▶    Hogyan indítod újra a napi rutint, mi a legfontosabb, és mit „viszel magaddal” ebből a három hónapból? 

▶    Ivanics Ilona társulatával augusztusban folytatjuk A kék madár próbáit, és azt tervezzük, hogy annak a hónapnak a végén még be is tudjuk mutatni a zenés darabot, persze szolid közönség előtt. Addig is reméljük, hogy ezek a művészeti tevékenységek fokozatosan eindulhatnak, de a mértékletesség, és továbbra is vigyázni kell egymásra, hiszen a tömegrendezvények és tömeges megjelenések még nem javasoltak, teljesen jogosan. Most ott tartunk, mintha márciust írnánk, újra kell tervezni. Bár ez nem pontos, mert az internet adta lehetőségeket most tanulta meg igazán kiaknázni a legtöbb ember. A zenekarral távirányítással készítettünk három dalt a karantén alatt. De más tanulságai is vannak ennek a mögöttünk álló időszaknak. Mindenki műhelymunkázott, és egymásban tartottuk a lelket. Énekeltem a parton, sokat sétáltam a kutyussal és rengeteget gondolkodtam. Előtérbe került a számvetés és talán egy tudatosabb életszervezés. Ez nekem különösen aktuális, hiszen közeledik egy kerek évforduló az éveimben és a pályámon is. 

▶    Te korábban is nagy háztartást vezettél, neked nem volt újdonság a főzés, mégis sok ilyen képet posztoltál. 

▶    Azért, mert azt hiszem, megértettem, hogy a bezártság egyfajta szabadságot is adott. Imádtam mindig is főzni, de nem mindegy, hogy erre mennyi időd van, nagyon sokszor kellett például előre dolgoznom. Ha szabadabban teheted, hagysz mindenre időt, élvezed, amit csinálsz, és nem idegeskedsz attól, hogy egyébként mindjárt indulnod kell valahová, egész más az élmény. Felfedeztem magamnak a medvehagyma-szezont, a helyi piacot a szabályok betartása mellett persze látogattam, frissen szereztem be mindent, levadásztam a friss fűszernövényeket. Kísérleteztem különféle kenyerekkel, tökéletesítettem a recepteket. A kenyérsütés egyébként misztikus dolog, és nem azért csináljuk, mert a boltban nem lehet kapni. Nem véletlen, hogy a magyar nyelvben a kenyérnek annyiféle átvitt értelmű jelentése van: „kenyeret ad a kezébe”, „van kenyér az asztalon”. A friss kenyér illata otthonodban sokat tesz hozzá az élet szeretetéhez. Arra is rájöttem, hogy mennyire hiányzik a vidéki élet: kutyasétáltatással indul a napod a Balaton partján, locsolod a virágokat, észreveszed a természetet. Ebből a lassulásból meg kellene őriznünk valamennyit.

hirdetés

▶    Mennyire tartasz attól, hogy esetleg egy második hullám felborítja a terveket? 

▶    Óriási szerencse, hogy fegyelmezett az ország és most nem szabad nagyon türelmetlennek lenni. Félni nem kell, de továbbra is be kell tartani a szabályokat, vagy csak amiket a megelőzés érdekében tanácsolnak. Ha így folytatjuk, akkor az év vége már ugyanolyan szép lehet, mint amilyen lenni szokott. Karácsonyi koncertekkel, zenéléssel lehet teljes az ünnepünk. Persze a tudománynak szurkolunk, mert a biztonságos megoldás nyilván az oltás lesz, az a jövő. De ha visszatekintünk a történelemre, látjuk ezt a körforgást, amióta világ a világ, vannak vírusok, járványok és az emberiség túlélte a pestist, a spanyol náthát, ami például Kaffka Margit viszont elvitte. Most olvastam egy könyvet, amelyben éppen arról volt szó, hogy Michelangelo korában több millió áldozata volt egy járványnak. A polcaimon ott van számos zeneszerző életrajzi könyve: nem is gondolnánk, hogy közülük milyen sokan haltak meg pillanatok alatt ilyen fertőző betegségekben. Ez a mostani helyzet felrázza az embereket. Az élet attól kihívás, hogy le kell győzni ezeket a bajokat, és ezekkel együtt kell tudnunk boldogulni. A természet figyelmeztet, hogy le kellene lassítani az életünket, hogy meg kell találni a harmóniát. Eléggé látványos volt, ahogyan a szmog megszűnt Kína fölött, ahogy az ottaniak arról számoltak be, hogy látják a kék eget. Vagy ahogyan visszatértek a delfinek Velence mellett. Akár az emberiség nagy egészét nézzük, akár saját magunk önvizsgálatát, amit most, ebben az időszakban megtanultunk, azt – ha okosak vagyunk – a hasznunkra fordítjuk. 

Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin