• 2024. április 20., szombat

Tudta? Az utazási betegség több mint émelygés


2019.08.04

Émelygés, hányinger – a legtöbbször ezekkel a tünetekkel azonosítják a kinetózist, vagyis az utazási betegséget. A többnyire mozgó járműveken jelentkező betegségnek azonban számos más tünetét is feljegyezték a kutatók, köztük sok olyat, amiről alapesetben nem sejtjük, hogy a nyaralást, utazást gyakran megkeserítő tünetegyüttes kezdeti stádiumát jelentik.



Akutatások arra utalnak, hogy az utazási betegséggel szemben csak azok teljesen immunisak, akik egyáltalán nem rendelkeznek egyensúlyozó szervrendszerrel. Akik rendelkeznek ilyennel, azok enyhébb vagy erősebb tüneteket produkálhatnak, amik igen széles spektrumon helyezkednek el. A skála az enyhe szédüléstől, fejfájástól, kipirosodott arctól, kezdődő gyomoridegességtől indul, folytatódva az erősebb gyomoridegességgel és enyhe sápadtsággal, majd az egyre erősödő émelygéssel, és további sápadtsággal, a legsúlyosabb esetben elérve az öklendezésig, hányásig.

Három tényezőn múlik a tünetek súlyossága
De mitől függ, hogy kinél jönnek elő súlyosabban, és kinél enyhébben a tünetek? Kiket visel meg jobban, kiket kevésbé a kinetózis? Kutatók három fő tényezőt találtak, amik meghatározzák az utazási betegség súlyosságát: ezek az érzékenységet, az alkalmazkodóképességet és a tünetek elmúlásának gyorsaságát jellemző állandók.

Ezek minden emberben másként működnek. Előfordulhat olyan, hogy az, aki sokkal érzékenyebb az utazási betegséget kiváltó mozgási ingerekre, de jobb az alkalmazkodóképessége és gyorsabban múlnak nála a tünetek, kevésbé szenved tőle, mint az, aki kevésbé érzékeny, de nehezebben alkalmazkodik, és lassabban múlnak a tünetei. Vagyis az első esetben az ember nagyon rosszul lesz, de azután a hányás segít neki megkönnyebbülni, míg a második esetben csak émelyeg, de azt sokáig, és a végén sokkal inkább megviselik a tünetek. 

Az esetek többségében az utazási betegség észrevétlen marad: kezdődő tüneteit kimerültségnek, unalomnak tudjuk be. Egy hosszú autó-, vonat-, hajó- vagy repülőút végén többnyire fáradtságról beszélünk akkor is, ha kissé szédelgünk vagy fáj a fejünk, pedig ez nem feltétlenül a szokásos fizikai fáradtságot jelenti, hanem nagy valószínűséggel az utazási betegség enyhébb tünete.

Ballai Vince 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az „Év gyógyszerésze 2021” és a „Kedvenc Patikám pályázat 2021” győztesei Gyógyhír Magazin

A Recyclomed-nyereményjáték nyertesei Gyógyhír Magazin

Szükség van a véradásra és a gyógyultak plazmaadására! Gyógyhír Magazin

Ezek voltak a 2021-es év legnagyobb egészségügyi kihívásai Gyógyhír Magazin

Megéri beszélni róla! Ne legyen tabutéma az aranyér! Gyógyhír Magazin

Az erek védelmében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter