• 2024. március 29., péntek

Hideg kéz, hideg láb


2017.01.17

Sok nő számára jelent problémát a hűvösebb évszakokban a hideg kéz és láb. Nem puszta kellemetlenségről van szó: időnként komolyabb betegség áll a panaszok hátterében. Nézzük, mi az oka, hogy elsősorban nők szenvednek miatta, és „házilag” mit lehet tenni ellene? 



A hideg láb kialakulásának többféle oka lehet. Közülük némelyik ártalmatlan, némelyik orvosi kivizsgálást igényel – írja a gesundheit.de egészségügyi portál. A leggyakoribb ok a külső hőmérséklet csökkenése. Ilyenkor ugyanis szervezetünk arra törekszik, hogy a fontosabb szerveket – például az agyat és a szívet – védje a hidegtől, lássa el vérrel, és eközben a végtagokban lévő erek összeszűkülnek. A kézbe és a lábba kevesebb vér jut, ezért kihűl. Extrém helyzetekben a végtagok le is fagyhatnak. A kéz és a láb kihűlését okozza a nedvesség is, mert bőr felszínén lévő nedvesség elvonja belülről a hőt. A szervezet erre is a végtagok ereinek szűkítésével válaszol, aminek – mint ahogyan már említettük – a lehűlés a következménye. A „békalábat” okozhatja a szűk cipő vagy zokni is, hiszen megakadályozhatják a megfelelő vérellátást. Összefoglalva: ebből a szempontból a lehető legrosszabb kombináció a fagyos hőmérséklet és az átnedvesedett, szűk cipő. 

Miért érinti inkább a nőket?

Tíz nőből nyolcat érint ez a probléma. A férfiak kevésbé szenvednek miatta, elsősorban azért, mert testükben nagyobb az izomszövet aránya. A férfiaknál ez mintegy 40 százalék, míg a nőknél körülbelül 23 százalék. Az izmok használata energiát emészt fel, de az energiának csak 20-30 százaléka fordítódik munkára, a többiből testhő lesz. Ennek megfelelően a női test kevesebb hőt termel, tehát könnyebben hűlnek ki a végtagok. A nőknek ráadásul általában kisebb a testtömegük is, ami – hőveszteség szempontjából – kedvezőtlenebb testtömeg/testfelület arányhoz vezet.  

A megelőzés fontossága

Vannak trükkök arra is, hogyan lehet megakadályozni a hideg végtagok kialakulását. Jót tesz a hideg és a meleg váltakozása, nagyon hasznos lehet a szauna is. A lábujjak erősítésének is kedvező hatása van. Otthon próbáljon meg kisebb tárgyakat felemelni a lábujjaival a földről, sőt ha lehet, tartsa is őket egy kis ideig. Érdemes csökkenteni az állati termékek fogyasztását, hiszen a bennük lévő koleszterin fokozza a meszesedés esélyét, ez pedig befolyásolja a vérkeringést. A sok gyümölcs és zöldség fogyasztása erősen ajánlott, főleg a zöld színűeké (spenót, rukkola, galambbegy-saláta stb.), mert ezekben van a legtöbb B-vitamin, ami támogatja a meleg és a hideg szabályozásáért felelős idegrendszert. Fontos elegendő vizet inni, hogy a vér ne sűrűsödjön be, az alkoholról viszont tanácsos lemondani, mert vizet von el a szervezetből. A dohányzással is jobb felhagyni, mert a nikotin – amellett, hogy számos betegség okozója – szűkíti az ereket.

Ha hideg a kéz

Sok embernek akkor is fázik a keze, ha nincs hidegben, hanem mondjuk csak ír a PC klaviatúráján, és gyakran éppen az a kéz az érintett, amellyel az egeret kezeli. Ha gyakran tapasztalja ezt, gondolja át: vajon máskor is hideg a keze? Ha csak ilyenkor jelentkezik a probléma, lehet, hogy a helyiség nem elég meleg. Ellenőrizze: eléri a 21 C fokot? Ha igen, akkor ellenőrizze a testtartását: megfelelő helyzetben van a keze? Nincs túlságosan behajlítva, vagy nem akadályozza valami a megfelelő vérkeringést? Ha ez sem lehet az ok, éljen a modern technika biztosította lehetőségekkel, és vegyen melegíthető klaviatúrát és egeret.  

Amikor a hideg végtag vészjelzés

Mint már említettük, a hideg végtag annak jele lehet, hogy a vérkeringés nem megfelelő. Ugyanerre utal a bizsergés vagy a végtagok elszíneződése is. Ilyenkor valószínűleg a szervezet egészében probléma van – vagy az erekkel, vagy az áramlási viszonyokkal. Előfordulhat, hogy az alacsony vérnyomás miatt romlik a végtagok vérellátása. Mindig hideg kéz esetén számításba kell venni az autoimmun betegségeket is, például a reumatoid artrózist. Meszesedés is állhat a vér áramlásának útjába (artezioszklerózis), amit érdemes minél előbb kivizsgáltatni, hiszen a hideg kéznél és lábnál jóval nagyobb problémát is okozhat. A diabétesz és a stressz jele is lehet a hideg kéz és láb.

Ha ez a tünet, idegrendszeri problémák is szóba jöhetnek. Az idegrendszer „veszi” a világból érkező jelzéseket és továbbítja őket az agyhoz, majd fogadja a jelzéseit. A vegetatív idegrendszer szabályozza – hormonokkal – a vérnyomást. Idegrendszeri problémák (például a pajzsmirigy nem megfelelő működésének) következménye lehet, ha gond van a hideg és a meleg szabályozásával. Említsük meg, hogy természetesen a psziché is hat a testünkre. A stressz, a depresszió és a pánikrohamok a hideg végtagok lehetséges okának számítanak.

Ha állandóan fázik a keze és a lába, lehet, hogy Raynaud-kórban szenved. További tünetei: a görcs, a fájdalom, a kezek és a lábak elszíneződése. Hátterében szklerózis multiplex is állhat, úgyhogy tanácsos mindenképp szakemberhez fordulni.  

Mit lehet tenni?

9 tipp a hideg láb ellen

  • Meleg zokni. Figyeljen oda, hogy a zokni vastag legyen, de semmiképpen sem szűk, hiszen utóbbi még súlyosabbá tenné a problémát.
  • Kerülje el az izzadást, mert a nedves láb gyorsan lehűl. Ha izzad, használjon több zoknit, és cserékje le az átnedvesedett darabot.
  • Ne hordjon szűk cipőt, mert gátolhatja a véráramlást.
  • Vegyen lábfürdőt. Az a leghatékonyabb, ha a víz hőmérséklete (melegebb víz hozzáadásával) folyamatosan emelkedik, optimális esetben 33 C fokról 40 C fokra. A végén dörzsölje szárazra a lábát. 
  • Használjon melegítőpalackot. Gyorsan átmelegíti a kihűlt lábat, és megakadályozza hőmérsékletének csökkenését.
  • Az enyhe lábmasszázs élénkíti a vérkeringést, amivel felmelegíti a lábat.
  • Tornáztassa a lábujjait vagy körözzön a lábfejével, ez akár az irodában is hasznos lehet.
  • Azok a krémnek is segítenek, amelyek tágítják az ereket, és így javítják a láb vérellátását.
  • A csípős fűszerek, mint a chili, bors és gyömbér felpörgetik a szervezetet is. A levesek vagy a forró italok is jó szolgálatot tehetnek.

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Az „Év gyógyszerésze 2021” és a „Kedvenc Patikám pályázat 2021” győztesei Gyógyhír Magazin

A Recyclomed-nyereményjáték nyertesei Gyógyhír Magazin

Szükség van a véradásra és a gyógyultak plazmaadására! Gyógyhír Magazin

Ezek voltak a 2021-es év legnagyobb egészségügyi kihívásai Gyógyhír Magazin

Megéri beszélni róla! Ne legyen tabutéma az aranyér! Gyógyhír Magazin

Az erek védelmében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter