- Amikor terveztük a beszélgetést, éppen gyermekeid születésnapjára  készültetek. Hogyan emlékszel vissza az érkezésükre? 

- Izgalmas volt, annál is inkább, mert már 35 éves voltam. Megcsináltattam a Down-kórt szűrő vizsgálatot, amely megmutatta, hogy egészségesek, és azt is, hogy egy lány és egy fiú babám van. Nagy öröm volt, mindig is nagyon szerettem volna gyereket, nélkülük nem gondoltam volna kereknek az életemet. Azt hittem, hogy az ikrekkel az első egy év a legnehezebb, aztán kiderült, hogy nem. Amíg picik voltak, gyakran egyszerre kettőt kellett vigasztalni, aztán elindultak, ketten kétfelé. Az iskoláskortól már mindegy volt, hogy egy vagy két gyerekért megyek. Segítségem szerencsére volt, és hamar visszamentem dolgozni. Augusztusban születtek, és októberben már játszottam. Ma már bánom, tovább kellett volna otthon maradnom, de akkor úgy gondoltam, legalább olyan fontos a szakmám, és hogy játszhassak. Most 26 évesek. 

- Azt a pályát futották be, amit megálmodtál?

- Egy anyának vannak álmai, de a gyerekeknek kell rátalálni arra az útra, ami az övék. Korán elváltam, egyedül neveltem őket, igyekeztem terelgetni mindkettőt. Az igaz, hogy családi hagyomány, hogy lehetőleg mindenkinek legyen diplomája, de a döntést nekik kellett meghozni.  A lányom jogász, most ügyvédi gyakorlaton van, a fiam meteorológus lesz. Nem régen költöztek el tőlem, és néha már megfordul a fejemben, hogy szívesen lennék nagymama.

- Van egy könyv, a 2000-es évfordulón készült, ebben 2000 gondolat van ismert emberektől, te is benne vagy. Irigyelted Petőfit, hogy őt csak egy gondolat bántotta, és kifejtetted, hogy fontos, hogy az ember békében távozzon, ha arra kerül a sor. Miért ez jutott eszedbe? 

- Azt hiszem, az öregedés miatt, amit már akkor sem viseltem jól. Az idő múlása megszokhatatlan, de legalább legyen hasznos: legyünk bölcsebbek, befogadóbbá, elfogadóbbá, türelmesebbé kell válnunk, és tudnunk kell, hogy okkal, céllal születtük. Ahogy múlik az idő, bizonyos dolgokról már lemaradhatunk. Biztos a gyerekkérdés is ezért volt annyira fontos nekem: velük megy tovább az élet, és én is élek bennük majd tovább. Egyébként nem hiszek abban, hogy a halállal megszűnünk, mint ahogy abban sem, hogy a születéssel kezdődik az egész. A jelenlegi inkarnációnk igen, de a lélek járja az útját. Mint minden nő, én is szeretnék sokáig nő maradni. Mondjuk szerintem szép sose voltam, de ami előnyös, a sors által adatott, azt minél tovább szeretném őrizni.

- Jól áll neked az önirónia, ez az őszinteség és erőt adhat olvasóinknak.

- Én is látom, hogy itt egy ránc meg ott, nem tölt el örömmel, de tudomásul veszem. Nem úgy, mint a Domján Edit, aki nem akart megöregedni, ilyen görcseim nincsenek. Azzal egyetértek, hogy toljuk ki az aktív kor határát, hogy ne nénik és bácsik legyünk, hanem újfajta minőséget mutassunk. Az legyen a meghatározó, hogy milyen az egyéniségünk kisugárzása. Lehet egyre több ráncom, de ha azt látom, hogy a fiatalok szeretnek körülöttem lenni, hogy a fiatal kollégáim is keresik a társaságomat, kérik a tanácsaimat, akkor ez számomra jó visszaigazolás.

- Milyen munkáid vannak most? 

- Sokat játszom a Turay Ida színházban, és rendezek is. Dörner György rendezésében színre visszük a Karnyónét, amelynek a címszerepét alakítom. Ez egy ikonikus szerep öregedő színésznőknek, igazi jutalomjáték, ezt nagyon várom. Decemberre tervezzük a Térden állva jövök hozzád című zenés vígjátékot Détár Enikő, Keresztes Ildikó, Csere László főszereplésével, ezt én rendezem.  

- Az első karantén alatt mesekönyvet írtál, ami nemsokára megjelenik. Ez hogyan jött? 

- Igazán színész vagyok: kapok egy instrukciót és megcsinálom. Egy barátom mondta, hogy van egy ötlete egy kutyáról, írjam meg. Hamar önálló életre kelt bennem a sztori, született 21 mese, egy-egy estényi Grizzlyről, a barna menhelyi keverék kutyáról. Onnan kapta a nevét, hogy akkora szíve van, mint egy grizzly medve, és nagy barátságban van egy ikerpárral – egy kisfiúval és egy kislánnyal. 

Vincze Kinga 

Gyógyhír Magazin