Gyógyhír Magazin 2018-10-02

A gyász ereje


Az évnek ebben a szakában ismét halottainkra gondolunk. Felkeressük sírjaikat, mécsest gyújtunk, elmerengve idézzük fel emléküket. A temetőben megérint bennünket valamilyen ünnepélyes, pátoszos időtlenség, az elmúlás megmásíthatatlansága, a halál visszafordíthatatlansága, és világosan áll előttünk saját halálunk elkerülhetetlensége.



Egy hozzánk közel álló ember halála a legnagyobb traumák egyike, különösen, ha váratlanul ér bennünket. A meghalt személy űrt hagy maga után, ami fájdalommal jár. Valahogyan el kell fogadnunk a tényt, hogy nincs többé, mert az életnek folytatódnia kell. A gyász (vagy, ahogy a pszichológusok mondják: a gyászmunka) abban segít, hogy lehetőség szerint minél kevesebb lelki sérüléssel jussunk túl a nehéz időszakon. A modern világban egyre inkább magunkra maradunk a gyászunkkal, kiveszőben vannak a gyász folyamatának közösségi elemei, a gyásszal való megküzdést segítő rítusok. A halál tabu, kerüljük, amennyire csak lehet. Nem tudjuk, mit kezdjünk a haldoklóval, mit mondjunk, mit tegyünk.

A gyászmunka egy folyamat. Célja, hogy végleg el tudjunk búcsúzni a halottól, hogy befejezhessük a vele való életet, és felkészüljünk a nélküle folytatódó életünkre. A gyászolás során, különösen annak korai fázisában gyászreakciókat mutatunk. Rossz testi és lelki érzések uralkodnak el rajtunk, gondolataink újra és újra visszatérnek a halotthoz, mardos az önvád, dühösek vagyunk és ellenségesek, a környezetünkhöz, az emberekhez való viszonyunk megromlik, visszahúzódóak leszünk.

A gyászfolyamatnak jól körülhatárolható szakaszai vannak. A halál megrázkódtatással jár, sokkol bennünket. Megszűnik körülöttünk a világ, tompák és beszűkültek leszünk, szomorúság, depresszió, szorongás lesz úrrá rajtunk. A következő szakasz a halott utáni vágyakozás. Nem ritka, hogy látjuk magunk előtt, mintha élne. Képtelenségnek tűnik, hogy elengedjük őt, „csak a szépre emlékezünk”. Ezután következik a szétesés, amikor önmagunkat hiábavalónak és értéktelennek érezzük. Céltalannak és végtelenül szomorúnak látjuk az életet. Végül egy idő után jön a megnyugvás, amikor az egész életünk, a lelki folyamataink és a testi működésünk újra helyreáll. Elfogadjuk a halál tényét, újra nyitottabbá válunk az emberi kapcsolatokra, lassan teljes valónkkal visszatérünk az életbe. A gyászmunkát akkor tekinthetjük befejezettnek, amikor ezen az utolsó szakaszon is túljutottunk. 
A teljes gyászfolyamat normál esetben 6-12 hónap alatt lezajlik, de természetesen nagyok az egyéni különbségek, továbbá nem ritkák a visszaesések egy korábban már meghaladott szakaszba.

Amikor a gyászoló megakad a gyászfolyamat valamelyik szakaszában vagy az adott szakaszra jellemző tünetek jelentősen eltúlozva jelentkeznek, esetleg el sem kezdődik a gyászmunka, patológiás gyászról beszélhetünk. A gyász akkor válik patológiás folyamattá, 
amikor már akadályozza vagy lehetetlenné teszi a mindennapi életvitelt, és negatívan befolyásolja az életminőséget. A „normál” és a „patológiás” gyász abban különbözik egymástól, hogy az utóbbinál a tünetek elhúzódóbbak, bénítóbbak és intenzívebbek. Az társas érintkezésektől való visszahúzódottság, a megdermedt lelki állapot, az értelmetlenség és haszontalanság érzése, a harag, a halott utáni sóvárgó vágyakozás egyaránt megjelenhet a tünetek között. Az elhúzódó és bonyolult gyász állandósult jelenléte egyes esetekben akár életveszélyessé is válhat, például öngyilkossági gondolatok formájában. A gyászoló képtelen elfogadni a halál tényét, ragaszkodik az elhunyt személy tárgyaihoz, szeretné, ha minden úgy maradna, ahogyan az ő idejében volt. Mardosó bűntudatot él meg: vajon meg tudta volna akadályozni a szeretett személy halálát? Vajon minden tőle telhetőt megtett az érdekében? A pszichés zavar meggyengíti az érintett önazonosságát, megtorpan a személyiség fejlődése, elhatalmasodhat a kiúttalanság és az élet hiábavalóságának érzése. Ha valaki ezeket a tüneteket tapasztalja magán vagy közeli hozzátartozóján, ismerősén, pszichiáterhez, pszichológushoz, gyásztanácsadóhoz kell fordulni. A „majd elmúlik” vigasztaló bölcsessége ez esetben kevés.
Fábián Tamás
pszichológus


Cikkajánló


Önsorsrontó szokásaink Gyógyhír Magazin
Különös szilveszter? Gyógyhír Magazin
Mi a szülő dolga az iskolás gyerek fejlesztésében? Gyógyhír Magazin
Mi a jó abban, hogy megöregszünk? Gyógyhír Magazin
Titkok a házasságban Gyógyhír Magazin
Alvás és mentális egészség Gyógyhír Magazin

Rovatok

A Gyógyhír Magazin megkérdezte Állatgyógyászat Allergia Alternatív terápiák Alvászavar Betegellátás, kórházak Betegjogok Betegségek tünetei Bőrvédelem, a bőr tünetei Cukorbetegség Daganatos betegségek Egészség - gazdaság Egészség-Tudomány Egészséges életmód, egészséges táplálkozás Egyéb Emésztőszervi betegségek Epebetegségek Étrendkiegészítők Étrendkiegészítők, vitaminok, ásványi anyagok Fájdalom, fájdalomcsillapítás Fejfájás Felsőlégúti megbetegedések, influenza Férfiak egészségügyi problémái Fertőző betegségek, járványok Fogyókúra Fül-orr-gégészet Genetika Gyermekellátás - gyermekgyógyászat Gyermekvállalás, gyermeknevelés Gyógyfürdők, strandok Gyógykonyha receptek Gyógynövények a gyógyításban Haj-bajok Hatósági hírek, figyelmeztetések Hormonális megbetegedések Ideggyógyászati megbetegedések Idősothonok Interjú Intim higiénia Kullancsok Lelki problémák, pszichiátriai betegségek Logopédia Magánegészségügy Magas vérnyomás Májbetegségek Meddőség Mobilapplikációk Mozgásszervi betegségek Nemibetegségek Neurológiai betegségek Nők egészségügyi problémái Nyaki- és gerincproblémák Olvasóink receptjei Önsegélyező- és egészségpénztárak PR cikkek Pszichiátria Pszichológia Sebkezelés, sérülések Száj- és fogászati megbetegedések Szemészet Szex, szerelem, család Szív- és érrendszeri betegségek Táplálkozási tanácsok Tesztek Tüdő- és légúti betegségek Tudomány Változó kor Védőoltások Vérszegénység, vashiány Vese- és húgyúti betegségek Visszérproblémák


adatvédelmi nyilatkozat   |   jognyilatkozat   |   elérhetőségeink   |   médiumajánlat

Weboldal üzemletetés: Iwebs


6731599 látogatónk volt eddig