• 2024. március 29., péntek

Az utolsó földi Paradicsom


2019.06.04

Piros Ildikó  Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész. Kiemelkedő alakításai közül az egyik legemlékezetesebb Szabó Magda Abigéljének Zsuzsanna nővére. 2016-ban szerepelt Ákos: Ugyanúgy című videoklipjében – ott is szép volt, mint mindig. 

Gyönyörűen öregszik. Férjéről ő maga fogalmaz úgy, hogy egy élő legendával él együtt: Huszti Péter a társa, a párja, a barátja, a szakmai zsinórmértéke. Mindketten boldog emberek, akiknél immár öt unoka üli körbe a vasárnapi asztalt.



- Hetven fölött egy kicsivel ilyen szépnek lenni mesébe illő. És Ön ráadásul igen aktív, Szabó 
Magda-estjével járja az országot.
 
- Azt szoktam mondani, hogy öreg koromban íme: egészséges vagyok, ez már önmagában a csoda, de azért kíváncsi voltam arra is, hogy mennyit érek még, mennyien vesznek rám jegyet. Egész életemben a „meg nem elégedés” vezérelt, a lécet mindig magasabbra és magasabbra tenni, és újra és újra megugrani a célt. Lelkem mélyén mindig tudtam, hogy Szabó Magdának sokkal tartozom. Az Abigél tőlem függetlenül is filmsiker lett volna, de ahogy Zenthe Ferenc nevével egybeforrt a Tenkes kapitánya, úgy Zsuzsanna nővér figurája is egyet jelent velem. Ott volt bennem tehát a vágy, hogy egy olyan emléket állítsak az írónőnek, ami tovább viszi személyiségének, tehetségének legendáját. Szabó Magdát olvasni nehéz, tudom, hiszen sokszor hívott ő maga, hogy a közönségtalálkozóin olvassak fel az írásaiból. Ő jelölte ki a részeket, sokszor 5-10 sor egy mondat – szép feladat megoldani. Az is motivált, hogy az életkorom előrehaladtával figyeltem elődeimet, hogyan lehet szépen visszavonulni. 
Én életemben mindent eljátszottam, és már nem akartam társulatban lenni, kisebb szerepekben naponta színpadra menni. Méltósággal akartam befejezni egy nagy korszakot, és elkezdeni egy következőt. 2017. október 5-én, Szabó Magda születésének 
100. évfordulóján útra keltem a műsorral. Innentől elindult a csoda, amelynek minden pillanatát örömmel élem meg: már közel 50 alkalommal adtam elő az ország területén. Volt olyan, hogy a meghirdetett előadásra annyian akartak jegyet venni, hogy nem fértünk volna el a teremben. A polgármester felhívott, hogy rendelkezésemre bocsát egy egész épületet, csak menjek! 
 
- Azóta megy, járja az országot. De honnan tudnak az emberek a műsorról? 
 
- Megszervezem magam, és ezt nem szégyellem. De már számtalan helyre hívtak, voltam például Szombathelyen, nem tudom, hogyan, honnan tudták meg, hogy van az Abigél titkai című műsor. Sopronban, ahol öt évig játszottam, visszahívott az igazgató, és hívtak Kolozsvárra a könyvhétre is, és lubickolok ebben a jelenben. Sok színész abba keseredik bele, hogy azt emlegeti, milyen volt anno, amikor ünnepelt színész, igazi sztár volt. Nekem is eszembe jut persze, hogy szép volt, de mindez mégis mögöttem van, a fontos az a ma és a holnap. Amire emlékezni kell, azok a nagy pofonok, amiket az élet adott.  Abból épülünk, amit megszenvedünk. 
 
- Nem gondolt arra, hogy leírja az élményeit? 
 
- Van egy présházunk, amit még fiatal korunkban vettünk a férjemmel. 
A gyerekek imádtak ott lenni, mert megőriztük a maga természetességében, a csodálatos környezetében. Egyszer 
40 oldalban leírtam ennek a présháznak a történetét, amiről a gyerekeink azt mondják, hogy ez az utolsó földi Paradicsom. És persze ez nekünk egy jelkép is, a családunk összetartozása, az érzés, hogy egymásért vagyunk, az maga a földi Paradicsom. Tudok és szeretek is írni, motoszkálnak bennem sorok, mondatok, történetek és tudom, hogy Szabó Magdáról is van még más mondanivalóm is, és gondolkozom is ezekről. De a két fiam egyszerre lepett meg bennünket az első gyermekükkel, majd a másodikkal is. A kicsik csak egy év múlva lesznek óvodások, velük vagyok, most ez a legfontosabb. És persze az, hogy most jelenik meg a fiam, Huszti Gergely első regénye, a Mesteralvók hajnala, ami egy nagyon izgalmas, különleges világba repítő regény. Olyanok vagyunk, mint egy nagy olasz család az összesen öt unokával, amikor 14-en üljük körül a vasárnapi asztalt. Háromféle levest főzök, sokféle étel kerül terítékre, és én a konyha és az ebédlő között mindig valamelyik gyerekkel az oldalamon, fél kézzel tálalok. A férjem olykor megkérdezi, „Te nem eszel?”, meg azt szokta mondani, „Nem tudom, hogy hogy csinálod”. Nincs ennél jobb érzés egy nőnek, mint amikor ellátja a családot. Ha házunk lenne, könnyebb lenne, de lakásunk van, és így is jó. Elférünk. Együtt jó. 
 
Vincze Kinga

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Létay Dóra: Szeretném behívni a nagy lehetőséget Gyógyhír Magazin

Kubik Anna: Advent a Hargitán Gyógyhír Magazin

Brüll Zsófia: Egy mese mindfelett Gyógyhír Magazin

Gegely Róbert: „Unalmas pasi vagyok, nincs káros szenvedélyem” Gyógyhír Magazin

Juhász Anna: Egy varázslat részese voltam Gyógyhír Magazin

Garami Gábor: Almafüggő vagyok és 30 éve agglegény Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter