• 2024. április 18., csütörtök

Őszi vitaminpótlás


2018.09.30

Ősszel különösen fontos, hogy szervezetünk megfelelő mennyiségű vitaminhoz jusson, hogy az immunrendszerünk erős maradjon.



A XX. század közepe táján fogalmazták meg a vitaminok máig is használatos definícióját, mely szerint „a vitaminok olyan, nem táplálék jellegű szerves vegyületek, melyeket az állati szervezetek normális életműködésükhöz és növekedésükhöz igényelnek. A szervezet energiaátalakító folyamatainak katalizátorai, az anyagcsere-folyamatok nélkülözhetetlen szereplői.” Már régebben is sejtették, hogy bizonyos ételekkel meg lehet előzni egyes betegségeket, de egészen a XX. század elejéig nem tudták pontosan, hogy miért. 

Az első siker
Először vajból és tojássárgájából izolálták a „növekedési faktornak” nevezett A-vitamint. Maga a vitamin szó (vita=élet) megszületése Casimir Funk biokémikus nevéhez fűződik, aki először ismerte fel, hogy az élelmiszerekben vannak olyan alkotórészek, amelyek a szervezet működése szempontjából elengedhetetlenek. Az 1800-as évek végétől nagyon sok kutató dolgozott a vitaminok felfedezésén, izolációján és szintetizálásán. Közös munkájuknak köszönhetően lett 13 vitaminunk, a második világháború végére pedig azt is megállapították, hogy naponta mennyire van szükségünk belőlük. 
Az újabb kutatások persze azóta ezt árnyalták. 
A 13 vitamin közül 4 zsírban (A-, D-, E-, K-vitamin) és 9 vízben oldódó (B-vitamin csoport tagjai és a C-vitamin). Előbbieket a szervezet el tudja raktározni, utóbbiakat azonban nem, ezért ezeket rendszeresen kell pótolni, annak ellenére, hogy hiányukat gyakran nem érezzük, vagy nem tulajdonítunk neki jelentőséget.  Az elégtelen vitaminellátottság először általános tünetekben mutatkozik meg, mint pl. ingerültség, fáradékonyság, depresszió, a koncentrációs képesség csökkenése és étvágytalanság. Ekkor marginális, úgynevezett határértékhiányról beszélünk. Az egyes vitaminokra jellemző klasszikus tünetek ma már csak ritkán, legtöbbször csak krónikus hiány esetén jelentkeznek. 

De mitől lesz beteg valaki
Két tényező befolyásolja, valaki megkap-e egy fertőzést: egyrészt a szervezetbe került kórokozók száma, és fertőzőképessége, másrészt immunrendszerének aktuális állapota. Sokan még ma is azt hiszik, hogy a betegségek nagyrészt elkerülhetetlenek, hiszen a baktériumok és a vírusok mindenképpen megtámadnak bennünket, elegendő, ha a közelünkbe jutnak. Claude Bernard francia kutató, fiziológus a 19. század végén megfogalmazta: „A kórokozó semmi, a környezet minden.” Mások Louis Pasteur francia mikrobiológusnak, számos kórokozó felfedezőjének, a baktériumelmélet megalapozójának tulajdonítják a mondást. Tény, hogy ő is felvetette, hogy –  bár maga a fertőzés kórokozóknak tulajdonítható –, 
a betegség kialakulásában mégis a befogadó szervezet tulajdonságai játszanak döntő szerepet.

Színesek, ízesek 
Az ősz és a tél hagyományosan az emelt C-vitamin adagok időszaka. Szakértők szerint naponta 75 milligrammra van szüksége belőle egy egészséges felnőttnek. A gyümölcsök (citrusfélék), a csipkebogyó és a paprikafélék mellett a fejes káposzta, a brokkoli, a karfiol, a kelbimbó és a kelkáposzta mind-mind fontos forrást jelentenek és bármelyik évszakban elérhetőek.

Az A-vitamin véd a fertőzésektől, előanyaga a béta-karotin elsősorban a sütőtökben, répában fordul elő, de nagy mennyiségben fellelhető a zöld levélzöldségben, piros húsú paprikában és a brokkoliban is.

Az E-vitamin, amely nagy mennyiségben véd a szabadgyökök károsító hatásaitól, elsősorban a növényi olajokban, csonthéjas gyümölcsökben, fejes káposztában és zöldhagymában található, de a dió, a szója és a hüvelyesek is sok E-vitamint tartalmaznak. 

A B-vitamin a fehérjékből nyert energia felszabadításához szükséges ételek, nagyon jó utánpótlást adnak az állati eredetű élelmiszerek, a burgonya, a barna rizs, a kemény gyümölcsök és a teljes kiőrlésű lisztből készült termékek. 

Fontos még a cink, amely nagyon fontos szerepet játszik abban, hogy az immunrendszerünk megfelelően működhessen. Pótolhatjuk marhahús, spenót, spárga, bárányhús, lencse, kesudió, zab és joghurt fogyasztásával.

Dózsa-Kádár Dóra


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A demencia és a D-vitamin hiány közti kapcsolat Gyógyhír Magazin

Az éltető vas Gyógyhír Magazin

Táplálkozás a sejtek védelmében Gyógyhír Magazin

Természetes módon az öregedés ellen Gyógyhír Magazin

Vértezzük fel szervezetünket antioxidánsokkal! Gyógyhír Magazin

Miért fontos a magnézium? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter