Ne ajándékozzon hóvirágot!
Hóvirág helyett nárcisszal, jácinttal, tulipánnal, vagy más, virágüzletekben, kertészetekben kapható, nem védett növénnyel lepjük meg a hölgyeket nőnap alkalmából – javasolja Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A hóvirág 2005 szeptembere óta az Európai Unióban veszélyeztetett növények közé tartozik, s mint ilyen, védett. A virág letépése vagy a tő kiásása egyaránt bűntetést von maga után.
Nőnap közeledtével Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter külön kéri férfitársait, ne szedjenek, és ne vásároljanak a védett hóvirágból, hiszen évről évre egyre kevesebb marad ebből a különleges növényből, ráadásul leszakítása súlyos bírságot von maga után. Ezekben a napokban a nemzeti parkok megerősített természetvédelmi őrszolgálata is kiemelten figyel a védett növényekre a népszerű kirándulóhelyeken.
A védetté nyilvánítást megelőzően Magyarországon évente több millió tő hóvirágot szakítottak le – javarészt a nemzeti parkok védett területeiről – és adtak el nőnap környékén. A növényfaj leszedése vagy tövestől való kiásása természetvédelmi bírságot von maga után. Természetvédelmi értéke szálanként 10 ezer forint, tövestől való kiásás esetén azonban már fennáll az elpusztítás ténye, ekkor háromszoros a büntetés. Ha a természetkárosítás tömeges és a védett élő szervezet pénzben kifejezett értéke eléri a 100 ezer forintot, akkor már bűntettről beszélünk. Aki ezt megteszi, akár 3 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Nőnapra hóvirág helyett javasolt virágok a kertészetekből, virágboltokból: jácint, nárcisz, tulipán, sáfrány (krókusz), csillagvirág, kankalin, gyöngyike, téltemető, kockás liliom.
















