• 2024. március 28., csütörtök

Prosztatamegnagyobbodás – kockázatok és megelőzés


2018.04.28

A prosztata jóindulatú – vagyis nem daganatos, szakszóval: benignus – megnagyobbodása a leggyakoribb elváltozása a dülmirigy néven is ismert szervnek. Kik tartoznak az elváltozás rizikócsoportjába, és mit lehet tenni a prevenció érdekében?



A jóindulatú prosztatamegna-gyobbodás esélye az életkorral együtt progresszívan nő – megjelenése a 60 éveseknél 50, míg a 85 éves férfiaknál már 90%-os valószínűségű, miközben az érintettek mintegy harmadánál okoz az elváltozás olyan tüneteket, amelyek kezelést igényelnek. Az életkoron kívül más tényezőkről is tudunk, amelyek hajlamosítanak a benignus prosztatamegnagyobbodásra. Ilyenek például a diabétesz, egyes szívbetegségek – valószínűleg közvetetten, az orvoslásukra szedett úgynevezett béta-blokkolók miatt. Megjelenésének az életmódhoz is köze lehet – vizsgálatok szerint ugyanis túlsúlyosaknál gyakoribb ez az elváltozás. Szintén gyakrabban fordul elő azoknál, akiknek valamelyik vérrokonánál (apjánál, nagybátyjánál, fiútestvérénél) jelentkezett a probléma.

Mikor jelennek meg a panaszok?
Ezzel kapcsolatban érdemes megnézni néhány szakmai szervezet ajánlását. Az Amerikai Urológiai Egyesület (American Urological Assotiation; AUA) a 40-54 közöttieknél még nem, az 55-69 évesek körében viszont már indokoltnak tartja a kétévenkénti prosztatavizsgálatot. Ezzel szemben az Amerikai Rák Társaság (American Cancer Society; ACS) már korábbi életkort határoz meg: szerintük már 50 éves kortól indokolt a rendszeres szűrés, illetve például a gyakrabban érintett afroamerikai férfiak esetében a 45. életévtől. 
Azok közül, akik koruk vagy a fent ismertetett tényezők miatt a kockázati csoportba tartoznak, sokan már a közismert tünetek megjelenése előtt, megelőzés céljából kezdenek fogyasztani olyan természetes alapú készítményeket, melyek előállításához igazolt hatású gyógynövényeket használnak fel.
Pap Bence  


Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Amikor megszaporodnak a vécére szaladós éjszakák… Gyógyhír Magazin

Ön férfi? Akkor készülhet a prosztataháborúkra Gyógyhír Magazin

Férfias ügyek – prosztata és tökmagolaj Gyógyhír Magazin

Apa csak egy van - vigyázzunk rájuk! Gyógyhír Magazin

A férfiak egészségéért Gyógyhír Magazin

Mit tehetünk a prosztatamegnagyobbodás ellen? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter