Kapuvári Gábor mérnökként végzett, de gyorsan pályát módosított, újságíró diplomát szerzett. Amit az írott, később az elektronikus sajtóban meg lehetett tanulni, azt megtanulta. Híradót szerkesztett, gazdasági magazinokat vezetett, a Budapesti Nemzetközi Vásár kiállításainak sajtófőnöke volt. Sebők Jánossal könyvet írt a Deep Purple és a Queen együttesekről. 1991-ben hatalmas szakmai és közönségsikert ért el A pokol tűzoltói című dokumentumfilmmel, amit Kuvaitban forgatott az égő olajmezők oltási munkálatairól. Három évtizede tanítja is a szakmát. Négy évig a Kaposvári Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékét vezette címzetes egyetemi docensként.
• Felsorolhatatlan, hogy mennyi mindent csináltál, és most újra korán kelsz.
• A Magyar Rádió Hajnaltáj című műsorát szerkesztem és vezetem. A 3:15-ös kelés nem kellemes, de megéri. Ha egy műsor reggel 5 és 6 óra között félmillió hallgatót tudhat magáénak, ott jó tartalomnak kell lennie. Mindennel foglalkozunk, ami az országban történik, a mezőgazdaságban, vidéken, az ország négyötödén. Persze a fővárosban sem tilos hallgatni minket… Van politika is, de nem pártpolitika, a műsorhoz való csatlakozásom egyik feltétele éppen ez volt.
• Emlékszem, volt idő, amikor annyit voltál a képernyőn, hogy a gyereked otthon a tévét puszilgatta, ha meglátott benne. Nem hiányzik a tévézés?
• Az a tévécsinálás, amit én tudok, ma nem kell. Nem forgatnak dokumentumfilmeket, portrékat. Ami a képernyőre kerül, az beszélgetés, lefényképezett rádió. Én viszont azt gondolom a tévéről, hogy az elsősorban a kép, tehát a látvány műfaja. A híradózás is egészen más lett. Nekünk, amikor forgattunk, lényeges volt a mozgókép, presztízskérdés volt a szakmai színvonal magasan tartása, a legegyszerűbb riportban is törekedtünk arra, hogy művészet legyen, amit csinálunk. Mi akkor „alkottunk”. Rengeteget dolgoztunk.
• Nosztalgiával gondolsz arra az időszakra?
• Persze, de nem naponta. Egyébként abban a nagyon sűrű tévés időszakban volt egy pont, ami ráébresztett arra, hogy fékezni kell. Három gyermekem van, és igen, úgy történt, ahogy mondod, helyettem a képernyőt puszilgatták. Egy alkalommal a kisebbik lányom megkért, hogy vigyem el az iskolába. Beültünk az autóba, de persze nekem a fejemben elindult a nap, hogy mit kell csinálni, hová, melyik stábot küldjem, majd megálltam az általános iskola előtt, de a gyerek nem szállt ki. Szomorúan a szemembe nézett és azt mondta, apa én nem ide járok, már gimis vagyok. Azóta tudatosabban élem az életem, persze a gyerekek már felnőttek és járják az útjukat. Az egyik lányom kommunikáció szakot végzett, a másik drágakőszakértő, ásványbörzéket szervez, a fiam az ELTE-n a sportmenedzser szakot végzi. Tehetséges gyerekek, büszke vagyok rájuk.
• Volt borkereskedésed is, vagy van?
• Már nincs. A borhoz fűződő szerelem ma már csak az ízlelőbimbóké, a kereskedelemből kiszálltam. Először jó ötletnek tűnt, aztán mások is láttak benne fantáziát, divat lett akkoriban borboltot nyitni, úgyhogy a környékemen gyors egymásutánban tízet is nyitottak. Elengedtem ezt a dolgot.
• Az életed meghatározó része a zene, minden igazán jelentős koncerten ott vagy. Otthon mit hallgatsz?
• Mindegy milyen a zene, csak jó legyen. A heavy metaltól Mozartig mindent szeretek, Beethoven hatodik szimfóniáját minden hónapban egyszer meghallgatom. A szívemhez legközelebb a Deep Purple, a Queen és a Rush áll. És az unokáimnak is mesélni fogom, hogy egyike lehettem azoknak, akik Freddie Mercurynak segítettek megtanulni a Tavaszi szél vizet áraszt című dalt. Ez egészen pontosan az InterContinentál elnöki lakosztályának teraszán történt.
• Milyen nálatok a karácsony?
• Zenés. A viccet félretéve, éveken át Rozi lányommal adtunk házikoncertet úgy, hogy ő fuvolázott, én meg gitáron kísértem. Mióta megműtötték a tenyerem, ez már nem megy, most szájharmónikán játszom. De szólnak a klasszikus CD-k, és szeretjük a meghitt pillanatokat, szerintem éppen úgy, ahogy mindenki.
• Hogyan tartod magad karban? Állandóan 50 évesnek nézel ki.
• Rendszeresen látogatom a konditermet. Evezni már nem járok a tenyerem miatt, de nyáron csak sátorozunk. A mozgás fontos, és szeretek a természetben, jó levegőn lenni.
Vincze Kinga
Gyógyhír Magazin
