Gyógyhír Magazin 2018-09-01

Zöldségek a daganatos megbetegedések ellen


Egyes zöldségek, így a káposzta, a kelkáposzta, és a brokkoli olyan vegyületeket tartalmaznak, melyek segítik a bélrendszer egészségének megőrzését, és a vastagbélrák megelőzésében is hasznosnak mutatkoznak – olvasható egy londoni kutatóintézet frissen megjelent, annak kísérleteit ismertető tanulmányában.



A tekintélyes Francis Crick Institute (FCI) alig pár hete tette közzé vizsgálatának eredményeit az Immunity című szaklapban. Az intézet munkatársai egereken végeztek kísérletet, melynek lényege az volt, hogy a rágcsálókat olyan étrenden tartották, amely sok indol-3-karbinolt tartalmazott. Ez a vegyület különösen nagy mennyiségben képződik szervezetünkben a káposzta nemzetséghez (Brassica) tartozó növények emésztésekor.
Az indol-3-karbinol egészségre előnyös voltáról eddig is tudtunk, ám eddig nem sikerült azonosítani az összes folyamatot, amelyeken keresztül kifejti jótékony hatását. 
Az FCI eredményeinek újdonsága éppen abban áll, hogy bizonyítékot találtak arra: az indol-3-karbinol annak révén segíti bélrendszerünk egészségét, hogy aktiválja az úgynevezett aromás szénhidrogén receptorokat (AhR). 

Bátran egyenek káposztaféléket! 
Az eddig elért eredményeken fellelkesülve a kutatók most abban reménykednek, hogy vizsgálataikat embereken is folytathatják. Véleményük szerint ugyanis azt már korábban sikerült igazolni, hogy bizonyos zöldségek fogyasztása csökkenti egyes daganatos betegségek kialakulásának kockázatát. Azonban nagyon kevés tudományos cikk született eddig arról, hogy melyik zöldségek a legkedvezőbb hatásúak ebből a szempontból, és főleg miért. Éppen ezért az FCI tudósai most arra készülnek, hogy az egerek után az emberi sejtekben működő, hasonló mechanizmusokat is feltárják.
Egy dolog viszont egészen biztos: addig is nyugodtan (és jóízűen) fogyaszthatunk káposztaféléket, amíg nem tisztázódik pontosan, hogyan segítenek ezek a béldaganatok elkerülésében. (Az eredeti cikk bejárta az egészségügyi világsajtót; egyik összefoglalója itt olvasható angolul: https://goo.gl/zTAHz9
Pap György


Cikkajánló


Trükkös vírust szabadítottak a rákos sejtekre Gyógyhír Magazin
A gyógyulás egyik kulcsa Gyógyhír Magazin
Nagy lépés a mellrák megismerése felé Gyógyhír Magazin
Kómába küldenék a rákos sejteket Gyógyhír Magazin
Az allergia és a rák Gyógyhír Magazin
A rák megelőzését találták a legjobb indoknak a HPV-oltás mellett Gyógyhír Magazin

Rovatok

A Gyógyhír Magazin megkérdezte Állatgyógyászat Allergia Alternatív terápiák Alvászavar Betegellátás, kórházak Betegjogok Betegségek tünetei Bőrvédelem, a bőr tünetei Cukorbetegség Daganatos betegségek Egészség - gazdaság Egészség-Tudomány Egészséges életmód, egészséges táplálkozás Egyéb Emésztőszervi betegségek Epebetegségek Étrendkiegészítők Étrendkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok Fájdalom, fájdalomcsillapítás Fejfájás Felsőlégúti megbetegedések, influenza Férfiak egészségügyi problémái Fertőző betegségek, járványok Fogyókúra Fül-orr-gégészet Genetika Gyermekellátás - gyermekgyógyászat Gyermekvállalás, gyermeknevelés Gyógyfürdők, strandok Gyógykonyha receptek Gyógynövények a gyógyításban Haj-bajok Hatósági hírek, figyelmeztetések Hormonális megbetegedések Ideggyógyászati megbetegedések Idősothonok Interjú Intim higiénia Kullancsok Lelki problémák, pszichiátriai betegségek Logopédia Magánegészségügy Magas vérnyomás Májbetegségek Meddőség Mobilapplikációk Mozgásszervi betegségek Nemibetegségek Neurológiai betegségek Nők egészségügyi problémái Nyaki- és gerincproblémák Olvasóink receptjei Önsegélyező- és egészségpénztárak PR cikkek Pszichiátria Pszichológia Sebkezelés, sérülések Száj- és fogászati megbetegedések Szemészet Szex, szerelem, család Szív- és érrendszeri betegségek Táplálkozási tanácsok Tesztek Tüdő- és légúti betegségek Tudomány Változó kor Védőoltások Vérszegénység, vashiány Vese- és húgyúti betegségek Visszérproblémák


adatvédelmi nyilatkozat   |   jognyilatkozat   |   elérhetőségeink   |   médiumajánlat

Weboldal üzemletetés: Iwebs


6304476 látogatónk volt eddig