• Tavaly már vendégeskedtem a Vígben a Vándorkutyával, Eszenyi Enikő pedig megnézte néhány előadásunkat, amikor Budapesten szerepeltünk. Utána hívott fel, és én azért mondtam örömmel igent, mert az egész életemben, az egész pályámban mindig ott volt a Víg. Nálam ez érzelmi kérdés, ugyanis annak idején, a pályakezdésemkor és előtte is ott láttam a legtöbb előadást, vonzódtam ehhez a színházhoz. Kimondva-kimondatlanul abszolút jelen volt a gondolat, hogy jó lenne ott játszani, de soha nem tettem egyetlen lépést sem ezért. Most itt készülök a Mágnás Miska Korláthy gróf szerepére. Izgalmasnak ígérkezik, mert nem az ötvenes évekbeli átiratot, hanem az 1916-os eredetei szövegkönyvet visszük színre. A Halász Judit főszereplésével futó Audienciában David Cameron szerepét veszem át, a Premierben pedig a producerét. A tervekben szerepel, hogy Eszenyi Enikő februárban felújítja a Hegedűs a háztetőn című darabot, ebben a tejesember leszek. 

 

 

• Fontosnak tartom az elődöket. A főiskolán kezdődött: harmad- és negyedéves korunkban két évig voltunk gyakornokok a Nemzetiben. Aztán hárman oda is szerződtünk: Funtek Frigyes, Mácsai Pál és én. Olyan társulatba kerültünk, ahol a még színpadon lévő nagy öregek mellett játszhattunk: Sinkovits Imre, Gábor Miklós, Váradi Hédi, Lukács Margit, Psota Irén. Szemes Mari volt Sarolt az István, a királyban, fantasztikus dajka volt Rómeó és Juliában és nem utolsó sorban imádott bennünket, fiatalokat. De még láthattam Jobba Gabit is. Több körben érkeztek a fiatalok: Papadimitria Athina, Peremartoni Krisztina, Trokán Péter, Kubik Anna, Kováts Adél, Pregitzer Fruzsina, Götz Anna, Rubold Ödön, Bubik István. Hirtelen csak csapongok, dobálom a neveket. Egy jelentős generációváltás történt a mi „főszereplésünkkel”, és ennek többek között az volt az oka, hogy akkor alakult meg a Katona József Színház: Székely Gábor és Zsámbéki Gábor tiszta lappal indulva, egy új épületbe egy teljesen új társulatot szerződtetett. Ez azonban veszteséget okozott a Nemzetinek, és Vámos László úgy döntött, hogy párját ritkító gesztussal egy új nemzedék kezébe adja a színházat. Pezsgő, izgalmas időszak volt ez. Pályaindulásom ezeknek a „legnagyobbaknak” a rajongásával telt.

 

 

•  Én személyesen sok nagy művész elismerését bírtam, láttak bennem fantáziát. Gábor Miklós két darabban is bennem gondolkodott, Garas Dezső a legendás Margitszigeten rendezett Csárdáskirálynőben Boni grófot osztotta rám, olyan nagy ágyúk mellett léptem fel, mint Bessenyei Ferenc, Törőcsik Mari, Kállai Bori és Kálmán György. Nagy pillanatok voltak ezek, mind bővülő és erősödő emberi kapcsolatokkal. És mindez pontosan abba az irányba vitt, amerre a szüleim is tereltek: arra neveltek, hogy tiszteljem és becsüljem az előttem járó generációkat, az élet minden területén. Persze az egészséges vita kell, és ezeknek a nagy neveknek az árnyékából egyéniséggel, tehetséggel ki kell tudni lépni, megőrizve azt a szakmai, „céhbeli”, azaz mesterségbeli tudást, amit csak így, mellettük játszva lehetett elsajátítani.  A szakmai önbecsülést és az egészséges önértékelést is megtanultuk, és láttuk, hogy a szakmai alázat csak még nagyobbá tesz egy művészt.

 

 

• Néhány éve csak arra kértek, hogy egy Márairól szóló előadáson, melyet Mészáros Tibor Márai-kutató tart, olvassak fel részleteket műveiből. Aztán az utóbbi öt évben kikerekedett egy olyan Márai-hagyatékot őrző előadássorozat, amelyben folyamatosan újítjuk a tartalmat, tematikusan dolgozzuk fel Márai életét és műveit. Márai halálának a 30. és a rendszerváltozás ugyancsak 30. évfordulóját, egyben Márai születésének közelgő 120. születésnapját úgy ünnepeljük, hogy tovább folytatjuk a sorozatot újabb részekkel. Rendkívüli kulturális gesztus, hogy Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere úgy döntött, vendégül látja a sorozatot.