• 2024. március 28., csütörtök

Új utak a diabetes-szövődmények kutatásában


2015.11.07

Jó hír a diabeteses betegnek és az őket ellátó orvosoknak, egészségügyi dolgozóknak, hogy a területen a közelmúltban számos előre mutató kezdeményezés indult el. Tavasszal megalakult a Diabeteses Láb Munkacsoport, melynek elnöke, Dr. Kajetán Miklós az autonóm kardiovaszkuláris neuropathia és a diabeteses láb szindróma közti összefüggéseket vizsgáló tudományos kutatásba kezdett. Továbbá az országban először, idén szeptemberben podiáter képzés indult a Miskolci Egyetemen. A Wörwag Pharma a neuropathia kutatást egy Ewing-teszter rendelkezésre bocsátásával, a képzést pedig négy hallgató költségeinek fedezésével támogatja.



A Diabeteses Láb Munkacsoport a Magyar Diabetes Társaság keretei közt alakult meg idén májusban. A cukorbetegség számos szövődményt okoz: fenyegeti a látást, a veseműködést, nagy kockázatot jelent a szívinfarktus, a szélütés szempontjából is. Az idegrostok károsodása, a diabeteses neuropathia kialakulása pedig a lábat veszélyezteti. „E kórforma lényege, hogy a beidegzés vesztett láb bőre, kötőszövete, de akár a csontok is esendővé, sérülékennyé válnak, és nagyon nehezen gyógyulnak. Könnyen kialakulhat valamilyen fertőzés, amely amputációhoz vezethet. Kielégítő vérkeringés ellenére amputációig fajuló lábsebeket nevezzük diabeteses láb szindrómának.”– mondta el Dr. Kajetán Miklós. Magyarországon évente mintegy 2-4 ezer amputációt végeznek a diabeteses láb szindróma miatt. A munkacsoport azért jött létre, mert e speciális terület ellátása több szakma egyidejű, párhuzamos tevékenységét igényli, és a gyors és hatékony együttműködés feltételeit és szervezeti kereteit szeretné javítani, fejleszteni. A csoport diabetológus tagjai arra törekszenek, hogy munkahelyükön létrehozzák ezeket a többszakmás ellátó helyeket. „Célunk, hogy tudatosítsuk, hogy e problémának a komplex megoldását egyetlen szakma nem tudja magára vállalni, csak a közös fellépés segíthet, melyben az orvosok „gyűlnek” az érintett beteg köré.” – hangsúlyozta Dr. Kajetán Miklós.

Dr. Kajetán Miklós kutatásáról elmondta, hogy célja, hogy a diabéteses láb szindrómával kezelt, esetleg már amputált cukorbetegek esetében vizsgálja a szív-, érrendszeri autonóm neuropathia mértékét. Az ugyanis már bizonyított, hogy az amputált lábú betegeknél nagyon magas arányú az elhalálozás néhány éven belül, körülbelül évi 20-25%-os. Ennek hátterében azonban több tényező is állhat, például infarktus, stroke is. Az a tény is ismert, hogy a cukorbetegség okozta szív-, érrendszeri, más néven autonóm neuropathia önmagában is rontja az életkilátásokat. Kérdés azonban, hogy azoknál a betegeknél, akiknél a neuropathia egy már nagyon szélsőséges formában megjelent, a szív-, érrendszeri autonóm neuropathia gyakorisága és mértéke is kiugróan magas-e.

Ha ez az összefüggés bebizonyosodik, akkor felhívja a figyelmet arra, hogy szív-, érrendszeri autonóm neuropathianak nagyobb a jelentősége, mint korábban gondoltuk, de arra is rávilágíthat, hogy az amputált betegeket részletes kardiológiai vizsgálatoknak kell alávetni, hogy megelőzzük a korai, váratlan szívhalált. A negatív összefüggés pedig a felé terelné a figyelmünket, hogy az amputált lábú betegeknek szívkoszorú-ér állapotát kell gondosabban vizsgálni. A kutatás azonban első lépésként csak azt vizsgálja, hogy kimondható-e egyáltalán, hogy a diabeteses láb szindrómával diagnosztizált betegkörben nagy a szív-, érrendszeri autonóm neuropathia foka.

Az adatfelvétel várhatóan március-áprilisban zárul, addigra gyűlik össze megfelelő mennyiségű adat, ugyanis csak statisztikai összefüggés vagy annak hiánya adhatja meg a választ a kérdésre. A Wörwag Pharma által rendelkezésre bocsátott Ewing-teszter nagymértékben felgyorsítja és megkönnyíti a nagyszámú vizsgálat lebonyolítását, e nélkül az eszköz nélkül nem lenne megvalósítható a megfelelő adatmennyiség összegyűjtése.
A vizsgálat egy speciális EKG- és vérnyomás-mérést jelent, a mérés közben bizonyos mozdulatokat hajt végre a beteg, például feláll, felül stb. Ugyanis a központi idegrendszer állapotai egészséges embereknél módosítják a normál szívritmust: ha stresszben vagyunk, akkor szaporodik, ha jóllakottan pihenünk, akkor lelassul a szívműködésünk. A cukorbetegeknél nem lehet megfigyelni ezt az eltérést, mintha a szívre nem hatna az agyunk működése.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


FELMÉRÉS: A 2-es típusú cukorbetegség miatt nő sok egyéb betegség kockázata... Gyógyhír Magazin

Diabétesz Világnap: mindenki férjen hozzá az ellátáshoz! Gyógyhír Magazin

Diabétesz – együtt élni a betegséggel Gyógyhír Magazin

A cukorbetegség árnyékában Gyógyhír Magazin

Életmentő tippek cukorbetegeknek a járvány idejére Gyógyhír Magazin

Diabétesszel élni Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter