• 2024. április 19., péntek

9 ok a véraláfutás hátterében


2019.07.01

Véraláfutásról akkor beszélünk, amikor vér lép ki a zárt érpályából a szövetek közé. Ez általában duzzanattal, fájdalommal és a bőr 

elszíneződésével jár. Kialakulhat a bőr- vagy az izomszövetben, de mélyebben, akár a csonthártya alatt is. Színe a piros-vörösből 

liláskékbe, majd zöldbe, végül sárgába megy át, és fokozatosan eltűnik. A színváltozás a vörösvértestek által szállított hemoglobinból és 

fokozatos lebomlásából ered.



1. Fizikai sérülés
Teljesen normális, amikor fizikai behatás (esés, ütés, vágás) következtében alakul ki véraláfutás. Sokszor a sérülést nem is vesszük észre, csak később a lilás foltot, és ezek általában pár nap alatt el is múlnak. Azonban kialakulhatnak az emberi szem által láthatatlan, mélyebben fekvő vérömlenyek, úgynevezett haematomák is. Ezért ha komoly balesetet vagy bármilyen fejsérülést szenved, forduljon mihamarabb orvoshoz!
 
2. 50 feletti életkor
A kor előre haladtával csökken a zsírszövet vastagsága, a bőr elvékonyodik, csökken az elasztin-, a kollagén-, valamint az ösztrogénszint, és a véredények törékenyebbé válnak. Ezért nő az apró mechanikai sérülések nyomán kialakuló bevérzések esélye.
 
3. Véralvadásgátló gyógyszerek
Az életveszélyes vérrögök kialakulásának megelőzésére sokan részesülnek véralvadásgátló terápiában. Ezekből már nagyon sok hatóanyag és gyógyszerforma van forgalomban, és bár életmentő szerek, nagyon fontos a megfelelő használatuk. Oda kell figyelni az esetleges kölcsönhatásokra, az étkezésre és a táplálékkiegészítőkre is! Minden esetben tájékoztassa az orvosát, illetve gyógyszerészét mielőtt újabb gyógyszert vagy érend-kiegészítőt kezd el használni, illetve bármilyen műtéti, akár szájsebészeti, beavatkozás előtt áll!
 
4. Nem szteroid gyulladáscsökkentők
Közismertebb néven a fájdalom-, láz- és gyulladáscsökkentők számos tagja, mint például az acetilszalicilsav vagy az ibuprofén, gátolják a vérlemezkék összekapcsolódását, így pedig a véralvadás normál folyamatát.
 
5. Szteroidok
Legyen szó akár belsőleges inhalációs gyógyszerről, tablettáról, injekcióról, akár külsőleges krémről, a szteroid tartalmú gyógyszerek növelik a véraláfutások kockázatát és vékonyítják a bőrt.
 
6. Májbetegség
A véralvadási folyamatban részt vevő számos faktor a májban termelődik. Ezért a májsejtek csökkent működésével, pusztulásával párhuzamosan ezek szintje is csökken a vérben. Bármilyen májat érintő betegség vagy túlzott alkoholfogyasztás szintén gátolja a véralvadási rendszer normál működését.
 
7. Napkárosodás
A túlzott napsugárzás vékonyítja és károsítja az érfalakat, valamint hozzájárul az időskori lilás foltok kialakulásához a kézfejen illetve az alkaron. Ezek látszólag külső behatás nélkül jelennek meg, de felszívódni már nem fognak.
 
8. Vitaminhiány
A C-vitamin hiánya az érfalakat különösen törékennyé teszi, de emellett a K- és a D-vitamin is nagyon fontos szerepet játszik a véralvadási folyamatban.
 
9. Véralvadási zavar
Véralvadási zavar megnyilvánulhat a véralvadási faktorok hiányában, a vérlemezkéket érintő defektusok, illetve fokozott antikoaguláns faktorok képződése esetén.
 
dr. Zahorán Éva
szakgyógyszerész

Gyógyhír Magazin

Cikkajánló


Ne adja szájról szájra! Gyógyhír Magazin

Koronavírus - alacsony a halálozási arány Gyógyhír Magazin

A szájnak „ingere”... Gyógyhír Magazin

Ajakherpesz – csúnya és fáj… Gyógyhír Magazin

Afta, herpesz gyors kezelése Gyógyhír Magazin

Ezért nem szabad kezeletlenül hagyni a herpeszt! Gyógyhír Magazin


Megjelent a GYÓGYHÍR MAGAZIN
áprilisi száma


Patikákban ingyenes.
Kérje gyógyszerészétől!
Legális patikai webáruházak
Regisztrált étrendkiegészítők listája
Kulcsszavak


higiénia fogyás étkezés koronavírus költő gyerekek gyász maszk járvány kávé tudományos kutatás élettani hatás cukorbetegség járvány adományozás egyetem gyógyszergyár idős egészség testsúly női egészség stroke egészséges életmód megelőzés teszt szűrés légszennyezettség elhalálozás infografika elhízás karantén kutatás napozás napvédelem leégés fogászat jövő depresszió internet közöségi média függőség ajándék repülőjegy egészségügyi dolgozó betegség tüdőbaj allergia tej egészséges táplálkozás menopauza női egészség betegség till attila stressz magány bőrvédelem napozás herpesz testápolás körömvirág hüvely daganatos betegségek vashiány Richter Egészségváros megelőzés környezetvédelem évforduló évforduló otthoni tanulás szívtritmuszavar pitvarfibrilláció Richter Gedeon Nyrt. író visszér daganatos betegségek Vincze Lilla pszichológia zúzódás epepanaszok természetes öregedés vérplazma oltás ételrecept orvostudomány időskor demencia nyereményjáték rövidlátás Semmelweis Egyetem tóth auguszta szénhidrát táplálkozás felfázás fájdalomcsillapítás pihenés pihenés alvás HPV szűrés szemészet ízületi betegségek gyógyfürdő home office csézy sebkezelés zöldségek egészséges táplálkozás wc emésztés székelés ízület herpesz aids mozgás tüdőrák tiszta levegő dohányzás nátha megfázás gyógyfürdők tóth vera covid hobbi prosztata nátha influenza karácsony fáradtság vaspótlás tolerancia kertész zsuzsa emésztés mozgás izület bélrendszer infkuenza bakteriális fertőzés feledékenység memóriazavar rossz szokás pozitív gondolkodás borbás gabi borbás marcsi répafélék brokkoli daganatos betegségek vashiány fáradtság Élet Kis Virága Alapítvány bőrszárazság gyógynövények herpesz szív érrendszer gyógynövények Czippán Anett rákellenes világnap memória Vörösmarty Mihály skizofrénia kurkuma gyomorégés demencia olvasás Ladinek Judit gyógytea Dr. Polgár Csaba covid húsvét Sipos Péter fekete nadálytő tavasz rockmilady immunrendszer baleset mozgás telemedicina vadgesztenye Nick Árpád Nick Árpád egészséges életmód sérülés sebkezelés hasmenés utazás repülés fésűs nelly koffein idősotthon napozás lábdagadás Év gyógyszere allergia parlagfű porcjopás Singh Viki gyógynövények bőrvédelem zöldségek rejtő jenő immunerősítés szív úszás Mujahid Zoltán fürdőszoba felfázás testmozgás gyógynövények lázcsillapítás fájdalomcsillapítás szexualitás Sztárek Andrea ölelés hólyaghurut hallásprobléma prosztata diabétesz világnap ízületi kopás aminosavak gyomorégés füstmentes nap vásárlás kocsis dénes fogászat inkontinencia Év gyógyszerésze Kedvenc Patikám testmozgás covid depresszió magas vérnyomás ekcéma rostok Tóth Csanád immunerősítés szarkaláb aranyér véradás megfázás ibs pénz infláció lukács sándor házimunka vashiány Recyclomed d-vitamin a rák világnapja nátha térd Gregor Bernadett fejfájás bélflóra fürdőszoba húgyúti fertőzés az év gyógyszerésze fertőtlenítés szívroham gyomorégés arcápolás Quintus Konrád vastagbélrák d-vitamin ibs irritábilis bél szindróma böjtölés migrén front időjárás újszülöttek nyelvevolúció lábszárfekély sejtterápia növényi étrend rákkutatás Lyme-kór kullancsszezon sport jóga nevetés étrendkiegészítő vitaminok táplálékkiegészítők interjú Szerednyey Béla hisztamin fogzás pajzsmirigy teafaolaj borsmenta-illóolaj kamillaolaj kakukkfű vesebetegség cickafark gyulladás görcs intim higénia kertészkedés Tari Annamária eutanázia asztma ásványi anyagok melanóma sclerosis multiplex neurológia MRI mágneses magrezonancia fülfájás nyári betegségek bakteriális fertőzés rovarcsípés kullancs szúnyog úti patika gyógyszerek covied covid fájdalomcsillapító lázcsillapító mozgás probléma ultrahang Dupuytren klimax hőhullám változó kor hőség izzadás folyadékpótlás omega 3 zsírsavak antioxidáns diéta vágás égési sérülés epilepszia roham autóvezetés hajhullás hajproblémák hajápolás színművész Csuja Imre színész gerinc porckorong porckorongsérv sport mozgás melltartó vérkeringés zsírszövet társadalmi célú reklám dohányellenes klímaváltozás rajzpályázat tehetségesgondozás Richter