• 2024. március 29., péntek

Egyen gombát a szellemi frissességért!


2019.04.04

Számottevő mértékben javíthatja időskori szellemi állapotunkat, ha hetente legalább két adag gombás ételt eszünk. A háttérben egy gombákban gyakori aminosavat sejtenek szingapúri kutatók.



Ötven százalékkal csökkent az enyhe szellemi hanyatlás kialakulásának a kockázata azoknál az időseknél, akik hetente legalább két adag főtt gombaételt fogyasztottak – állapították meg a Szingapúri Nemzeti Egyetem gyógyszerészeti tanszékének kutatói. „Az összefüggés meglepő és biztató. Úgy tűnik, hogy egy könnyen hozzáférhető alapanyag rendszeres fogyasztása is jelentősen javíthatja szellemi állapotunkat” – idézte a Neuroscience News Lei Feing egyetemi adjunktust, a kutatás vezetőjét. 
A kutatók 2011 és 2017 között követték figyelemmel több mint hatszáz, 60 év feletti szingapúri lakos szellemi állapotát. Rendszeres és alapos neurológiai és pszichológiai vizsgálatoknak vetették őket alá, miközben figyelték gombafogyasztási szokásaikat is. 

Heti fél tányérnyi is elég
A legjobb eredményeket azoknál találták, akik legalább heti két adag, összesen féltányérnyi (kb. 300 gramm) főtt gombát fogyasztottak, de azoknál is észlelték a jótékony hatást, akik hetente csak kisebb adagot ettek. Az enyhe szellemi hanyatlást (angolul mild cognitive impearment – MCI) úgy tekintik, mint az átmeneti fázist a szellemi teljesítmény öregedéssel járó normális csökkenése és a súlyosabb demenciás állapot között. Az enyhe szellemi hanyatlás jele lehet az enyhébb memóriazavar, a feledékenység, illetve a vizuális tájékozódóképesség, a nyelvi készségek és a koncentrációképesség kismértékű romlása. Bár még nem akadályozzák számottevően az illető mindennapi tevékenységét, de előre jelezhetik a későbbi súlyosabb állapot, pl. demencia, Alzheimer-kór kialakulását.

De milyen gombát együnk?
A kutatók úgy vélik, hogy a kedvező hatás hátterében elsősorban az ergothionein nevű antioxidáns és gyulladáscsökkentő hatású aminosav áll, amit számottevő mennyiségben tartalmaznak a gombák. Egy korábbi vizsgálat során ugyanis azt találták, hogy egészséges társaikhoz képest az enyhe szellemi hanyatlás jeleit mutató idősek ergothianomin szintje alacsonyabb volt.
A vizsgálatben a csiperke, a siitake, az aranyszínű laskagomba, illetve különböző szárított- és konzerves gombák is szerepeltek, a kutatók szerint más, ehető fajtáknak is hasonlóan kedvező lehet a hatásuk.

Ballai Vince


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Elmúlt 50 éves? Ezekre a betegségekre figyeljen! Gyógyhír Magazin

Hajunkat is óvjuk a káros UV-sugárzástól! Gyógyhír Magazin

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Gyógyhír Magazin

Dióhéjban a makroelemekről Gyógyhír Magazin

Húsvét utáni tünetek? Hisztamin intolerancia is okozhatja! Gyógyhír Magazin

A vegetáriánusok kisebb eséllyel betegszenek meg rákban Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter