Mégis, életrajzát jobban megismerve kiderül, hogy a magánéleti és közéleti tragédiák az amúgy erősen melankolikus hangulatú költőre épp ellenkező hatást tettek, mint egy átlagemberre. Írásra ösztönözték, és az írás menedék és egyben terápia volt Madách számára: bebörtönzésének idején tudatosan és programszerűen írt verseket, hogy józan eszét el ne veszítse; házasságának kudarcát, feleségével való ambivalens viszonyát pedig halhatatlan remekművébe, Az ember tragédiájá-ba transzformálta.

A költő vékony, középtermetű ember volt, örökké sápadt, sovány arccal. Önmagát önironikusan „zörgő csontú kórvitéz”-nek nevezte egy levelében. Már gyermekkorában sokszor gyengélkedett, gyakran volt lázas, hurutos, ízületi bántalmak gyötörték, tizenéves korában a család orvosa szívbajt is diagnosztizált nála. Emiatt tanulmányait is jobbára magánúton végezte, testvéreivel együtt otthon, az alsósztregovai birtokon tanultak, a vizsgákat pedig a váci piarista gimnáziumban tették le. Imre, a legidősebb fiú különösen gyors észjárásúnak bizonyult: hétévesen levizsgázott az alapfokú iskola teljes tananyagából, nyolcévesen pedig már a gimnázium első évének anyagát abszolválta, kitűnő eredménnyel. Ezek után viszont egy évet kihagyott – feltehetőleg betegség miatt. Ennek ellenére 1837-ben, tehát 14 évesen (!) már megkezdhette felsőfokú tanulmányait a pesti egyetemen, amelyet 17 évesen kénytelen volt átmenetileg felfüggeszteni: ingatag egészségét a pöstyéni gyógyfürdőben kúrálta. Ezek után már nem tért vissza Pestre, hanem ismét magántanulóként fejezte be jogi stúdiumait 1841-ben, mindössze 18 évesen, és tett végül ügyvédi vizsgát egy évvel később, 1842-ben.

hirdetés

Reumás láz támadta meg

Bár Madách leveleiben betegségét leggyakrabban „köszvény”-ként jelöli meg, Czeizel Endre kutatásai szerint az ízületi panaszok oka valójában nem köszvény volt, hanem reumás láz, amely végül a beteg több szervét is megtámadta. 15 éves korától kezdve adatokkal támasztható alá, hogy ciklikus jelleggel visszatérő súlyos torokgyulladásai, ízületi bántalmai és szívpanaszai voltak, melyek sokszor hosszú hetekre ágyba kényszerítették a költőt. Közmondásos, hogy az 1848-as eseményekbe sem tudott bekapcsolódni – pedig nagyon ment volna! – mert a forradalom kitörésekor is épp az ágyat nyomta.

A gyermekkori tüszős mandulagyulladások az antibiotikumok alkalmazása előtt azzal a veszéllyel jártak, hogy a gennykeltő kórokozó (Streptococcus) baktériumok a vér útján szétszóródtak az egész szervezetben, újabb gócokat alakítva ki így. Ez leggyakrabban 4 és 18 éves kor között fordult elő – ahogyan Madách esetében is. Ezek a baktériumok legfőképpen a szívet, a vesét és az ízületeket támadták, a gyulladást hegesedés követte, ami ismét kiújuló és egyre súlyosbodó panaszokhoz vezetett.

Madáchnál e három szövődmény közül a szívbetegségre és az ízületi bántalmakra van bizonyíték, a vesék betegségére csak közvetve lehet következtetni. Az újra meg újra visszatérő reumás láz az érintett szervek teljes leromlásához vezetett, sőt, átterjedt egyéb szervekre is, pl. a beteg tüdejére – innen eredhetett Madách nehéz légzése, gyakori köhögéses rohamai, rekedtsége és olykori vérköpései is. Tüdőbajra is szokás gyanakodni e tünetek alapján, de érdemes megemlíteni, hogy Madáchék életszínvonala kifejezetten jó volt és a családban senki más nem szenvedett tüdőbajtól, így alighanem a költő esetében sem erről volt szó, hanem a tüdő vérkeringési zavaráról, melyet a reumás láz idézhetett elő. Mivel akkoriban a reumás lázat még nem ismerték, a Madáchéhoz hasonló tüneteket általában „csúz”-nak vagy „köszvény”-nek nevezték és változatos módon próbálták orvosolni.

Érdekelte az alternatív medicina

A leggyakoribb kúra a fürdőzés volt, ezzel Madách is próbálkozott fiatalabb korában, ám hatástalansága miatt hamar más irányba fordult az érdeklődése. Magyarországon az 1810-es és ’20-as években kezdett népszerűvé válni a természetgyógyászat, amely azután a ’40-es évekre valóságos divattá vált. Az olyan irányzatok, mint pl. a delejezés (mesmerizálás), a homeopátia, a hydropátia (vízgyógyászat), az íriszdiagnosztika, vagy a Madách által is élénken tanulmányozott frenológia (koponyatan) ekkoriban új, izgalmas, reményt keltő alternatív orvosi eljárások voltak, amelyek a hagyományos orvoslásnak az egyes testrészekre és betegségekre specializálódott szemléletével szemben az egész testre (az organizmusra) koncentráltak. Az egyes részek, a szervek megbetegedését az egészből vezették le, és az egész organizmus gyógyításával remélték orvosolni a részek, vagyis a szervek meghibásodását. Ezek a módszerek és eljárások akkoriban nagyon korszerűnek hatottak, rendkívül nagy népszerűségnek örvendtek és – noha közülük nem egyet ma már egyértelműen áltudománynak tartunk – abban az időben megtermékenyítő hatással voltak a hagyományos orvoslásra is.

