Állítsuk meg a népességfogyást!

Állítsuk meg a népességfogyást!

A demográfiai krízis 1981 óta tart. Magyarország népessége azóta nem képes a természetes reprodukcióra, amit az alacsony születésszám és a korai halálozás mellett az elvándorlási tendencia is súlyosbít. A 24. órában vagyunk. A Központi Statisztikai Hivatal hivatalos tájékoztatása szerint már idén 10 millió alatti számot kell említenünk, ha valaki rákérdez, hogy hány fő Magyarország népessége.

1981-ben 10.700.000 fő volt hazánk népessége. Napjainkig 700.000 magyar állampolgárt vesztettünk el a kivándorlási hullámok, az alacsony születésszám és az értelmetlen halálesetek következtében. Ez utóbbi ellen lehet rövidtávon hatékonyan tenni, míg a Népességtudományi Kutatóintézet igazgató-helyettese, Pongrácz Tiborné szerint a tervezett és valóban megszülető gyerekszám közötti különbség csökkentése, valamint a családtámogatási rendszer fejlesztése a hosszú távú megoldás.

Ezt a krízist felismerve és a tétlenségből kitörni próbálva a Nagycsaládosok Országos Egyesülete életre hívta a Magyar Anya- és Családvédelmi Programot. A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a 1981 óta tartó népességcsökkenésre és aktívan tegyen a trend megfordítása érdekében. A program legfőbb üzenetei a következők:

Családvédelem: a demográfiai krízis kezeléséhez a kézenfekvő megoldásokat ki kell aknázni. Eddig minden kezdeményezés arról szólt, hogyan lehet a születésszámot emelni. Ez fontos, de hosszú távú megoldást kínáló kérdés. A gyorsvonat pedig robog. Ezért mi már most szeretnénk elhelyezni a fékeket, hogy aztán továbbléphessünk a hosszú távú megoldások felé. Ilyen fék lehet a demográfiai gyorsvonat megállításában:

1. Családbarát munkahely: A munkahelyeket családbaráttá kell tenni, (részmunkaidős foglalkoztatás, gyerekbarát sarok, pelenkázó, stb.) stabil, biztonságos környezetet teremt a szülőknek. Ez a háttér ösztönzően hat a gyerekvállalás növekedésére. Ezért tervezzük a „Országos családbarát munkahely” pályázat meghirdetését, hogy ezzel is ösztönözzük a munkaadókat a családbarát környezet kialakítására.

2. A családokat védő oltási renddé kell fejleszteni a jelen kötelező védőoltási naptárat. Egy olyan rendre van szükség, amely az anyák, a jövendő anyák, illetve gyermekeik védelmét helyezi előtérbe. Nem engedhetjük meg, hogy akár egyetlen anyát, vagy gyermeket elveszítsünk olyan betegségben, amely ellen már létezik védőoltás. A program elemi közé tartozik az akkreditált képzés a családi életre nevelésről az egészségvédelem, ezen belül is a védőoltások fontosságának kiemelésével, valamint a nagycsaládosok országos találkozója, ahol a pozitív példa erejével ösztönözhetik a családokat a több gyermek vállalására. A találkozón egészségvédelemmel kapcsolatos tájékoztatók segítik, hogy a családok sokáig nevelhessék gyermekeiket egészségben.

A szervezők a http://www.fogyamagyar.hu honlapon várják a további javaslatokat a demográfiai krízis mérséklésére.

Kereső

Keresés

A keresővel szabadszavas keresést végezhet a Cikkekben, a Gyógyszertárak között és a Fórum hozzászólásaiban.
A megadott szöveget kifejezésként keressük, és legalább 5 karaktert meg kell adnia!
  • ok
  • Eddig megjelent cikkek
    Szolgáltatás





    Kereskedelem



    A hónap könyve
    Adatbázisok





    Fórum

    A Fórum témakörei

    A regisztráció csak a hozzászóláshoz szükséges

    Belépés
    Azonosító
    Jelszó
     
  • belép
  • A megtekintéshez ajánlott:
    Felbontás: 1024x768
    IE 6+, FF 1.5+, Opera 8.0+
    Szakmai partnereink
    ECC
    Korkontroll
    Observer
    Lakberinfo
    helpnet
    Hild
    Hungaropharma
    Webbeteg
    PatikaPack