• 2024. március 29., péntek

Amikor megjelenik a reflux


2017.12.08

A baj már reggel kezdődik, amikor éhgyomorra nem tiszta vizet, hanem kávét iszik az ember – ezzel már a „nulladik kilométernél” komoly kihívás elé kerül a szervezetünk. A napközbeni rohanás és kapkodva étkezés csak súlyosbítja a helyzetet.



Ám ennek az ellenkezője is okozhat problémát, hiszen az idősebb, alvási nehézségekkel küzdő korosztályhoz tartozók hajnalban kelnek, a délelőtti órákra jellemző az étvágytalanság, talán az ebéd is kimarad, azonban a kora délutáni órákra elfáradnak, majd a néhány órás szunyókálás után kevéske étellel is megelégednek. Ezek után este nem sikerül a megfelelő időben vacsorázni, így későbbre tolódik egy komolyabb étkezés, ami nem könnyíti meg az elalvást. A kiadós étkezés utáni lefekvés során a nyelőcső záróizmára különösen fokozódik a nyomás a teli gyomor felől, ami reflux tüneteket eredményezhet.
Kellemetlen állapot, még ha többnyire teljesen ártalmatlan is. Enyhébb eseteiben nem tekintjük betegségnek, sokan békésen együtt élnek a fel sem ismert tünetekkel. Amikor a savas gyomortartalom hosszabban sérti a nyelőcső hámsejtjeit, a mellkasban égő érzés keletkezik a szegycsont mögött. Van, aki szívpanasznak érzi, pedig semmi köze a szívhez, de okozhat köhögést is, ha a savas tartalom feljut a légcsőig. A hazai statisztikák szerint a savas visszafolyás gyakorisága a lakosság körében növekvő tendenciát mutat, majd minden harmadik embert érinti.
A gyomornyálkahártya védekező képességéhez viszonyítva a nyelőcső nyálkahártyája sokkal érzékenyebb, könnyen gyulladás alakulhat ki rajta. Védelmére a gyakorlatban savcsökkentőket alkalmaznak, amelyek azonban részleges emésztést, gázokat eredményezhetnek, ami fokozza a nyelőcsőbe való visszaáramlást. Kutatások szerint a nyelőcső és a gyomor nyálkahártyáinak egészséges működését sikeresen lehet védeni egy természetes növényi anyaggal mellékhatások nélkül, ami képes a nyálkahártyák normál vastagodását elősegíteni. Ilyen növényi anyagból készül például a néha még kapható medvecukor, amit az édesgyökérből (Glycyrrhiza glabra) készítenek.

V. K.


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Ne adja szájról szájra! Gyógyhír Magazin

Koronavírus - alacsony a halálozási arány Gyógyhír Magazin

A szájnak „ingere”... Gyógyhír Magazin

Ajakherpesz – csúnya és fáj… Gyógyhír Magazin

Afta, herpesz gyors kezelése Gyógyhír Magazin

9 ok a véraláfutás hátterében Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter