• 2024. március 29., péntek

Mit kell tudnunk a vashiányról?


2019.11.10

Magyarországon a népesség 8 százalékánál, kb 600-800 ezer embernél jelentkezik vashiány. A magas vérnyomás és a kettes típusú diabétesz mellett az egyik leggyakrabban előforduló probléma. A vashiány a vérszegénység leggyakoribb oka. Rontja a szervek oxigénellátását, ami hátrányosan befolyásolja a különösen nagy oxigénigényű szervek, mint például a szív és az agy működését.



Fontos megjegyezni, hogy a vashiány tünetegyüttes, és nem betegség, tehát oka van, amit fel kell deríteni, és meg kell szüntetni. 
Kialakulásának legfőbb oka, hogy kevés a táplálékkal bevitt mennyiség, a bevitt vas nem szívódik fel, megnő a szervezet igénye vagy fokozott veszteség lép fel. Leginkább veszélyeztetettek a húsmentes diétát folytatók, a fiatal nők, a tartósan gyomorsavcsökkentőt szedő idősek, a cöliákiában szenvedők és az erőltetett fizikai munkát vagy élsportot folytató egyének. Fiatal nők esetében elsősorban a menstruációs vérzés, időseknél gastrointestinális vérzés, élsportolóknál a túl nagy terhelés okozta vörösvértest szétesése áll a vashiány hátterében.

Amikor vaspótlásra van szükség
A vashiány felismerése azért nehéz, mert nincs egyetlen specifikus tünete. A leggyakoribb panaszok a krónikus fáradtság, gyengeség, menstruációs zavar, köröm besüppedése, hajhullás, fulladásérzés, koncentrálási zavar, palpitácó (heves szívdobogás), hideg végtagok és szédülés. Vashiány megállapítása vérképből történik, ezért ha észleljük a fentebb említett tüneteket forduljunk háziorvosunkhoz. Vaspótlással az életminőség nagymértékben javítható.
A szervezet normál esetben az elfogyasztott ételek során folyamatosan jut vashoz, ezért a mindennapi táplálkozásunk jelentősen befolyásolja a szervezetünk vastartalmát. Míg az állati eredetű fehérjék vastartalmának 15-30 százaléka hasznosul az étel elkészítési módjától függően, addig a növényi eredetű táplálékok vastartalmának mindössze 3-5 százaléka képes felszívódni. Ezért a vegetáriánus vagy vegán étrendet követőknek mindenképpen pótolniuk kell, mint ahogy a B12-vitamint is. 
Egy felnőtt ember vasszükséglete körülbelül napi 20-25 mg, azonban vannak állapotok, amikor ez fokozódik. Ilyen például a serdülőkor és a várandósság. A megnövekedett szervezetnek egész egyszerűen több vérre van szüksége. Terhesség alatt a szervezetnek körülbelül plusz napi 3 mg vasra van szüksége, ezt a táplálkozásból teljes mértékben pótolni szinte lehetetlen, ezért a második trimesztertől kezdve mindenképpen vaspótlás szükséges.

Mi a teendő vashiány esetén?
Vashiány esetén általában 3, vashiányos anémia esetén 6 hónapos vaspótlás javasolt. Azokban az esetekben ahol számolnunk kell a hiányállapot visszatérésével, javasolt a folyamatos fenntartó kezelés. A C-vitamin nagymértékben javítja a vas felszívódását, ezért ennek a pótlásáról se feledkezzünk meg. Figyeljünk rá, hogy a vaskészítményt lehetőleg üres gyomorra, esetleg könnyű étkezést követően vegyük be, és ne szedjük kálcium, magnézium vagy cink készítménnyel egy időben. Ne ijedjünk meg, ha vaspótló készítmények sötétebbre színezik székletünket.

dr. Zahorán Éva
szakgyógyszerész


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Vérszegénység – vashiány Gyógyhír Magazin

Kiket érinthet a vashiány? Gyógyhír Magazin

Miért fontos a vaspótlás? Gyógyhír Magazin

Mikor figyeljünk oda fokozottan a vasbevitelre? Gyógyhír Magazin

Hogyan küzdjünk hatékonyan a vashiány ellen? Gyógyhír Magazin

Egy hiánybetegség, ami felett gyakran átsiklunk Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter