• 2024. április 19., péntek

Őszinteség és ítéletmentes kíváncsiság


2018.06.03

Senkivel sem összetéveszthető hangszíne, nyugalmat és őszinte kíváncsiságot sugárzó személyisége Szily Nórát sokak kedvencévé tette.

Az egykor pszichológusi diplomát szerzett tévés-rádiós műsorvezető ma visszakanyarodott a gyökerekhez.



„Több ezer beszélgetés élményén át kikristályosodott bennem, hogy a látszásnál sokkal fontosabb a láttatás. Hogy az ítéletmentes kíváncsiság, a megértés és támogatás vágya vezérel”– mondta korábban. A mostani, személyes hangvételű beszélgetés oka az, hogy több mint két évtizede ismerjük egymást Nórával, és éveken át dolgoztunk együtt a médiában. 
► Minap kapcsolgattam a tévét és itt is ott is beszélgettél, vagyis képernyőn vagy ismét. 
► Inkább úgy fogalmaznék, hogy még mindig, holott ezek már csak ismétlések. 450 mélyinterjúból újra és újra felbukkan egy pár... Sokan megszólítanak, hogy örülnek, hogy újra látnak – megható ez a kedvesség, pedig három éve nem készítek új műsort! De ilyenkor érzem, hogy érdemes volt úgy kérdezni, beszélgetni, ahogy a belső iránytűm mutatta. 
► A neten is láttalak, az egyik reggeli rádióműsorban Stohl András vendége voltál, aztán Caramelről írtál riportkönyvet, utóbb a Média Hungary 2018-on volt feladatod, most pedig nemrégen értél haza Kisvárdáról többek között Jaksity Kata, Bereczki Zoli, Radványi Dorottya társaságában egy egészségiparban működő cég „Egészségvárosában” voltatok. Mennyi minden történik veled, neked hol van most a fókusz az életedben?  
► A fókusz azon van, hogy 25 év után rengeteg sorsot feltérképezve, saját tapasztalataimat is összegyűjtve végre átadjam a tudást. Pár éve felébredt bennem a vágy, hogy a stúdión, a televízió képernyőjén kívül is találkozzak az emberekkel. Éreztem, hogy át kellene hangolnom a karrieremet, a hivatásomat. 
Az X-faktor lélekmentoraként dolgoztam először a háttérben úgy, hogy továbbra is kérdezve segítettem. Ott volt egy fordulópont: rájöttem, nekem a támogató interakció, a kölcsönhatás a fontos. A pszichológus diplomám mellé jó pár korszerű képzést elvégeztem, hogy méltó legyek arra, hogy másokat támogassak. Bár még készítek interjúkat, de a hangsúly áthelyeződött az előadásokra, workshopokra és az egyéni fejlesztésre. A „coach” az, aki segít mozgósítani a belső energiákat. 
Az angolban ez a szó edzőt jelent, és valóban a munkám során arra törekszem, hogy az illető a legjobbat tudja kihozni magából. Én „csak” segítek neki, hogy a saját erőforrásait mozgósítani tudja, a válaszait maga keresse és találja meg. De ami új és nagyon izgat: két nagytudású pszichológus barátnőmmel összeraktuk a PszichoStyling módszertanát, és egy üdülés keretében augusztus végén abban szeretnénk nőket támogatni, hogy minél jobban érezzék magukat szellemileg, lelkileg, testileg – vagyis kívül és belül egyaránt. 
► Mások lelki egyensúlyával, egészségével foglalkozol, a tiéddel mi van? 
► A saját lelki egyensúlyomat megtaláltam, azzal, hogy új útra leltem, amiért rengeteget tettem és teszek is. A laktóz- és gluténérzékenységem három éve derült ki, de igyekszem ezt nem korlátnak felfogni, hanem a gasztronómia újra felfedezésének élem meg. Megtanultam, hogy mi tesz jót, és mi árt – utóbbiakat igyekszem kerülni és új receptekkel, az ételek újragondolásával feldobom az étrendemet. Ezt ajánlom sorstársaimnak is, akiknek az ilyen-olyan érzékenység miatt valamiről le kell mondaniuk. Meg kell próbálni mindennek a jó oldalát nézni, hisz így is úgy is alkalmazkodnunk kell bizonyos dolgokhoz.
► A gyerekeid már felnőttek, napi szinten nincs feladatod velük, azon túl, hogy nyilván folyton aggódsz értük. De úgy tudom, azért van „kikről” gondoskodnod.
► Éppen féléve, hogy vidékre költöztem – végre megtehettem. Csodás házikót találtam egy kis kerttel, így régi vágyamat is valóra válthattam: örökbe fogadhattam egy mentett cicát. Őt egy másik követte, a fiamtól kaptam születésnapomra. Most vagyunk túl egy traumán, az egyikőjük kórházba került, de éppen ma hozhattam ki onnan gyógyultan. Remélem, hogy hamarosan egy kutyus is vár, amikor hazaérkezem!
► Nem lehetne kerek ez a beszélgetés a kérdés nélkül: sokaknak hiányzol a képernyőről, neked nem hiányzik már a tévé, a rádió?
► Nekem természetes terepem a stúdió, a kamerák, a reflektorok világa. De nem akarom mindenáron! Méltó feltételekkel persze szívesen beszélgetnék még a nézők szeme láttára, de ha ennyi volt, akkor is jó. Sok-sok élményt és tudást adott, amiket senki nem vehet el tőlem, én pedig viszem tovább. Készülök arra, hogy könyvet írok – nem másról, hanem magamból, mindabból, amit átéltem, megtapasztaltam. A kérdések bennem vannak, a válaszokat sok helyen kereshetem! 
Vincze Kinga

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Létay Dóra: Szeretném behívni a nagy lehetőséget Gyógyhír Magazin

Kubik Anna: Advent a Hargitán Gyógyhír Magazin

Brüll Zsófia: Egy mese mindfelett Gyógyhír Magazin

Gegely Róbert: „Unalmas pasi vagyok, nincs káros szenvedélyem” Gyógyhír Magazin

Juhász Anna: Egy varázslat részese voltam Gyógyhír Magazin

Garami Gábor: Almafüggő vagyok és 30 éve agglegény Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter