▶ Általában hölgyek szeretnek a koncertjeidre járni, a legváltozatosabb korosztályból, de a „csak” kísérőként megjelenő férfiak közül is sokakat láttam elképedni egy-egy produkciód után.

▶ Igen, gyakran jönnek oda hozzám a koncert után és mondják, hogy nem számítottak ekkora élményre. Gratulálnak, és immár ők is az  „aktív” közönségemhez tartoznak.

▶ A kisfiúk gyakran szép szoprán hangokat tudnak énekelni gyermekkorukban, de nálad ez „úgy maradt”. Mikor derült ki, hogy mit tudsz? 

▶ Emlékszem, hogy 18 évesen egy átmulatott éjszaka után mentünk hazafelé egy kedves barátnőmmel, és rázendítettem Mozart egyik művére, az 
Éj királynőjének áriájára. A lány, aki velem volt, megdöbbent, hogy ilyet ő még nőtől sem hallott. Elvitt a mesteréhez, aki skáláztatott, majd lecsukta a zongorát és azt mondta, akkor vállal, ha hozok egy papírt, hogy minden rendben van a hangszálaimmal. El is mentem a fül-orr-gégészetre, megvizsgáltak és megállapították, hogy minden tökéletes. Tudomásom szerint a világon összesen négyen vagy talán öten vagyunk professzionális énekesek, akik ilyen adottsággal rendelkezünk. Röviden úgy tudom elmagyarázni, hogy létezik a férfiaknál a kontra tenor hangfaj, amikor úgy képes női alt hangon énekelni valaki, hogy a „falzett” funkciót használja. Ez megtanulható. A férfi szoprán viszont egy veleszületett hangfaj, amely sok 
összetevő eredményeként jön létre: függ a hangszalagok hosszúságától, vastagságától, az arc berendezkedésétől és még sok mástól. A fizikai adottság azonban csak egy alap bármely hangfaj esetében, amit képezni, fejleszteni kell és ez bizony rengeteg tanulással jár. 

▶ A székesfehérvári Vörösmarty színház igazgatója, Szikora János felkért a Chicago című musicalben Mary Sunshine megformálására. Érdekes gondolat, hogy férfi szoprán hangon szólaljon meg egy női szerep.

▶ Nem erről van szó. A zeneszerző a hetvenes években ezt a szerepet egy férfi szopránnak írta. Utána azonban már nők énekelték, később aztán újra férfiak is, de ők nem az eredeti hangfekvésben. Tudomásom szerint Magyarországon ez az első eset, hogy férfi szopránként úgy tudom elénekelni a szerepet, ahogy a szerző eredetileg megírta, ráadásul 2019-ben a Chicago elnyerte a színikritikusok díját is, mint az év legjobb hazai musical előadása. Remélem, nemsokára a budapesti közönség is láthatja majd. 

▶ Úgy tudom, egy másik színháztörténeti esemény is fűződik a nevedhez.

▶ Igen, Mozart Figaro házassága című vígoperájának színpadra állítása, melyre tavaly kaptam felkérést. A különleges koncepciójú feldolgozást rendezőként és producerként is jegyzem és úgy alakult, hogy az apródot, Cherubinót én játszottam a darabban. Igazi kihívás volt, de nagyon élveztem. 

▶ Sok mindent csinálsz, több műfajból válogathatsz, hogy fér meg ennyi minden egymás mellett és időben? 

▶ Sokféle vagyok. Elkönyveltek operaénekesnek, hiszen a második diplomámat klasszikus énekművész szakon vettem át, a fellépéseimen többnyire könnyűzenét, operettet és popdalokat énekelek. Persze nagyon jól kell ismerned a határaidat. Az nem jó, ha úgy érzed, mindent tudsz, érezni kell, mit lehet még ízlésesen megcsinálni. Tudom, hogy mi áll jól nekem és mi nem, eszerint válogatok. Szeretem a nagy ívű, szép dallamokat, melyekben van énekelni való”. A koncertjeimen a férfi hangszínemet is használom, sokszor meg is lepődnek az emberek. A változatosságban próbálom megtalálni magam. 

▶ Gyakran lépsz fel jótékonysági rendezvényeken és rendhagyó interaktív énekórákat tartasz középiskolásoknak. Van szabadidőd? 

▶ Mindet szeretek, amit csinálok. Az énekórákon azt az üzenetet szeretném közvetíteni a fiataloknak, hogy tartsanak ki elhatározásaik, céljaik mellett, ne adják fel az álmaikat, a zene pedig legyen az életük része. Természetesen van szabadidőm, amit szeretek a barátaimmal, egy-egy jó vacsorával, beszélgetéssel tölteni. Fontosnak tartom a sportot, hetente 3-4 alkalommal beiktatom a testmozgást. Szívesen megyek színházba, és imádom a könyveket, általában négyet-ötöt olvasok párhuzamosan és köszönöm, nagyon jól vagyok. 

Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin