Az októberi Gyógyhír Magazin lapzártája még jótékony homályba borult, amikor ezt a cikket tervezni kezdtük, aztán hirtelen – ahogy az már lenni szokott –, a határidők gúzsba kötöttek. A 24. órában azonban megtaláltam az igazolást, miszerint a stressz nem más, mit a szervezet reakciója bármifajta változásra, célja pedig, hogy alkalmazkodni tudjunk ehhez a változáshoz. Hogy a komolyabb izgalmat elkerüljem, és, hogy a definíciók se keltsenek feszültséget, érdemes volt elmélyedni Selye János munkásságában. 
A legtöbb ember a stresszt pusztán kellemetlen, mindennapos „idegfeszültségnek” tekinti, és nem gondol bele, hogy valójában szervezetünk minden sejtjét érinti, egész élettani rendszerünket mozgósítja. Elvileg közel száz éve tisztában vagyunk vele, hogy a túlzott stressznek sokféle betegség előidézésében szerepe van, mégis bagatellizáljuk a jelentőségét, sőt amikor megbetegszünk, akkor sem vesszük számításba a stressz sajátosságait. Azt sem, hogy megbetegíthet, de azt sem, hogy tudatosan kézben tartható. 

A nyugalom mindenkinek jár
A stressz fogalma a ’30-as években Selye János munkássága nyomán vált ismerté. A híres endokrinológus azt vetette fel, hogy bizonyos hatások, melyek az érzelmi, vegetatív életünkre hatnak, károsan befolyásolják szerveinket, életünket. Selye kutatásai voltak az elsők, melyek a psziché és a test kapcsolatát kezdték tudományosan vizsgálni. 
A stressznek két fajtáját különíthetjük el. Megkülönböztetünk pozitív és negatív stresszhatásokat. A „pozitív stressz” serkentőleg hat, segít a vészhelyzet elhárításában, és miután ez megtörtént, a szervezet hamar visszatér a normális szintre. A „negatív stressz” inkább lelki folyamatokon nyugszik, általában egy élethelyzet idézi elő. Ezek a hatások különböző testi és érzelmi tünetek kialakulásához vezetnek, úgymint kézremegés, verejtékezés. Fenyegető szituációban a vérnyomás emelkedik, fokozódik a szívverés, a gyomor és a bőr erei összehúzódnak. 
Dózsa-Kádár Dóra

Gyógyhír Magazin