• 2024. április 18., csütörtök

Egész évben C-vitamin!


2019.05.03

Sajnos még mindig sokan gondolják azt, hogy a C-vitamin pótlására a szervezetnek kizárólag télen van szüksége, ezért csak a hideg hónapokban ügyelnek magasabb dózisú bevitelére. Ez azonban egész évben szükséges.



A C-vitaminnak nemcsak az immunrendszer támogatásában, a megfázásos betegségek megelőzésében van szerepe. Valójában ez a vitamin birtokolja a legnagyobb mennyiségben szükséges vitamin „címét”, mert a szervezet napi igénye akkora, hogy semmelyik más vitaminé sem éri el. 
 
Meglepő, de a C-vitamint a föld összes faja elő tudja állítani kettő kivételével, s furcsa módon ez a kettő az ember és a tengerimalac. Míg tehát a C-vitamin a legtöbb élőlény számára nem minősül vitaminnak, az embernek – és a tengerimalacnak – rendkívül nagy szüksége van rá. Nyugodtan elmondhatjuk erről a vitaminról, hogy a szervezet legfontosabb védelmezője, s még mindig nem teljes a sora azoknak a betegségeknek, melyek gyógyításában szerepet játszik. A legfrissebb kutatások szerint az intravénás C-vitamin-injekciók csökkenthetik a vérnyomást a központi idegrendszerre gyakorolt jótékony hatásuk miatt. Egy másik kutatás arra világít rá, hogy a magas C-vitamin-fogyasztás az idősebb férfiak esetében lassítja a csontritkulás mértékét. Képes küzdeni a rákos sejtek ellen is, antioxidáns hatásánál fogva óv a szervezetet fenyegető rákkeltő anyagok káros hatásától. Tudományosan kimutatott, hogy jelentősen csökkenti a gyomor-, a gége- és a nyelőcsőrák kialakulásának veszélyét is. Mindemellett mérsékli a vér koleszterinszintjét, így jelentősen csökkenti a szívinfarktus és a szívkoszorúér-betegségek kockázatát. Az is bizonyított, hogy védelmet nyújt a szürkehályog ellen is.
 
Mire is való? 
Az egészséges szervezet számára az alábbi védelmező-gyógyító „szerepei” miatt rendkívül fontos: 
Mivel az anyagcsere-folyamatokban résztvevő enzimek alkotóeleme, hiányában ezek a folyamatok nem valósulnának meg. Ilyen például a kollagéntermelés, aminek bőrünk feszességét köszönhetjük. A szervezetnek szüksége van rá oxido-reduktív folyamatokban, hormonok szintézisében, az immunrendszer működésében, valamint a vas- és rézfelszívódás elősegítésében is.
 
A C-vitamin felel a szép és feszes bőrért, valamint az inak és az ízületek épségéért is, sőt a különféle égési sérülések, sebek gyorsabb gyógyulásához is hozzájárul, s ilyen krónikus esetekben nagyobb mennyiségben is fogyasztható. 
 
Rendszeres bevitelére mindenkinek ügyelnie kell, de leginkább azoknak, akik dohányoznak, fogamzásgátlót szednek, fogyókúráznak vagy hajszolt, stresszes életet élnek. Idősebb korban, amikor csökken a szervezet energiaigénye, szintén nagyobb mennyiségre van szükség belőle. 
 
Sportolók számára is fontos a megfelelő mennyiségű C-vitamin, hiszen a test regenerációjához is elengedhetetlen.
 
De miért olyan fontos nyáron is a C-vitamin-bevitel?
Nyáron a test állandó izzadása révén az ásványi anyagok is folyamatosan távoznak belőlünk. A meleg jobban igénybe veszi a szervezetet, az izomrostok is gyorsabban használják fel az energiát, ezért intenzívebb regenerációra van szükség. Ehhez elengedhetetlenek az enzimek, amelyek nem léteznek vitaminok, s elsősorban a C-vitamin nélkül.
Szerencsére a természet nyáron tálcán kínálja a C-vitaminban gazdag zöldségeket és gyümölcsöket: a citrusféléken kívül bőven tartalmazza a cseresznye, az egres, a káposzta, a spenót, a sóska, a zöldpaprika és a bogyós gyümölcsök, de ott találjuk az acerolában – ami nem más, mint barbadoszi cseresznye –, valamint a közkedvelt chilipaprikában is. Ám minden gondosságunk ellenére adódhat még nyáron is olyan helyzet, hogy kevés természetes C-vitamin-forrás körülöttünk, ezért mindig jó, ha van kéznél megfelelő mennyiség tabletta formájában is.
 
Járányi Gitta

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


A demencia és a D-vitamin hiány közti kapcsolat Gyógyhír Magazin

Az éltető vas Gyógyhír Magazin

Táplálkozás a sejtek védelmében Gyógyhír Magazin

Természetes módon az öregedés ellen Gyógyhír Magazin

Vértezzük fel szervezetünket antioxidánsokkal! Gyógyhír Magazin

Miért fontos a magnézium? Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter