• 2024. április 18., csütörtök

Mitől leszünk betegek illetve hogyan őrizhetjük meg egészségünket?


2020.02.05

A biológiai egészség a szervezet azon képessége, hogy zavartalanul elviseli  az élet során jelentkező fizikai, szellemi terheléseket, és ellenáll a fertőzéseknek, betegségeknek. A XX. század második felében kiegészült a definíció úgy, hogy a teljes értékű egészségen a modern élet fokozódó tempójához, gyors változásaihoz való alkalmazkodóképességet is értjük.



Az egészséges állapot nem tartható fenn bizonyos parányi jótevők nélkül. Az emberi szervezet a születés pillanatától kezdve mint egy nagyszámú és összetett mikrobiális közösségnek tekinthető: minden egyes testi sejtre kb. 10 baktériumsejt jut.

Sokan a baktériumokat a fertőzésekkel, betegségekkel asszociálják. Szervezetünk képes felismerni ezeket, és ellentámadást, immunválaszt indítani a kórokozók ellen. Némely fajok jelenlétét azonban nemcsak elfogadjuk – tehát nem alakul ki jelenlétükben  immunválasz –, hanem hiányuk esetén bizonyos szervrendszerek nem működnek megfelelően.

Egyedül nem megy
Az egészséges szövetség kulcsa a megfelelő arányú mikrobaösszetétel a megfelelő helyen, ez garantálja a szerv, szervrendszer optimális működését. A bőrön, szájüregben, emésztőrendszerben, légutakban, hüvelyben megtelepedő, felületre jellemző mikro élőlénymassza folyamatos jelenléte biztosítja a normális fejlődést, anyagcserét, a kórokozókkal szembeni védelmet.

Az őshonos flóra károsodása esetén a kórokozók válnak térfoglalóvá. Ezek lemarják a hámot és a mélyebb szöveti rétegekbe jutva okozhatnak gyulladásos betegségeket, kaput nyitva további fertőző törzsek (baktériumok, vírusok) számára.

Jót egyél, hogy jól legyél!
Szinte mindenkinek van ismerőse, aki emésztési panaszokkal küzd. Vagy észre sem vette a tüneteket, és már bele is csúszott egy autoimmun folyamatba... A bélrendszer felszínén megtelepedő baktériumflórát elsősorban a táplálék határozza meg. A zsíros, rostban szegény étrend felborítja az egészséges egyensúlyt. A megváltozott állapotra reagálva az immunrendszer gyulladásos anyagokat bocsát ki, amelyek károsítják a bélfal szöveteit is. A bélfal áteresztő képessége megváltozik, olyan anyagok is felszívódnak, amelyek szisztémás immunválaszt váltanak ki. A szervezetbe jutó toxinok növelik a bélbetegségek, elhízás, cukorbetegség, autoimmun és szív-, érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.

A Vénusz domb őrzői
A kórokozók nem tolerálják az egészséges női hüvelyben teret foglaló Lactobacillus fajok savas közegű anyagcseretermékeit. Bizonyos Lactobacillus fajok jelenléte esetén nagyon kis valószínűséggel történik koraszülés. Ezek a védelmezők ugyanis kiszorítják azokat a gyulladást okozó kórokozókat, amelyek felkúszhatnak a várandós méhüregébe.Bizonyos Humán Papiloma Vírus (HPV) törzsei rákot okozhatnak, ha a hámot lemaró gombák, baktériumok utat engednek számukra a mélyebb szöveti rétegekben lévő osztódó szövethez. Ha a Lactobacillus-flóra összetétele és mennyisége stabil, a vírusmultiplikáció esélye lényegesen kisebb.

Határon innen és túl
A belső és külső környezet közötti határfelületein megtelepedő bakériumflóra védőfunkciója nélkülözhetetlen. Ezt a változatos, sokszínű csoportot táplálni, támogatni kell. Baktériumtudatos táplálkozást, tisztálkodást részesítsük előnyben!

György Viktória
szakgyógyszerész


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Szabadon a szabadban – mozogni jó! Gyógyhír Magazin

A kávé- és teafogyasztás csökkentheti a stroke és a demencia kockázatát Gyógyhír Magazin

Az idősek biztonsága, a család nyugalma Gyógyhír Magazin

Kényelem és biztonság Gyógyhír Magazin

Öt tévhit és tény a koronavírus-vakcinákról Gyógyhír Magazin

Ön is nagyszülő? Kulcsszerepe lehet unokái boldogságában! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter