• 2024. március 29., péntek

Diabétesz Világnap 2017


2017.11.20

1891-ben született Sir Frederick Grand Banting kanadai orvos, aki 1923-ban az inzulin társfelfedezőjeként kapott orvosi Nobel-díjat. 1991 óta minden évben, így idén is születésnapján, november 14-én tartják a Diabétesz Világnapot.



A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (International Diabetes Federation; IDF) a világ legnagyobb olyan szervezete, melynek fő célja, hogy közösségként szolgáljon a betegséggel valamilyen módon kapcsolatba állóknak – pácienseknek, egészségügyi dolgozóknak, a gyógyszeriparnak, politikai döntéshozóknak egyaránt. Az 1950-ben alapított, belgiumi központtal működő IDF egyfajta ernyőszervezetként szolgál a különböző nemzeti diabétesztársaságoknak. (Mintegy 230 tagja közé tartozik a Magyar Diabetes Társaság – MDT – is.) Az 1991 óta minden évben világszerte megtartott Diabétesz Világnap mindig a betegség más-más oldalára fókuszál – idén A „Nők és a diabétesz” elnevezéssel indítanak kampányt. Fő céljuk az, hogy a nőknek egyszerűbb legyen hozzáférniük a 2-es típusú cukorbetegség felismeréséhez, kezeléséhez szükséges információkhoz, gyógyszerekhez, terápiákhoz, amelyek segítségével könnyebb együtt élniük a betegséggel, illetve megőrizniük életminőségüket.

A nők veszélyeztetettek
Nem véletlen, hogy az idei kampány a nőkre összpontosít. Az IDF adatai szerint ugyanis a világon csaknem 200 millió női páciens él, akiknek száma a jelenlegi trendek alapján mintegy 303 millióra emelkedik majd 2040-ig. Ráadásul – jellemzőbben a fejlődő országokban – a nemi szerepek, a társadalmi munkamegosztás miatt a nők esetében kevésbé valószínű, hogy részt vesznek valamilyen megelőzést vagy korai felismerést célzó programban, illetve hogy időben kezelik betegségüket. Ezen kívül minél alacsonyabb a lányok, nők társadalmi-gazdasági státusza, esetükben annál nagyobb eséllyel kell számolni az olyan kockázati tényezőkkel, amelyek valószínűsítik a diabétesz kialakulását. Ilyen rizikófaktorok lehetnek a mennyiségi vagy minőségi szempontból nem megfelelő étrend, a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás, a mozgásszegény életmód.
A fentiek mind közrejátszanak abban, hogy globális statisztikák szerint a nőknél a diabétesz a 9. vezető halálok – a betegség évente 2,1 millió női áldozatot szed. Ráadásul az IDF komoly népesedési következményekre is figyelmeztet, ugyanis öt cukorbeteg nőből kettő termékeny éveiben jár (ez világszerte több mint 60 millió nőt jelent). Márpedig a diabétesz nem csupán a fogamzást teszi nehezebbé, hanem a terhesség lefolyását, a születendő gyermek egészségét is előnytelenül befolyásolhatja: kezelés nélkül mindkét típusú cukorbetegség szignifikánsan megnöveli az anya és a gyermek megbetegedésének, illetve elhalálozásának kockázatát.

A terhességi cukorbetegség
Az IDF arra is felhívja a figyelmet, hogy hétből egy esetben kell számolni az úgynevezett terhességi cukorbetegség kialakulásával, amely az anyák és a gyermekek egészségére egyaránt súlyos fenyegetést jelent, ha elhanyagolják. Szövődményként többek között magas vérnyomással kell számolni, illetve a csecsemők nagy születési súlyával. Ezen felül a terhességi diabéteszben szenvedő nőknél később sok esetben megjelenik a 2-es típusú cukorbetegség, ami további egészségügyi problémákhoz vezethet, valamint az egyénnek és a társadalomnak is komoly költségeket jelent. A Nemzetközi Diabétesz Szövetség azt is megállapította: a fejlődő országokban – különösen a kifejezetten férfi dominanciára épülő társadalmakban – további gondot okoz, hogy a diabéteszes lányokat, asszonyokat megbélyegzik, amiért betegségük miatt, például a kezelés ideje alatt nem tudják ellátni a tőlük elvárt családi feladatokat. Ezért sokan inkább eltitkolják környezetük elől betegségüket, hogy elkerüljék a többség megvetését – ami halálos következménnyel is járhat.

A Diabétesz Világnap hazai eseményeiről, rendezvényeiről a Magyar Diabetes Társaság honlapján (diabet.hu) tájékozódhatunk. Ugyanitt van lehetőségünk csatlakozni a kampányhoz, letölteni saját használatra, az alkalom népszerűsítésére a Világnap plakátját, illetve az oldalon megtaláljuk a szervezet Facebook-profilját is.

P. Gy.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


FELMÉRÉS: A 2-es típusú cukorbetegség miatt nő sok egyéb betegség kockázata... Gyógyhír Magazin

Diabétesz Világnap: mindenki férjen hozzá az ellátáshoz! Gyógyhír Magazin

Diabétesz – együtt élni a betegséggel Gyógyhír Magazin

A cukorbetegség árnyékában Gyógyhír Magazin

Életmentő tippek cukorbetegeknek a járvány idejére Gyógyhír Magazin

Diabétesszel élni Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter