• 2024. április 20., szombat

Húsvét az asztalnál


2018.03.08

Az ünnepi ételek a hagyományokról és a szokásokról szólnak. A nagyböjtöt ma már kevesen tartják be szigorúan, a húsvéti alkoholfogyasztás és a bőséges, nagy lakomák ellenben máig szokásban maradtak. Hangolódjunk a húsvétra és engedjük szabadon a fantáziánkat!



A húsvéthoz ugyanúgy, mint a karácsonyhoz, hozzátartoznak az ünnepi finomságok, a vendégjárás. Azonban a húsvéti ünnepek alatt éppúgy fontos odafigyelni a mértékletes, változatos táplálkozásra, mint az év végi hajrában. Húsvét vasárnap véget ér a nagyböjt, a hústól való tartózkodás, talán ilyenkor a legnehezebb mértéket tartani, pedig a jó közérzet szempontjából ez nagyon fontos – mondja Keviczki Viktória dietetikus. Legyen ünnep vagy hétköznap, a szakember szerint a magyarországi étkezési szokások nem túl szerencsések. Sokak problémája a rendszertelenség, pedig fontos tudatosítani, hogy az emésztőrendszer és általában a szervezet szempontjából lényegesen jobb a többszöri, kis mennyiségű étkezés. Az energiafelhasználás ugyanis folyamatos, a bevitel ezzel szemben szakaszos. A táplálkozásunkban sokkal nagyobb hangsúlyt kellene kapniuk a növényi rostoknak, a vitaminoknak, a nyomelemeknek – véli a szakember.

Új kedvencek az asztalon
Sonka, torma, tojás, foszlós kalács – aki teheti, megadja a módját az ünnepi készülődésnek. Ugyanakkor érdemes ezúttal nemcsak a minőségre, hanem a mennyiségre is figyelni, hogy egy gyomorfájás, vagy hasi panasz ne árnyékolja be az ünnepet – tanácsolja Keviczki Viktória. A sonkának nagy az energia- és zsírtartalma és a benne lévő koleszterin mennyisége sem elhanyagolható. Figyeljünk arra is, hogy a sonka a jó ízét sok esetben csak adalékanyagoknak (aromáknak, sós páclének) köszönheti. Érdemes tehát körültekintően választani. Akár hidegen, akár melegen esszük a sonkát, a népi gyógyászatban is kedvelt friss torma feltétlenül jár mellé, ahogyan akár a retek, saláta, újhagyma, paprika, paradicsom is. Még különlegesebb ötlet a sonkához valamilyen gyümölcsöt, körtét, almát, vagy akár ananászt felszolgálni. Friss zöldségekből készíthetünk salátákat, köretet, sőt akár turmixot is. Majonéz helyett válasszunk joghurtot vagy reszelt tormát. A Délkelet-Európából származó növény emésztést serkentő hatású, és alkalmazzák vizelethajtóként, meghűlés kezelésére, vagy pakolásokban reumás fájdalmak enyhítésére. Elkészítése egyszerű: a megtisztított gyökeret lereszeljük, egy pillanatra felforrósítjuk, majd felöntjük ecetes vízzel. Fél nap állás után fogyasztható.

Milyen legyen a pékáru?
A húsvéti menü sokszor hidegtálakból áll, amihez általában kenyér, pékáru tartozik. Ezek közül érdemes a teljes őrlésű lisztből készült, különféle magvas, korpás kenyeret, illetve kiflit, zsemlét választani. Fonott kalácsot is készíthetünk graham- vagy tönkölylisztből. A chilis és borsos vagy éppen mustáros ételek sokkal jobban serkentik a savtermelődést, mint például a zöld fűszeresek, válasszuk tehát az utóbbiakat. Bizonyos fűszereknek éppen az a céljuk, hogy segítsék az emésztést: ilyen a majoránna, a babérlevél, a kakukkfű, a bazsalikom és az oregánó is. Rántás helyett habarjunk durum vagy teljes kiőrlésű liszttel, barna rizsliszttel, kefirrel, joghurttal, alacsony zsírtartalmú tejföllel. A rakott-töltött ételeket dúsíthatjuk zabkorpával, hajdinapehellyel, fehér rizs helyett pedig használjunk barna rizst. A tojás a húsvéti ünnep talán legjellegzetesebb jelképe. Gyakorlatilag az összes létfontosságú vitamin megtalálható benne, így a szem, a haj, a bőr és a köröm legjobb táplálója. A benne levő kolin megakadályozza a zsírok lerakódását, biztosítja az idegrendszer megfelelő működését. Egy darab fedezi napi fehérjeszükségletünk 12 százalékát. Nagyon finom töltött tojást készíthetünk, ha a sárgáját összekeverjük tonhallal, citrommal, mustárral és fűszerekkel, és ezt töltjük a fehérjébe. Az asztalon legyen a gyümölcstálnak is fontos szerepe, hogy a nassolások egy részét gyümölcsfogyasztással ki lehessen váltani. Ha édességre vágyunk, érdemes fagyasztott gyümölcsökből turmixokat, présleveket készíteni. Utóbbiak előnye, hogy az üzletekben kapható dobozos gyümölcslevekkel ellentétben nincs bennük tartósítószer és hozzáadott cukor.

Az igazán ízletes, hagyományos húsvéti sonka elkészítése külön tudomány. Főzés előtt annyi óráig kell hideg vízben áztatni, ahány kiló a sonka, majd lassú tűzön szintén annyi órán keresztül kell főzni, utána pedig a saját főzőlevében kell hagyni kihűlni.

Dózsa-Kádár Dóra 


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Minden ízében nyár! Gyógyhír Magazin

Húsvétkor is egészségesen! Gyógyhír Magazin

Őszi immunerősítés okosan Gyógyhír Magazin

Terítéken a húsvét Gyógyhír Magazin

Egy szelet egészség Gyógyhír Magazin

Székrekedés – időskorban gyakoribb? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter