• 2024. március 29., péntek

Hogyan öltöztessük hidegben a gyereket?


2017.02.16

Talán a rekord hideget hozó télnek köszönhető, hogy ismét „meleg” téma lett a régi kérdés: milyen öltözékkel védjük gyermekeinket az időjárási szélsőségek ellen. A legnépszerűbb közösségi oldalt például elárasztották az videók, amelyek pár éves, hófürdőző kicsiket ábrázolnak. A kommentelők egy része szerint a gyerekek ily módon edzettek, egészségesek lesznek, míg mások felelőtlennek tartják a porontyaikat ridegen tartó szülőket. Kinek adjunk igazat?



 



Mielőtt megpróbáljuk megválaszolni a kérdést, érdemes tisztázni, miként képes szervezetünk (bizonyos határokon belül) a környezet hőmérsékletének változásai dacára megőrizni a saját hőmérsékletét – vagyis hogyan működik hőszabályozásunk.

A meleg ellen testünk elsősorban az erek tágulásával és verejtékezéssel védekezik, vagyis egyrészt az artériákban megnövekszik a véráram, a vér így eljut a bőrfelszín hajszálereibe, és az így keletkező hőveszteség hűti a szervezetünket. Másrészt túlzott melegben a bőr alatti mirigyek verejtéket termelnek, ami az izzadságvezetéken és a pórusokon keresztül a bőrre kerül, és elpárolgásával hőveszteséget okoz. Harmadrészt melegben ellazulnak a bőrfelszín alatt azok az apró izmok, amelyek a szőrtüszők mozgásáért felelnek. Így a szőrszálak a testünkön lelapulnak, vagyis nem akadályozzák a légmozgást a bőr felett, ami szintén hőveszteséghez vezet.

És hogy mi történik olyankor, amikor a hideg ellen kell védekeznünk? A bőr alatti mirigyek nem választanak ki verejtéket, a bőr alatti kapillárisok összehúzódnak, hogy a szervezetben tartsák a hőt. A szőrtüszőkhöz kapcsolódó izmocskák pedig megfeszülnek, így a hozzájuk tartozó szőrszálak felemelkednek, a közéjük rekedt levegő pedig egyfajta szigetelőrétegként szolgál testünk körül. Az izmaink pedig remegni kezdenek, ami hőtermeléssel jár.

Bár egyszerűnek tűnnek, a fenti folyamatok vezérlése meglehetősen bonyolult, az izmok például agyunk hipotalamusznak nevezett részétől kapják a parancsot a remegésre. Összességében elmondhatjuk, hogy az ideg- és a keringési rendszer, a mirigyek és más szervek összetett együttműködése kell ahhoz, hogy testünk megőrizze az optimális működéséhez szükséges hőmérsékletét – és ezzel a képességgel a csecsemők szervezete az első 6 hétben nem rendelkezik.

Óvatosan a kisbabákkal!

Ezzel a kérdés egyik felét már meg is válaszoltuk: a kisbabák nem edzetté válnak a hűvös környezetben, hanem meghűlnek. Ez nem jelenti, hogy hidegben nem vihetjük őket levegőzni a szabadba. Ha az arcuk, kezük lehűl, az mindaddig nem probléma, amíg a takaró és a kabát alatt kellemesen meleg marad a testük. Bármilyen alaposan is bugyoláljuk be azonban őket, érdemes megfogadni a következő ökölszabályt: a nyáron született babákat 2 hetes, a télieket 6 hetes koruk körül kezdjük levegőztetni a szabadban.

Még mindig az újszülötteknél maradva még egy tanácsot hallhatunk gyakran a védőnőktől: ugyancsak a kicsik kialakulatlan hőszabályozása miatt célszerű mindig egy réteggel több ruhát adni a babákra, mint amiben mi magunk kényelmesen érezzük magunkat. A gyerekszoba hőmérséklete a szakértők szerint akkor ideális, ha napközben 22-25, éjszakára pedig 21-22 fokos. Az eszményi hőmérsékletet persze nem mindig lehet biztosítani, a nyári melegben, vagy télen a távfűtéses lakásokban akkor érzik magukat komfortosabban a kicsik a hálószobában, ha vékonyabb takarót, könnyebb ruházatot adunk nekik.

Éghajlat- és kultúrafüggő

Ahogy cseperedik a gyerek, úgy alkalmazkodik hőszabályozása, hőtermelése és hőleadása a külső környezeti körülményekhez. A bölcsődékben, óvodákban sokszor hűvösebb időben is a szabadban altatják a gyerekeket, persze alaposan bebugyolálva, és sokan otthon is a balkont, teraszt, kertet választják a fűtött lakás helyett.

Természetesen éghajlattól és kultúrától is függ, milyen hőmérsékletet érzünk komfortmosnak. Észak-európai országokban nem ritka, hogy a gondosan felöltöztetett apróságokat olyankor is órákig hagyják a szabadban, amikor röpködnek a mínuszok – ezzel szemben itthon a védőnők azt javasolják, mínusz 5 fok alatt inkább bent altassuk a kicsiket, és inkább gyakori szellőztetéssel biztosítsunk nekik friss levegőt. De hogy a felnőttek világából is mondjunk egy példát: sok Angliában, Németországban dolgozó fiatal panaszkodik arra, hogy a briteknél a házakat sokszor csak egyrétegű ablakkal látják el, a német középületeket pedig jellemzően soha nem fűtik 18 foknál melegebbre – hogy aztán itthon az elviselhetetlenül túlfűtött magyar lakásokra panaszkodjanak…

P. B.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Így teheti vírusmentessé a tanévkezdést Gyógyhír Magazin

„Már megint a neten lógsz!?” Gyógyhír Magazin

Veszteség és gyász: így élik meg gyerekeink a koronavírus-járványt Gyógyhír Magazin

Tenyérnyi gyermekek Gyógyhír Magazin

A csoda néha idő előtt érkezik Gyógyhír Magazin

Otthon maradni a babával… vagy inkább ne? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter