• 2024. március 29., péntek

Prosztataproblémák – vigyázzunk az apákra!


2019.06.01

Június 16. Apák napja. 

Keresve sem találhatnánk jobb apropót, hogy beszéljünk a férfiak egyik leggyakoribb betegségéről. A prosztatagondok sokaknál  már 40 éves kor körül jelentkeznek, 80 körül pedig már 5-ből 4 férfi érintett. Ha időben felismerjük és kezeljük a problémát, sokat javíthatunk az érintett életminőségén.



Aférfiak belső nemi szervéhez tartozó mirigy, a prosztata a húgyhólyag alatt helyezkedik el, ahol körülveszi az abból kivezető húgycsövet. Éppen ezért először többnyire vizelési gondok jelzik az apró, mintegy 3-5 centiméteres szerv kóros elváltozását. Fontos tisztázni, hogy a prosztata megnagyobbodását több betegség okozhatja. 
 
A leggyakoribb a jóindulatú prosztatamegnagyobbodás (benignus prostata hyperplasia; BPH), melynek kialakulásáért főként hormonális okok felelnek. Bár nem jellemző, hogy végzetes következményekkel járna, a páciens életminőségén sokat javíthat a korai felismerés. Ebben az érintett közvetlen környezetében élők, a családtagok, rokonok is sokat segíthetnek, hiszen az elváltozás a vizelési szokások megváltozásával jár. (Ha lapoz egyet, magazinunk 8. oldalán talál egy prosztatatesztet. Férfiaknak érdemes válaszolni a kérdésekre, és értékelni az eredményt. Vegye rá férfi családtagjait, hogy tegyék meg!) 
 
A problémát okozhatja prosztatarák is, ami az egyik leggyakoribb daganatféleség a férfiaknál. Előfordulása 65–80 éves kor között a legjellemzőbb. Kialakulásában valószínűleg hormonális tényezők is szerepet játszanak, míg az örökletesség csak az esetek kevesebb mint 5%-ában. A nemi betegségek vagy a szexuális élet jellegzetességei nem állnak összefüggésben a betegség kialakulásával, míg a sok állati zsiradékot tartalmazó étrend valószínűleg igen. 
 
Mennyire gyakori?
A Nature című, nagy tekintélyű tudományos szaklap mintegy másfél éve közölt egy összegző tanulmányt a BPH-ról. 
A szerzők (Shaun Wen Huey Lee és munkatársai) abból indultak ki, hogy bár tudjuk: a BPH jellemző elváltozás az idősebb férfiak körében, még senki nem vizsgálta, hogy világszerte milyen gyakorisággal fordul elő. Több évtizedre visszamenőleg összegyűjtötték a témával kapcsolatos szakcikkeket az orvosi tárgyú írásokat tartalmazó katalógusokból. Végül a kutatók 25 országból származó, összesen 31 olyan cikk adatait elemezték, amelyeknek tárgya a BPH előfordulási gyakorisága volt.
 
Az elemzés legfontosabb eredményei a következők: világszerte minden 4. férfinél jelentkezik életében egyszer a BPH. (A pontos arány: 26,2%). Másrészt sikerült igazolni, hogy ez az arány nem változik lényegesen a vidéki vagy városi lakosok, a különböző országok polgárai esetében, és gyakorlatilag attól is független, hogy hány válaszadó bevonásával végezték az adott kutatást. Az is kiderült, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint az elmúlt 20 évben ez az arány nem változott. (A teljes cikk az interneten angolul itt olvasható: nature.com/articles/s41598-017-06628-8)
 
Milyen kezelésre kell számítani?
A BPH kezelése gyógyszeresen is történhet. A terápiához gyakran alkalmaznak úgynevezett alfa-receptor-blokkolókat, amelyeknek köszönhetően a prosztatában, valamint a húgyhólyag prosztatához legközelebb található részén lévő belső záróizom jobban kitárul. Ennek következtében a vizelet ürítése nagymértékben javulhat, esetleg teljesen normalizálódhat. Az alfa-receptor-
blokkolók mellékhatásaként a páciens vérnyomásának csökkenése várható.
 
Előfordulhat, hogy a gyógyszeres terápia nem segít a páciensen, állapota tovább romlik. Ilyenkor a szakemberek műtéti beavatkozást javasolnak. Az eljárás lényege, hogy a megnagyobbodott szövetet eltávolítják, hogy a vizelet a megszokott módon távozhasson a húgyhólyagból. Egyes esetekben a műtét mindenképpen szükséges, például ha már annyira súlyos a helyzet, hogy a páciens képtelen vizeletét üríteni.
 
A gyógynövények segítenek
Enyhébb esetekben (vagy éppen megelőzés céljából) természetes alapú készítmények is fogyaszthatók, a népi gyógyászat ugyanis régóta használ számos olyan gyógynövényt a probléma kezelésére, melyek hatásosságát tudományos vizsgálatok is bizonyították. 
 
1. A szakirodalom a prosztataproblémákra leghatásosabb gyógynövénynek a szabalpálmát (Serenoa repens; egyéb magyar elnevezései: törpepálma, fűrészpálma) tartja. Az Észak-Amerikában őshonos növény termése ugyanis 1,5%-ban tartalmaz olyan zsírsavakat és szterolt, amelyek megakadályozzák a prosztata megnagyobbodásáért is felelős dihidrotesztoszteron képződését. Vizsgálatok szerint fogyasztása felére csökkenti az éjszakai vizelések számát, és jelentősen mérsékeli a vizelés után a hólyagban maradó vizelet mennyiségét.
 
2. Az orvosi medveszőlő  (Arctostaphylos uva-ursi) például nagyszerű fertőtlenítő és vízhajtó. Adagolásához azonban mindenképpen szakértő tanácsát kell kérni: a benne lévő tanninok egyeseknél hányingert, émelygést okozhatnak, tartós használata pedig károsíthatja a májat.
 
3. A szójabab (Glycine max) nemcsak a világ legjelentősebb, olajnyerésre használt növénye, hanem gazdag úgynevezett fitoösztrogénekben. A tapasztalat azt mutatja, hogy ahol hagyományosan sok magas fitoösztrogén tartalmú élelmiszert fogyasztanak az emberek, ott bizonyos betegségek ritkábbak. Így például Japánban, ahol a szója sokféle formában (olaj, szósz, tofu) kerül az asztalra, kevesebb az emlőrák és a béldaganat; a prosztataproblémák száma pedig kb. negyede a nyugati országokban jellemzőnek.
 
Pap György

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Hazánkban 1,5 millió embert érint az idült vesebetegség Gyógyhír Magazin

Amit az inkontinenciáról tudni kell Gyógyhír Magazin

Fázás - felfázás? Készüljünk az őszre! Gyógyhír Magazin

Előzzük meg a felfázást! Gyógyhír Magazin

Csíp, szúr a vizelet? Felfázás vagy valami más? Gyógyhír Magazin

„Ne ülj a hideg kőre, mert felfázol!” Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
márciusi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter