• 2024. március 29., péntek

Májusban duplán segít, aki vérplazmát ad


2019.05.07

Május 6-a és 31-e között az összegyűlt vérplazma értékének ötvenszeresét osztja szét három alapítvány  – a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete – között a Vascular Plazma hálózata.



Magyarországon évente több ezer beteg ember szorul mással nem helyettesíthető, életmentő, vérplazmából készült gyógyszeres kezelésre. Vérplazmára annak van szüksége, aki hemofíliás, azaz vérzékeny, illetve annak, aki veleszületett immunhiánnyal élő, csontvelő- és szervátültetett, súlyos égési sérült, máj- és vesebeteg, vagy hepatitiszB-ben szenvedő. Plazmát használnak például a műtéteknél használt fibrin ragasztó és tetanusz előállításához is.

„Ha az emberekben megszűnik a támogatási igény, hogy a másik életét segítse – a mi betegcsoportunk kihal” – hangsúlyozza a vérplazmaadás fontosságát Csuja László, a Hemofíliások Baráti Körének elnöke, ezért is tartja fontosnak a „Tedd meg most!” akció kezdeményezését. Magyarországon közel ezren élnek hozzá hasonlóan hemofíliával.

Naponta 5 plazmaadó szükséges 1 vérzékeny beteg napi gyógyszeradagjához!

https://www.youtube.com/watch?v=NH8BbdRV-uQ

A plazmaadás az életet jelenti

Magyarországon több mint 4000 embernek van szüksége nap mint nap életmentő plazmaalapú gyógyszerekre, melyet mesterséges úton nem lehet előállítani, a vérplazma nem helyettesíthető mással. Így csak az egészséges embereken múlik, hogy ez folyamatosan pótolva legyen. A Vascular Plazma országos plazmaferezis hálózata már hét helyszínen várja a plazmaadókat. Nemrégiben a Lurdy házban budapesti központjuk is megnyílt a miskolci, pécsi, debreceni, nyíregyházi, egri és szegedi központ után. Így az évi 20.000 hős plazmaadó száma remélhetőleg tovább bővül majd.

„Amit én itt leadok hétről hétre plazmamennyiség az valakinek az életet jelenti, olyan alapvető szükséglet, mint nekünk az ivóvíz” – mondja Major Máté Márk, egyetemista, aki már nyolvcanötszörös plazmaadó.

https://www.youtube.com/watch?v=woZjZe1aD2o

Vérplazmát bármelyik egészséges, (18-60 év közötti, 50 kg feletti) felnőtt adhat orvosi vizsgálatot követően. A plazmaadást megelőzően ingyenes orvosi szűrővizsgálaton vesznek részt a lehetséges leendő plazmaadók. Ez általános egészségügyi vizsgálatból, vérnyomásmérésből és laborvizsgálatból áll.

https://www.youtube.com/watch?v=ZcMShiIKKEg&t=1s

A vérplazma adás a véradáshoz nagyon hasonló folyamat, kb. 45 percet vesz igénybe. Ebben az esetben is vért vesznek a vénából, amelyet egy korszerű, biztonságos készülék szétválaszt vérplazmára és vörösvértestekre. A plazma egy steril gyűjtő tasakba kerül, míg a többi értékes összetevőket (vörös- és fehérvérsejteket és a vérlemezkéket) a modern, zárt rendszerű plazmaferezis gép visszajuttatja a szervezetbe.

Tedd meg most!

A „Tedd meg most!” akció keretében a május 6-a és 31-e között összegyűlő vérplazma literértékét megötvenszerezi a Vascular Plazma hálózata és három alapítvány között, a Hemofíliások Baráti köre, a Tábitha ház és a Primer Immunhiányos Betegek Egyesülete között osztja szét.

A „Tedd meg most!” akció helyszínei:

  • Budapest / Lurdy ház
  • Pécs / Király utca 66.
  • Miskolc / Szinvapark
  • Szeged / Dóm tér 3.
  • Eger / Agria park
  • Nyíregyháza / Nyír pláza
  • Debrecen / a Fórum mellett

A központokban minden új, sikeres alkalmassági vizsgálat után 4.000 Ft-ot adnak, minden plazmaadást követően pedig 6.000 Ft juttatást biztosítanak a donorok számára.

További információ az akcióról:

www.teddmegmost.hu

www.plazma-adas.hu

A támogatott alapítványok, szervezetek:

www.tabitha.hu

www.pibe.hu

www.facebook.com/hemofiliasokbaratikore

 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A legfontosabb teendők konyhai balesetek esetén Gyógyhír Magazin

Okozhatja-e családi hajlam a szélütést? Gyógyhír Magazin

Mi legyen az úti patikában? Gyógyhír Magazin

Adj vérplazmát! Az életmentés nem állhat meg! Gyógyhír Magazin

A fürdőgyógyászati ellátások támogatása 2020-ban Gyógyhír Magazin

Fürdőgyógyászat – kezdődik az őszi főszezon! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter