• 2024. április 17., szerda

Szépségápolás a hidegben


2019.11.04

Ha közeleg a tél, rétegesen öltözködünk, ruhatárunkat is cseréljük. Napi rutinunkkal is készüljünk fel a hűvös évszakra, de a hármas jelszót: tisztítás, tonizálás, ápolás, ne feledjük!



Húzódó, pikkelyes, hámló, kissé érdes felületű hámréteg? Ez nem találós kérdés, hanem a fagyos hőmérséklet, az erős szél, a fűtés hatása. Bőrünket megviseli a hideg, ezért legyünk körültekintőek, és ne feledjük az alapos hidratálást – tanácsolják a szakemberek. Persze ilyenkor ez kicsit körülményesebb, mint nyáron, mert a változó – kinti, benti – hőmérséklet megviseli a hámréteget. 

A bőr szerkezete az életkorral együtt változik. Serdülőkorban a hormonális folyamatok hatására átmenetileg zsírosabb, de állapota idővel normalizálódik. Az évek múlásával egyre inkább a szárazság okoz problémát. Bőrgyógyászok azt javasolják, hogy a megelőzésre is figyeljünk. Lehetőség szerint ápoljuk a testünket kívül-belül, vagyis igyunk elég folyadékot, használjunk testápolót, ügyeljünk a lakásunk páratartalmára is. A fűtött helyiségekben általában a kelleténél kisebb a páratartalom, vagyis száraz a levegő, ez pedig nem tesz jót a bőrnek. Érdemes beszerezni egy párologtató készüléket, vagy legalább tegyünk egy vízzel teli edényt a fűtőtestre. Ha nagyobb a páratartalom, a levegőt is melegebbnek érezzük, bőrünk pedig selymesebb és puhább lesz.

Nyakra-főre
Problémák egyébként különösen az arc és kézfejek területén jelentkezhetnek, hiszen itt a legvékonyabb a bőrünk. A hűvös hónapokban a megszokott arctejünk, arclemosónk és mosakodó gélünk helyett olyan termékeket válasszunk, amelyek krémesek, nincs bennük alkohol, hatóanyagaik pedig növényi eredetűek, például aloe verát, teafát, eukaliptuszt, jojobát, citrusféléket, borsmentát tartalmaznak. Ezek kíméletesen tisztítják a bőrt, összehúzzák a kitágult pórusokat, „becsukják a kaput” a hideg előtt. 

Az A-vitamin csökkenti a szárazságból eredő ráncokat és javít a bőr feszességén, ezért számos arcápoló készítmény alapanyaga. A-vitaminban, pontosabban béta-karotinban gazdag táplálék a sárgarépa, a brokkoli, a zeller, az áfonya, a csipkebogyó, a joghurt, a petrezselyem és a máj. A C-vitamin természetes antioxidáns, amely az E-vitaminnal együtt megköti a szabad gyököket, javítja a bőr keringését és részt vesz a kollagén képzésében.

Csípős őszi estéken csábító egy forró fürdő, azonban ha nem szeretnénk, hogy bőrünk túlságosan kiszáradjon, akkor jobb, ha a zuhanyzást választjuk. Fürdés után érdemes azonnal testápolót használni, ugyanis a krém hidratáló hatása jobban érvényesül a nedves bőrön. Emellett figyeljünk arra is, hogy a törölközővel ne dörzsöljük a bőrünket, helyette finoman itassuk fel a nedvességet. A zsíros, normál vagy kombinált bőrre az olajmentes, gél alapú termékek ajánlottak, míg a száraz bőr sűrűbb állagú krémeket igényel. Ha van időnk, arctisztítás, radírozás után végezzünk kamillás gőzölést, amitől kitágulnak a pórusok, így a tápanyagok is jobban felszívódnak. A szokásos napi bőrápoló rutin lépései a következők: tisztítás, hámlasztás és hidratálás, a végén pedig bőrápoló szérumot is használhatunk.

A bőrtünetek sokszínűsége
Több olyan bőrbetegség van, ami hidegebb időben komolyabb problémát okoz. Az ekcéma bizonyos esetekben hasonló lehet például a pikkelysömör tüneteihez, vagy felületes gombafertőzéshez, vagyis vörös, száraz, viszkető foltokkal jelentkezhet. Pikkelysömör, vagy orvosi nevén psoriasis esetén testszerte pikkelyesen hámló, vörös foltok mutatkoznak, a kéz- és lábkörmök is érintettek lehetnek. Ha az arcon viszkető és fájdalmas kiütések jelennek meg bőrpír kíséretében, ekcémán kívül rosacea lehetőségére is gondolni kell. 

A bőr megszámlálhatatlanul sok illat-, illetve színezőanyaggal, tartósítószerrel kerülhet napi kapcsolatba, hiszen a fogmosástól, a sminkeken, illatszereken keresztül, a mosásig, mosogatásig nagyon sokféle anyaggal érintkezik. A különféle vegyi anyagok kétféleképpen okozhatnak bőrgyulladást, azaz dermatitiszt: kialakulhat az ún. irritatív dermatitisz (ez a reakció elsősorban a provokáló anyag tulajdonságaitól, a behatási időtől, az anyag koncentrációjától függ), vagy allergiás kontakt dermatitisz. Ez utóbbi reakció csak a kiváltó anyagra érzékeny embereken jelenik meg. Ennek az allergiának a jellemzője, hogy gyakran megismétlődik és sajnos a kiváltó allergén anyag egyre kisebb mennyiségben képes bőrreakciót provokálni. A leggyakrabban észlelt tünetek általában a bőrpír, a kiütés, a hólyagosodás, a viszketés és a duzzanat az érintett bőrfelszínen, de akad olyan eset, amikor már a tünetek kezeléséhez bőrgyógyász segítségére van szükség.

Dózsa-Kádár Dóra


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Napfürdő, de csak okosan! Gyógyhír Magazin

Melanoma: egy ismeretlen ellenség Gyógyhír Magazin

Bőrápolás és napvédelem Gyógyhír Magazin

Öt tévhit a ráncokról Gyógyhír Magazin

Késleltessük a szarkalábak megjelenését! Gyógyhír Magazin

Mit tehetünk a téli ekcémafellángolások ellen? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter