A vizelet-inkontinencia részben más betegségek kísérő tünete lehet, részben az életkor előrehaladtával keletkező anatómiai eltérések következtében alakul ki. A felnőtt népességben a kórkép előfordulása 5-10%-ra tehető, míg a 60. életév után aránya 30%-ra módosul

A várandós nők és kismamák közel 72 százalékát érinti az inkontinencia, azaz az akarattól független vizeletvesztés, jellemzően a terhesség időszaka alatt és a szülést követően. A hólyagműködés szülés utáni átmeneti zavarai és az alhasi izomzat elernyedése miatt fellépő inkontinens tünetek kialakulásának esélye a szülések és a terhességek számával arányosan növekszik, a tünetek pedig akár állandósulhatnak is – az anyák mintegy negyede a szülést követően még évekig kénytelen együtt élni velük.

Az inkontinencia az egyik olyan betegség, amelynek felismerését és kezelését kultúrális beidegződések nehezítik. A vizelettartási problémákkal élő emberek gyakran nem kérnek orvosi segítséget, mert félnek, netán szégyellik megbeszélni problémájukat.
A vizelettartási panaszokat néhány vizsgálat után könynyen azonosítani tudják a nőgyógyászok, az urológusok. A kezelés pedig gyakran csak néhány apróbb változtatást jelent. A beteg a legtöbb esetben visszanyerheti kontrollját hólyagja felett, ha szabályos időközönként kiüríti a hólyagját. A közelmúltban elterjedt gátizomtorna elsősorban a stressz (tüsszentés, erőltetések) okozta vizeletcsepegtetéseket képes csökkenteni, esetenként megszüntetni a záróizmok erősítésével. Sokat segíthet az is, ha a beteg kerüli a húgyhólyagot irritáló koffeintartalmú italokat.
A gyógyszeres és műtéti megoldásokra vonatkozóan a szakorvos tud tanácsot adni.