Madách bízott az újfajta gyógymódokban, könyvtárában megtalálták Argenti Döme népszerű homeopata szakkönyvét, benne Madách ceruzával írt jegyzeteivel. Homeopata orvosa is volt: Attomyr József; sőt, egy ízben felkereste a rudnói csodadoktort, Madva Ferencet is, aki valójában egy felvidéki szlovák plébános volt, mindenféle orvosi képesítés híján, ám ennek ellenére akkoriban országos hírnévre tett szert azzal, hogy ránézésre diagnosztizálta a hozzá érkező betegeket és diagnózisai rendszerint telibe találtak (ez volt benne a csoda). Ugyancsak Madách orvosa volt Péczely Ignác, aki találkozásuk idején még nem is volt hivatásos orvos (csak később, már Madách halála után szerzett orvosi diplomát), tehát ő is laikus gyógyítóként tett szert hírnévre, mégpedig a ma íriszdiagnosztika néven ismert módszerrel: a beteg szivárványhártyáján látható apró foltok alapján következtetett a beteg általános testi állapotára, betegségeire és tett javaslatot a gyógymódokra. Madách emellett tanulmányozta a frenológia tanításait is, ami szintén népszerű irányzat volt akkoriban: művelői a beteg fejformája, koponyaalkata alapján vontak le következtetéseket az illető értelmi képességeire és személyiségjegyeire vonatkozóan. Madách a frenológia tanulmányozása során szerzett tapasztalatait (és véleményét) írta bele némi malíciával a Tragédia XII. színébe, a Falanszter-színbe, ahol két gyerekről a fejformájuk vizsgálata alapján döntik el a tudósok, hogy az egyikből orvost, a másikból meg pásztort nevelnek. 

Madách Imre, bár izgalmasnak és reményt keltőnek találta az új, természetgyógyászati eljárásokat, azért semmit nem bízott a véletlenre és rendszeresen konzultált kora legelismertebb hagyományos orvosával is, Kovács Sebestyén Endrével, aki elismert sebészorvos volt: a Rókus Kórház I. Sebészeti Osztályának főorvosa és a Természettudományi Társulat alapító tagja. Ő volt a háziorvosa többek között Jókainak, Deák Ferencnek, kezelte Tompa Mihályt és Vajda Jánost, sőt, ő operálta ki Arany János epeköveit. 

Nem kerülhette el a tragédiákat

Bár az író alapvetően csöndes, zárkózott, gyakorta búskomor személyiség volt, a ’48-as események mégis pezsdítően hatottak rá. Bántotta, hogy betegsége megakadályozta a márciusi eseményekben való részvételben, ennek ellenére sem ő maga, sem családja nem kerülhette el a szabadságharc bukásával járó tragédiákat.

Madách legidősebb nővérét, Máriát, annak második férjét és első házasságából származó kamasz fiát Erdélyben a felheccelt román parasztok meglincselték, és holttestüket a disznókkal etették meg. Madách egyik öccse, Pál, Kossuth mellett vállalt futárszolgálatot, de egyik útján súlyos tüdőgyulladást kapott és ebbe halt bele. 1851-ben Madách a birtokán rejtegette (erdészként alkalmazta) Kossuth egykori titkárát, a halálra ítélt Rákóczy Jánost, ám valaki feljelentette, ezért a költőt letartóztatták és vasra verve vitték előbb Pozsonyba, majd Pestre. Csaknem egy évig raboskodott, míg végül – bizonyítékok híján – ejtették ellene a vádat és hazaengedték. Rabsága idején állítólag minden nap elvezették a cellája előtt a szintén ott raboskodó Vachott Sándor költőt, aki megőrült a fogságban. Madách versírással és –tanulással tartotta magában a lelket, hogy ne jusson ugyanarra a sorsra, mint Vachott.

Mikor hazatért, megtudta, hogy felesége, Fráter Erzsébet távollétében hűtlen lett hozzá. Rövidesen el is vált az asszonytól. Mindezek olyan csapások voltak, melyek amúgy is komor, melankolikus személyiségét a depresszió irányába taszították. Mégis, mintegy ösztönösen rátalált a gyógymódra: a vers- és drámaírás lett számára az a terápia, amellyel sikerült túlélnie ezeket a megrázkódtatásokat. 

Az ember tragédiája országos siker lett 

1862-ben Az ember tragédiája országos sikert aratott, Madáchot az Akadémia és a Kisfaludy Társaság is tagjai közé választotta. Politikusként is ismert volt: az 1861-es országgyűlésen a radikálisabb „határozati párt”-hoz csatlakozott és mondott nagy hatású beszédet. Minden jel arra mutat, hogy mind a közéletben, mind az irodalomban voltak még tervei, amikor 1864 nyarán, családi körben elkapott egy gyerekbetegséget: kanyarós lett, és mivel korábban nem esett át ezen a fertőzésen, számára végzetes lett. Különféle nyavalyáktól legyengült szervezete nem tudott megküzdeni a kórral, tüdővizenyő alakult ki nála, majd a végtagjai is elvizesedtek. Halálos ágyához a család elhívta Kovács Sebestyén Endrét is Pestről, de már ő sem tudott segíteni. A költő végül 1864 október 5-én fejezte be sok szenvedéssel teli életét, a gyászjelentés szerint „vízkórban” hunyt el.

Dávid Andrea
irodalomtörténész

Gyógyhír Magazin