• 2024. március 29., péntek

Kampánnyal ösztönzik a magyar alma fogyasztását


2016.10.31

Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző „Most harapjon rá!” promóciós kampány. Ez a kampány az első olyan szintű együttműködés, amelyben gyakorlatilag az összes érintett szakmai szervezet és legnagyobb létszámú kiskereskedelmi áruházlánc részt vesz.



A december 10-ig tartó kampányban hét kereskedelmi áruházlánc – Aldi, Auchan, CBA, Lidl, Metro, Spar, Tesco – fővárosi és vidéki üzleteiben ismerhetik, kóstolhatják és vásárolhatják meg a fogyasztók a kiváló minőségű magyar almát. Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) agrárgazdaságért felelős államtitkára elmondta: a magyar lakosság korábban évente 30 kilogramm almát fogyasztott fejenként, ez a mennyiség mára a felére csökkent. A kormány a fogyasztás ösztönzésére az idei tanévben is meghirdette az iskolagyümölcs- és iskolazöldség-programot, amelyhez 2157 iskola, 551,5 ezer tanulóval csatlakozott, megvalósítására mintegy 4 milliárd forint európai uniós és hazai támogatás áll rendelkezésre. A program körülbelül 3 ezer tonna almának jelent biztos piacot évente.

Magyarországon 7500 termelő foglalkozik almatermesztéssel, és hazánk a hatodik legnagyobb, 32 800 hektáros almaültetvénnyel rendelkezik az Európai Unióban. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke hangsúlyozta: Európában évente átlagosan 12 millió tonna almát takarítanak be, Magyarországon az idén ez a mennyiség várhatóan 500 ezer tonna lesz. A megtermett alma 30 százaléka étkezési alma, 70 százalékát pedig az ipar használja fel. Amikor a magyar fogyasztó magyar almát vásárol munkahelyeket őriz meg, segíti a gazdálkodókat - jelentette ki a NAK elnöke.

Lipcsey György, az Agrármarketing Centrum elnöke azt emelte ki: ez a kampány az első olyan szintű együttműködés, amelyben gyakorlatilag az összes érintett szakmai szervezet és legnagyobb létszámú kiskereskedelmi áruházlánc részt vesz. Jordán László, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonági Hivatal (Nébih) elnökhelyettesének szavai szerint a hivatal elkötelezett amellett, hogy a vásárlók kosarába egészséges, biztonságos és kiváló minőségű termékek kerüljenek. A hivatalnak erre két eszköze van: a hatósági ellenőrzés, illetve a tudatos fogyasztó felkészítése, a vásárlók segítése az eligazodásban a termékkínálatban. Kubányi Jolán, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének az elnöke az alma egészségre gyakorolt jótékony hatásai közül példaként említette, hogy szerepe van a C-vitamin pótlásban, és tartalmaz káliumot is, és a szervezet számára fontos az alma rosttartalma is.
    A kampány az Agrármarketing Centrum, az FM, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a NAK, valamint a Nébih együttműködésével jött létre.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Elmúlt 50 éves? Ezekre a betegségekre figyeljen! Gyógyhír Magazin

Hajunkat is óvjuk a káros UV-sugárzástól! Gyógyhír Magazin

Öntsünk tiszta vizet a pohárba! Gyógyhír Magazin

Dióhéjban a makroelemekről Gyógyhír Magazin

Húsvét utáni tünetek? Hisztamin intolerancia is okozhatja! Gyógyhír Magazin

A vegetáriánusok kisebb eséllyel betegszenek meg rákban Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter