• 2024. március 28., csütörtök

Miért csípősebbek a mai szúnyogok?


2013.05.30

Lehet, hogy az évek szépítik az emlékeket, de annak idején egy-egy lusta szúnyogot nyomtunk el a balatoni szalonnasütések alatt, és nyoma sem volt a mostani agresszív hordáknak. A csípésre rajzoltunk egy keresztet a körmünkkel vagy lemostuk ecettel, és nem is volt semmi probléma. Most elég pár percre kiülni, és viszkető, piros, duzzadt csípések borítják a testünket, a gyerekekéről nem is beszélve.



Magyarországon 48-fajta, emlősök vérét is szívó szúnyog él. Érdekes, hogy általában növényi nedveken él a legtöbb, a vér fehérjéje csak a szaporodáshoz szükséges. Szívás közben a szúnyog véralvadásgátló anyagot fecskendez a sebbe. A gyerekek immunrendszere még nem készült fel a rovar váladékai elleni védekezésre, nem ismeri még fel ezt az idegen fehérjét, ezért erősebben reagál.

Sokan vagyunk „halmozottan hátrányosak”, azaz nyáron amúgy is érzékenyek valamilyen pollenre, az alap allergia miatt magasabb a hisztamin szint is a szervezetben – így a csípésre is erősebben reagálunk. Mitől lesz a duzzanat és a viszketés? A szúrás helyén felszabaduló hisztamin tágítja az ereket és áteresztőbbé teszi az érfalat (pirosság, duzzanat), hogy a fehérvérsejtek az idegen anyaghoz jussanak. Maga a hisztamin erősen szövetizgató hatású (viszketés). Ha a rovar, mint például a méh, a váladék mellett valamilyen mérget is fecskendez a sebbe, az allergiás reakciót erős fájdalom is kíséri. Szerencsés esetben csak ennyi, nem pedig az egész testre kiterjedő általános allergiás állapot, ami nagyon veszélyes lehet.


Házi praktikák:
A rovar váladéka vagy savas vagy lúgos kémhatású. A savas csípést szódabikarbónás vízzel, a lúgosat ecetes vízzel kezeljük a népi gyógymódok szerint. Lássuk, melyik milyen!


Szúnyog:
Lúgos - Ecet
Vöröshangya:
Savas - Szódabikarbónás víz
Méh:
Savas - Szódabikarbónás víz
Darázs:
Lúgos - Ecetes víz



Mindig nagyon jó, ha van kéznél Histaminum és Apis alapanyagú homeopátiás szer. A Histaminum a hisztamin felszabadulását akadályozza, az Apis, mely méhből készül, emellett az első szer duzzadt, piros, viszkető kiütésekre.
Külsőleg kenjük a csípéseket DAPIS géllel! A Dapis gél természetes hatóanyagai (Apis mellifica kivonat, Ledum pallustre tinktúra) csökkentik a duzzanatot, a fájdalmat és a viszketést. Gél állagú, nem hagy zsíros foltot. Nincs benne fájdalomcsillapító vagy antihisztamin gyógyszer. Lehet vele napra menni, a bőr nem lesz fényérzékeny. Nem tartalmaz parabént, illat- és színező anyagokat, várandósság és szoptatás alatt is alkalmazható.
forrás: homeopatia.info.hu


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás Gyógyhír Magazin

A rovarcsípés veszélyeiről Gyógyhír Magazin

Ismerjük fel az allergiát! Gyógyhír Magazin

Gyermekkori asztma Gyógyhír Magazin

Itt a tavasz: beindult a szénanáthaszezon! Gyógyhír Magazin

Fellélegezhetünk? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter