hónapok alatt meggyöngült immunrendszer és az aktív kórokozók találkozásakor sokszor egyértelmű, melyik lesz a győztes. Az ismétlődő felfázás tüneteit észlelve nagy kérdés, hogy a panaszok hátterében egy újabb fertőzés, valamilyen krónikus betegség vagy tényleg „egyszerű” megfázás áll. Végre itt a jó idő, de vigyázzunk a túlságosan lenge öltözékkel!



Szinte folyamatos vizelési inger, kellemetlen, fájdalmas vizelés, sötét színű, zavaros vizelet, alhasi görcsök. Nagyon sok nő küzd a felfázás olyan tüneteivel, amelyek gyakran visszatérnek. „Erre a betegségre a nők fogékonyabbak. Anatómiai felépítésükből következően lényegesen rövidebb a húgycsövük, így a testükbe behatoló kórokozók is könnyebben eljutnak a hólyagig, és megtelepedve a hólyag belső falát bélelő nyálkahártyában szaporodásba kezdenek.” – magyarázta a felfázást dr. Varga Imre urológus szakorvos. 
A szakorvos korábban lapunknak arról beszélt, hogy alapvetően kétféle felfázás létezik. Az egyik az elnevezésnek megfelelően valóban a hideg miatt van. Általában ebben az esetben vizelési tünetek jelentkeznek, azaz gyakoribb inger, a vizelés végén pedig kisebb (ritkán erősebb) fájdalmat érzünk. A hólyag és a kismedencei terület – azaz a húgyúti és a nőgyógyászati szervek – nagyon közel vannak egymáshoz, ezért fordul elő, hogy a nők egy része a nőgyógyászt keresi először, amikor felfázik. A másik ok pedig az, hogy a tünetek megjelenése sokszor összeköthető a szexuális együttléttel, úgy tűnhet, mintha annak során fertőződött volna meg valaki. De ez a fajta felfázás nem nőgyógyászati betegség. Jellemzően egyik pillanatról a másikra alakul ki, és ugyanúgy el is múlik – hivatalos neve a catharralis hólyaggyulladás. Ha a tünetek néhány napig eltartanak, akkor már bakteriális gyulladásról beszélhetünk. A jellemzően az E. coli nevű baktérium okozta hólyaghurutnak a közhiedelemmel ellentétben nem csak hidegben eshetünk áldozatul, de a nem megfelelő öltözet valóban elősegítheti a kialakulást – magyarázta a szakorvos. 

Tanácsok a megelőzéshez

Bár itt a jó idő, kirándulások idején is figyeljünk arra, hogy mindig megfelelő lábbelit válasszunk, mert nem jó, ha egy vékony vagy egy átázott cipőben vagyunk naphosszat. Ha lehet, ne üldögéljünk hűvös padokon, és mindig védjük a derekunkat meleg ruhákkal. Fontos tanács, hogy uszoda-, illetve szauna használata után lehetőleg minél hamarabb cseréljük le a vizes, nedves alsóneműt! Igyunk naponta minimum egy liter folyadékot, ami átmossa a húgyhólyagot, és megnehezíti a kórokozó baktériumok szaporodását. Panaszok esetén a tejtermékek nem ajánlottak, mert fokozhatják a gyulladást. Érdemes növényi eredetű, tiszta illóolaj hatóanyagot tartalmazó gyógyszert választani, amely hatékony baktériumölő és fertőtlenítő hatású szer. A kamilla köztudottan fájdalom- és gyulladáscsökkentő, de hatásos a cickafark, a rozmaring, a zsálya és az édeskömény is, illetve ezek keveréke, tiszta illóolaja. 

Óvakodjunk azonban a hüvelyflórát gyengítő készítmények (tusfürdők, illatosított intim mosakodók) használatától, ugyanis a túlzásba vitt intimhigiénia többet árt, mint használ.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Hazánkban 1,5 millió embert érint az idült vesebetegség Gyógyhír Magazin

Amit az inkontinenciáról tudni kell Gyógyhír Magazin

Fázás - felfázás? Készüljünk az őszre! Gyógyhír Magazin

Előzzük meg a felfázást! Gyógyhír Magazin

Csíp, szúr a vizelet? Felfázás vagy valami más? Gyógyhír Magazin

„Ne ülj a hideg kőre, mert felfázol!” Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter