Óvjuk a vesénket!
Veséink védelmére hívják fel március 11-én, a Vese Világnapján a figyelmet, amelynek idei kiemelt témája a cukorbetegség mint a vesebetegség egyik fő okozója. A világszerte egyre több embert érintő veseelégtelenség rendszeres szűréssel korai szakaszban felfedezhető, jól kezelhető. A gyógyszeres terápia mellett megoldást jelenthet a művesekezelés (dialízis), illetve a veseátültetés (transzplantáció).
Évente mintegy 6-7 százalékkal növekszik a vesebetegek száma, így napjainkban a veseelégtelenség népbetegségnek számít. Tényleges veszély, valamilyen fokú veseműködési zavar, vesekárosodás a világ legtöbb országában a lakosság mintegy 10 százalékát érinti, akiknek azonban sajnos igen nagy hányada nem is tud betegségéről.
A Nemzetközi Nephrologiai Társaság (ISN) és a Vesealapítványok Szövetsége (IFKF) javaslatára, magyar kezdeményezésre 2006 óta minden évben március második csütörtökjén – azaz idén március 11-én – tartják a Vese Világnapját. A kezdeményezés célja felhívni a figyelmet a krónikus vesebetegségre a megelőzés és korai felismerés érdekében, ezáltal megakadályozni a súlyosabb veseelégtelenség kialakulását.
Krónikus vesebetegség számos ok miatt kialakulhat, közülük kiemelkedő gyakoriságú a cukorbetegség, a magasvérnyomás-betegség, valamint a kettő társulása. A veseelégtelenség hosszú ideig tünetmentesen alakul, a betegeknek nincs semmilyen panaszuk, ezért gyakran csak a végstádiumban derül fény a károsodásra, amikor már kevés lehetőség van a gyógyításra. Ilyenkor csak a vesepóló-kezelés, leggyakrabban dialízis jön szóba. Hazánkban a tavalyi évben több mint 10 ezer beteg szorult dialíziskezelésre.
Figyelembe véve a Magyarországon kétmilliót meghaladó hipertóniást és egymillióra becsült cukorbeteget, valamint ezen betegek magas szív-érrendszeri rizikóját, a megelőzés és korai kiszűrés népegészségügyi szempontból is óriási jelentőséggel bír. Évente milliók halnak meg a vesebetegség szövődményeként kialakuló szív-érrendszeri betegségekben, noha a kezdődő vesebetegség a rendszeres éves laborvizsgálatok során kiszűrhető. A korai, még tünetmentes szakaszban felfedezett veseelégtelenség kezelésére ma már számos korszerű terápia áll rendelkezésre. A megelőzésben és a korai felismerésben kiemelkedő jelentősége van a háziorvosok ez irányú rendszeres szűrővizsgálatainak, megelőző és gyógyító tevékenységének, valamint a vesegyógyászati szakellátásnak és gondozásnak.
– A B. Braun dialízishálózatában közel 2500, ebből a budapesti központban jelenleg 176 beteg számára biztosítjuk az életmentő kezeléseket, akik átlag heti három alkalommal jönnek hozzánk dialízisre. Kiemelten fontosnak tartjuk a figyelemfelhívást a vesebetegségre, mivel az korai szakaszban kiszűrve visszafordítható, gyógyszeresen kezelhető. Ebben elsősorban a háziorvosok hathatós segítségére vagyunk utalva, akik az éves laboratóriumi vizsgálatok alkalmával ellenőrizni tudják a vesefunkciót, ezzel még időben megelőzve a súlyos esetek kialakulását – mondta el a Vese Világnapja kapcsán dr. Kiss István, a budapesti dialízisközpont orvosigazgatója.
A B. Braun Avitum Hungary Zrt. 1989-ben Magyarországon elsőként hozott létre magán-egészségügyi létesítményt a Szent Imre Kórház területén, s megkezdte egy országos dialízishálózat kiépítését. Jelenleg az ország 18 pontján működtet európai színvonalú, a legkorszerűbb orvostechnikával felszerelt dialízisközpontot, ahol a magyar vesebetegek közel 40 százaléka számára biztosítja a nélkülözhetetlen kezeléseket.
Nemzetközi statisztikák szerint a vesebetegeknek mintegy ötöde transzplantálható, azaz műtétre alkalmas állapotban van. Hazánkban a veseátültetés már rutinműtétnek számít, évente 260-300-at végeznek el. A transzplantációk számát az átültetésre alkalmas, élő vagy halott szervadományozótól (donortól) származó szervek mennyisége határozza meg.
Tudta?
* A vese választja ki az anyagcsere-folyamatok során keletkező salakanyagokat, eltávolítja a folyadékfelesleget, szabályozza a szervezet sav-bázis egyensúlyát és elektrolit-háztartását.
* A vesék szabályozzák a szervezet víztartalmát. A zavartalan működéshez a keringő vérmennyiségnek és a különböző szervek, szervrendszerek víztartalmának állandónak kell lennie
* A vesék hormonokat is termelnek: a renint, ami a vérnyomást szabályozza, illetve az eritropoetint (EPO), ami a csontvelőbe jutva fokozza a vörösvértestek termelését.
* A vesék részt vesznek a D-vitamin aktiválódásában, ami fontos szerepet játszik a csontépülési folyamatokban, ennek hiánya oka lehet a vese okozta csontritkulásnak.
















