Kontinencia szűrőhetek

Kontinencia szűrőhetek

Az Országos Alapellátási Intézet (OALI) a megyei szakfelügyelő főorvosok szakmai támogatásával és közreműködésével Kontinencia szűrőheteket szervez a háziorvosi rendelőkben az ország több megyéjében. A program célja, azoknak a hölgyeknek a szűrése, és megfelelő orvosi ellátásuk megkezdése, akiket életkorukból, helyzetükből adódóan érinthet az inkontinencia, a vizelettartási zavar kialakulása. Ez a probléma 50 éves kor körül általában a nők 30-40 százalékánál fordul elő, 70 éves kor felett az érintettek száma jelentősen megemelkedik.

A vizelettartási zavar előfordulási gyakorisága a vizsgált népességtől, a helyszíntől, az életkortól, nemtől is függ, elsősorban azonban a nőket érintő probléma. 50 éves kor körül általában a nők 30-40 százalékánál fordul elő, 70 éves kor felett az érintettek száma jelentősen megemelkedik. Az időben történő felismeréssel, kezeléssel a probléma orvosolható, vagy az állapot szinten tartható, illetve megelőzhető az életminőség romlása, amely a betegek jelentős számánál sajnos bekövetkezik.

Tavaly ősszel az OALI közreműködésével Zala és Csongrád megyében, 5-5 háziorvosi rendelőben „kontinencia teszt szűrőhetet” indítottak a résztvevő háziorvosok, hogy lehetőséget teremtsenek azok számára, akik még nem tudtak, vagy nem mertek vizelettartási problémájukkal orvoshoz fordulni. A szűrőhét hatékonyságát a Szonda-Ipsos vizsgálta a résztvevő nők között.

A szűrésen, a háziorvosok által meghívott 4764 hölgy közül 1298-an jelentek meg a rendelőkben kiállított standoknál, 1057-en töltötték ki a kontinencia szűrőkérdőíveiket, és kértek tájékoztatást a témáról szakemberektől.

A válaszadók átlagéletkora 57 év, 37százalékuknak van gyakori parancsoló vizelési ingere, ami napi tevékenységeinek elvégzésében (23 százalék), gyakorlatilag mindenben zavarja. A kérdőívet kitöltők 80 százalékának bizonyos helyzetekben, főleg köhögéskor, tüsszentéskor elcseppen a vizelete! Orvoshoz a válaszadók 36 százaléka fordult már vizelettartási problémájával, a 70 év feletti korosztály esetében ez az arány már jóval magasabb, 72 százalék. A felmérésből az is kiderült, hogy ők már legalább 5 éve küzdenek a problémával, és tüneteik is súlyosbodtak.

– A teszt szűrőhét eredményeiből látszik, hogy még mindig nem fordulnak időben orvoshoz, akik vizelettartási problémában érintettek – mondta dr. Balogh Sándor az Országos Alapellátási Intézet főigazgatója. – A szűrőhetek háziorvosi rendelőkben történő megvalósításával, a probléma megoldásának legfontosabb kritériumát, az orvossal történő kommunikáció elindítását szeretnénk előmozdítani. Terveink szerint az év első felében, megyénként 30 háziorvos részvételével márciusban Bács-Kiskun, áprilisban Csongrád, és májusban Vas megyékben folytatjuk a szűrőheteket.

A szűrőprogramban résztvevő háziorvosok levélben értesítik a 45 év feletti hölgy pácienseiket a kontinencia szűrés idejéről és fontosságáról. A levél mellé kiküldésre kerül az az előszűrő kérdőív is, melynek kitöltésével, értékelésével a hölgyek már egy előzetes tájékoztatást kaphatnak állapotukról. A kérdőív eredményei és a háziorvos motiválása átsegítheti az érintetteket az első kritikus lépés megtételén, azaz beszélni a problémáról. A háziorvossal történő személyes konzultáció lehetőséget teremt a megfelelő diagnózis felállításához, illetve a vizelettartási probléma pontos okának kiderítéséhez, amely az eredményes kezelés elengedhetetlen feltétele.

– Nagyon szeretnénk ezzel a programsorozattal elérni, hogy minél több olyan hölgy, aki vizelettartási problémában szenved, megfelelő orvosi ellátásban részesülhessen – mondta dr. Balogh Sándor főigazgató.

A témáról bővebben olvashat a Gyógyhír Magazin márciusi számában. Keresse a patikákban, bio- és gyógynövényboltokban!

Kereső

Keresés

A keresővel szabadszavas keresést végezhet a Cikkekben, a Gyógyszertárak között és a Fórum hozzászólásaiban.
A megadott szöveget kifejezésként keressük, és legalább 5 karaktert meg kell adnia!
  • ok
  • Eddig megjelent cikkek
    Szolgáltatás





    Kereskedelem



    A hónap könyve
    Adatbázisok





    Fórum

    A Fórum témakörei

    A regisztráció csak a hozzászóláshoz szükséges

    Belépés
    Azonosító
    Jelszó
     
  • belép
  • A megtekintéshez ajánlott:
    Felbontás: 1024x768
    IE 6+, FF 1.5+, Opera 8.0+
    Szakmai partnereink
    Lakberinfo
    Hild
    Korkontroll
    Hungaropharma
    Webbeteg
    ECC
    PatikaPack
    helpnet
    Observer